I'll never be good enough for you // calum hood >2<

03.

Egyik lábamról a másikra állva próbáltam nem arra gondolni, hogy Calum tekintete rajtam telepedett le. Folyamatosan figyelt, ami miatt zavarba jöttem.

Miss. Szőke nő elmondta a beosztásokat.

— Ki vállalkozik arra, hogy mosogat? Sajnos erre megfelelő személyt még nem kaptunk — húzta el száját.

Senki sem jelentkezett. A húsz emberből senki. Végül a tőlem kettőre jobbra lévő lány felemelte a kezét. Ám ő volt az egyetlen.

— Én... vállalom — emeltem fel kezem.

Jómagam is meglepődtem, ám Calum és Alvin is elég fura arckifejezést vágott.

— Rendben — csapta össze a kedveltebb főnök a kezét, majd végignézett rajtunk. — Holnap reggel nyolcra mindenkit várunk!

A sorban állók megkönnyebbülten sóhajtottak, majd mindenki megindult. Alvin rám pillantott, jelezve, hogy indulhatunk. Aprót bólintottam, majd  a kabátomért nyúltam.

Ám egy személy elment mellettem, s egy papírfecnit nyomott a kezembe. Calum volt az. Arca kifejezéstelen volt, vissza sem nézett. Kezét ökölbe szorította, s bement az irodába. Felbontottam a gondosan összehajtogatott papírt, amelyen ennyi állt: 10 perc múlva a parkolóban.

Calum, drágám, remélem nem arra gondoltál, hogy miután végigbőgtem miattad majd' egy hónapot, s miután egy másik nővel feküdtél össze akkor is, amikor mi együtt voltunk - bár fogalmam sincs, hogy volt-e olyan, hogy mi, szóval az utóbbi érvem értelmetlen - van merszed azt kérni, hogy találkozzunk? Calum, te nagyon eltévedtél.

Nem mintha nem szeretnék veled találkozni, mert nagyon is. De tudod, van egy olyan aranyos kis kifejezés, hogy bosszú. Ezt a kifejezést nagyon megszerettem az utóbbi időben.

Alvinnal kiléptünk az épületből, s csak az autónál álltunk meg. Én már beültem az anyósülésre, és be is kötöttem magam, amikor Calum lépett ki az étteremből. Tekintete pedig megállt rajtam. Alvin ekkor lépett rá a gáz pedálra.

×××

Másnap délután munka után, amibe nem avatkozott bele Calum, egy parkban sétáltam, s vártam a rég nem látott szöszke barátomat. Lukeal két hete beszéltem utoljára, s amikor reggel felhívtam, rávett, hogy találkozzunk. Persze, nem is akartam nemet mondani, ám ha megtettem volna, akkor Luke - két gorilla kíséretében - megkeres, végighúz a fél városon, s lerak a padra. Nos, az utóbbi megtörtént, viszont a többi nem. 

Apró puszit nyomott a homlokomra, és szorosan átölelt. 

—- Rég láttalak, Yv — mosolyodott rám, s leültünk a padra. 

— Egy hónap és pár nap. Ki számolja? — mosolyodtam rá. — Tudsz... tudsz valamit róla? — haraptam be ajkaim.

— Tudtam! Tudtam, hogy rákérdezel! Amúgy, még mindig azzal a szőke bigével van. Úgy utálom azt a... — ám az utolsó szót inkább megtartotta magának.

— Értem — pillantottam le a földre.

Lágy szellő fújdogált, márciushoz híven már kezdett felmelegedni az idő. Csupán egy vékony kabát volt rajtam, ami épphogy megtartotta a meleget.

— Még mindig szereted, igaz? — ujjaival állam alá nyúlt, ezzel elérte azt, hogy szemeibe nézhessek.

— Most... hazudjak? Nem, nem tudok. Hát persze, hogy szeretem! Mindig is szerettem! A francba is már! Pisis korom óta ismertem, minden nap vele voltam. És most, hogy ismét megtaláltuk egymást, ellökött magától. Akkora egy barom vagyok! — gurult le egy könnycsepp az arcomon. 

— Na, kislány! Nyugi van! — húzott oda magához, s egy puszit nyomott a homlokomra. 

— Dehogy van nyugi! Félek, Luke. Most... a főnököm — csattantam fel.

Meglepett tekintettel fürkészte az enyémet.

— Az éttermében dolgozol? 

— Ha tudtam volna, el nem vállaltam volna ezt a munkát — ráztam meg fejem.

— És mi van akkor, ha így oldódik meg minden?

×××

Fél órája jött egy SMS a céges telefonról, amiben annyi állt, hogy menjek be segíteni Carlanak - a másik lány, aki elvállalta a mosogatást -, mivel nem győzi egyedül.

Két váltásban dolgozunk, én a reggeli ő pedig a délutáni műszakban. Ezek szerint beindult az üzlet, és rengeteg ember ment délután az étterembe. 

Alvinnak dolga volt, így egyedül kellett megtegyem a jó pár kilométeres utat. Természetesen, ilyenek a barátok.

Az étterem hátsó ajtaja nyitva volt, így bementem. A konyhában gyéren világított a lámpa, nem volt ott senki.

Lépéseket hallottam, majd egész testem nekilökődött az ajtónak. Nehezen, ugyan, de megfordultam.

Gyönyörű barna íriszei vannak.

Olyanok, melyekben rendesen el lehet veszni, ha nincs az embernél egy térkép.

Azt hiszem, én elvesztem.