I'll never be good enough for you // calum hood >2<

08.

Luke távozása után visszamentünk az emeletre. Leültem Calum ágyára, s figyeltem, ahogy szerencsétlenkedik a sötétítővel.

Halk kuncogásba törtem ki, amikor elmondta minden egyes káromkodást, amit ismert, miután majdnem leesett a függöny tartórúdja.

- Feladom. Maradjon így - röhögött fel kínosan, majd otthagyta a félig behúzott függönyt, s leült mellém. - Mondani akarok valamit. Olyan valamit, ami miatt lehet, hogy megharagszol - hajtotta le a fejét.

- Akkor mondjad - haraptam be ajkaim. Ha Calum ennyire komoly valamivel kapcsolatban, akkor ott van egy kisebb probléma.

- Azt akarom... azt akarom, hogy többet ne találkozz vele - nyögte ki pár másodperc hezitálás után.

- Mégis kivel? Calum, beszélj érthetőbben.

- Andrewal.

- M... miért is?

- Azt akarom, hogy az enyém legyél. Csak az enyém - pillantott fel rám.

- Ezt nem kérheted tőlem - ráztam meg fejem.

Akármennyire is Calummal akarok lenni, Andrewt nem tudom elfelejteni. Hisz számomra nem egy futó kapcsolat volt. Egy ideog ő jelentette a mindenemet. Ezt pedig nem lehet csak úgy elfelejteni.

- Talán érzel iránta valamit? - nem válaszoltam, hisz volt benne egy kis igazság is. - Tudtam. Úgy tudtam! Csak játszottál velem. Mindvégig játszottál velem. Elhitetted velem, hogy te más vagy. A közös éveknek hála, még hittem is neked. Erre pedig Carter keresztbe húzza a számításaidat, hisz rájött az igazságra. Emiatt nem tudtad folytatni a kis tervedet. A következő áldozatod pedig Andrew. Igaz? Most őt akarod porrá tiporni? Ő a hányadik? - már-már ordibált.

Minden egyes szava olyan volt, mintha egy kést döftek volna belém, pontosabban a mellkasomba, amit aztán rendesen megforgattak volna, nem csak egyszer. Andrew-ot szeretem, ám nem úgy, ahogy őt. Persze, az Andy iránti érzéseim is nagyobbak a barátságnál, de nem olyan erősek, mint a Calum irántiak. Továbbá, Andrew nem ezt érdemelné. Nem akarom kihasználni őt. Ebből az egészből az jönne le, hogy csak arra kellett, hogy elfelejtsem Calumot. Ami részben igaz is, részben viszont nem.

- Hogy te mekkora egy önző dög vagy! - nyögtem ki végül.

Hisz csak magára gondolt, ismét. Hogy én kihasználtam őt. Calum, ezt a játékot ketten játsszák.

- Én? Én vagyok önző? Esetleg te vagy egy ribanc - köpte rám. Ez volt a halálos döfés.

- Tudod, Calum, ez a ribanc szeret téged, s egy adott pillanatban mindent megtett volna érted - ezzel felálltam a helyemről, felkaptam a cuccaimat, s otthagytam.

×××

Másnap délben telt ház volt. Az emberek hegyén-hátán ültek, s várták a sorukat, nekünk pedig egy szusszanásnyi időnk sem volt. 

- Yvonne, gyere mosogatni! - szólt Violet a pult másik oldaláról.

Bementem a konyhába, s felvettem a fehér kötőmet, majd a mosogatókagyló mellé állva vártam a piszkos tányérokat, amiből nem szűkölködtünk.

Valerie sorban pakolta a tányérkupacokat mellém, amelyeket alig bírtam elmosni, hisz a mai nap menüje csirkehús volt, amelyet rendesen belemártottak az olajba, így minden tányér zsíros volt. Bal oldalamon Anabeth állt, aki öblintett, tőle balra pedig Lin, aki törölgetett. Szinte másodpercenként érkeztek az újabb és újabb tányérkupacok, ami miatt rendesen kifáradtam.

Valerie elment az elkésett ebédszünetjére, így el kellett végezzem az ő dolgát is.
Épp két borospohárral a kezemben, s egy tányér szósszal baktattan vissza az eredeti helyemre, amikor valaki belém jött. A fehér ingem és a kötényem is vörösbor és szósz foltokban pompázott.

Felnéztem az alakra, aki miatt mindez történt.

Oh, hogy ki volt ő? Nem nehéz kitalálni.

Az a személy, akit el szeretnék felejteni már. Fogalmam sincs, hogy az hogyan fog is sikerülni, de ezek után már biztosan megteszek mindent ennek érdekében.

- Oh, Miss. Chars. Kissé vörösbe váltott. Ám nem eléggé - ezzel belenyúlt a megmaradt szószba, s az arcomra kente.

Éreztem, ahogy a csípős szósz égeti a bőrömet, s ahogy a gúnyos tekintetével végigmér.
Arcom tényleg vörösbe váltott, ám nem a szósz miatt. Ez a tette tett pontot az i tetejére.
Hátamhoz nyúltam, kikötöttem a kötőmet, amit aztán összegyűrtem, s hozzávágtam. Tekintete negszilárdult, döbbenten meredt rám. Az asztalon lévő szószba nyúltam, belemártottam kezem, s amennyi belefért a kezembe, azt mind az arcába vágtam. Vörös arca most még színesebbre váltott, a szószból még az ingére is került.

- Most mondok valamit, Calum. Lehet kiakadsz miatta, s kiabálni fogsz - ismételtem el a tegnap szavait kissé szarkasztikusan. - Felmondok.

Az ott lévők megdermedtek, kikerekedett szemekkel néztek hol rám, hol Calumra.

- Rendben - motyogta alig érthetően.

- Rendben - ezzel pedig megindultam kifele.

- Yvonne - hangja miatt megremegett a térdem, s visszafordultam. - Az ing is az étterem tulajdona.
Lepillantottam az említett ruhadarabra, amin az étterem logója díszelgett.

Rendben, Calum. Te akartad.

Visszalépkedtem mellé, közben ujjaimmal csigalassúsággal bontottam ki a gombokat. Nagyot nyelt, szemei kikerekedtek. Kínozzuk egy kicsit a kicsi Calumot. Amúgy is megérdemli ezt.

Lassan húztam le magamról az átlátszó darabot, majd közel hajoltam hozzá.

- Öröm volt neked dolgozni. Csak nem épp nekem. Majd más biztosan örülni fog a szabad helynek - ezzel sarkon fordultam, s távoztam.

Alvinra pillantottam, aki szem és fültanuja volt mindennek. A telefonját tartotta a kezében, jelezve, hogy ezt meg kellene beszéljük. Egyetértően bólintottam, s az öltöző felé vettem az irányit.

Ez volt életem egyik legjobb döntése, ami, valljuk be, élvezetes volt.