I'll never be good enough for you // calum hood >2<

06.

Egy hónap telt el az eset óta. Calum nagy ívben elkerül, ám én sem vagyok úgy oda, ha meglátom őt. Sőt. Minden energiámmal azon voltam, hogy elkerüljem őt. Ez, többé-kevésbé, sikerült is. Elfelejteni még nem sikerült rendesen, ám reménykedek benne, hogy Andy segít ebben. Andy a szomszédom, és pár napja elmentünk vacsorázni. Az estének pozitív eredménye lett, a végén pedig megkért rá, hogy legyek a barátnője. Zavaromban pedig igent mondtam. Nem tartottam jó ötletnek, tekintettel arra, hogy Calum iránt az érzéseim sehogy sem csillapodtak. Még mindig ugyanolyan jóképűnek találom, mint az első találkozáskor. Ám a modora csapnivaló lett. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fog viselkedni, úgy velem, mint mással.

A mai nap nem volt annyira forgalmas, épp hogy voltak emberek az étteremben. A recepción ültem, s vártam az embereket, amikor Andrew lépett be a helyiségbe. 

Szőkés haja ziláltan állt fején, zöld szemei pedig csillogtak a fényben. Egy farmer dzsekit viselt, egy hozzá passzoló pólóval és farmerrel.

Egyik kezével a hajába túrt, s felém lépkedett. Azonnal vörösre váltott a megszokott fehér arcom, tenyerem izzadni kezdett, ujjaimat tördeltem.

Megtámaszkodott az asztalban, s felém hajolt. Ajkaira egy apró mosoly telepedett.

- Jó napot! Egy szobát szeretnék - beszólásán nevetnem kellett. Hitetlenkedve megráztam a fejem.

- Sajnos szobával nem rendelkezünk. Esetleg egy raktárral. Ha az is megfelel, akkor szívesen megmutatom magának - szálltam bele a játékba.

- Az is megteszi - rántotta meg vállát, majd ajkait az enyémre nyomta. Csókja nem volt olyan, mint a Calumé, bár volt benne valami, ami miatt még is tetszett. 

Kár volt említenem őt. Megállt az asztalnál, s hangos krákogásba kezdett. Andrew eltávolodott tőlem, majd Calumra pillantott.

- Máshol éljék ki a szexuális vágyaikat. Ez egy étterem - motyogta majd hátat fordított.

- Erre maga is gondolhatna - motyogtam halkan, ám épp annyira hangos volt, hogy ő meghallja.

- Miss. Chars. Az irodámba - szólt vissza szúrós szemekkel, majd bement az említett helyiségbe

Szem forgatva álltam fel a helyemről, majd Andrew mellé léptem.

- Valami rosszat mondtál? - kérdezte tekintetemet keresve.

- Nem, dehogy - ráztam meg fejem, majd átöleltem. - Vigyázz magadra, rendben? 

- Megpróbálok - nevetett fel, majd megpuszilta homokom

Megvártam, hogy elmenjen, s csak utána mentem az irodába.

Kopogtattam, s beléptem.

- Tessék. Itt vagyok - szóltam, s leültem az asztal előtti székre.

- A szabályzatban benne van, hogy a magánéletet otthonra hagyjuk - motyogta, nekidőlve a fűtőtestnek.

- Erre én nem emlékszem - haraptam ajkaimba, s felé pillantottam.

- Pedig benne van - rázta a fejét.

- Inkább féltékeny vagy - fojtottam el egy mosolyt. Úgy látszik, fordult a kocka. 

- Én? Féltékeny? Ezt te sem gondolhattad komolyan - nevetett fel ingerülten.

- Komolyan gondoltam.

- Yvonne, ne gondolj baromságokat. Mégis miért lennék féltékeny? - lépett egyre közelebb. 

- Nem tudom. Nem látok bele a fejedbe - ingattam meg fejem.

- Még jó hogy! - ajkaira pedig egy perverz vigyor telepedett.

- Kanos disznó - álltam fel a helyemről, majd kimentem.

×××

Alvin belevetette magát az éjszakába, így ismét egyedül voltam otthon. Illetve, azért voltam egyedül, mert Andrew még nem érkezett meg. Nyolckor jár le a műszakja, így minimum fél kilencre ér haza. 

Megbeszéltük, hogy a mai esti program film nézés lesz.

Kitakarítottam a nappalit, vacsorát készítettem. A boltból vett popcornt a mikróba dobtam, s megvártam, míg rendesen kipattog. Ezután egy zöld színű műanyag tálba helyeztem, amit aztán a nappaliban lévő kis asztalra helyeztem.

Nyolc óra.

Andrew még egyetlen egy üzenetet sem küldött, pedig szokása volt.

Biztos elfelejtette.

Vagy nincs ideje rá.

Fél kilenc.

Kinéztem az ablakon, ami épp a bejáratra néz, de nem láttam senkit. 

Lehet lassan jön. Vagy bement a bátyjához, aki a város másik végében lakik. Esetleg a boltban van. Vagy tudja a fene.

Végül tizenegy felé elaludtam.

Vasárnap reggel a telefonom csörgésére keltem. Ködös tekintettel felültem az ágyban, s kezembe vetten a telefonom. Ismeretlen szám volt, így pár másodperc vonakodás után vettem fel.

- Haló? 

- Yvonne? Itt Cameron, Andrew bátyja - szólt bele az ismerős hang.

Pár napja találkoztam vele és a családjával.

- Szia Cam. Van valami probléma? 

- Andrew kórházban van. Brutálisan összeverték. Eltört a keze és néhány bordája is.

Kezem remegni kezdett, szaporán vettem a levegőt.

- M... Mi van? Ugye most csak viccelsz? 

- Nem. A St. Vincentben vagyunk. A recepción eligazítanak. Siess - ezzel bontotta a vonalat.

Magamra kaptam a kezem ügyében lévő dolgokat, azaz egy fehér pólót, egy vasalatlan inget s egy kopott farmert. Hajam szabadon hagytam, úgy, ahogy volt eddig is, kócosan. Magamra kaptam a barna dzsekim, táskám, benne minden szükséges dologgal, a vállamra dobtam, majd elindultam.

Elértem a busz állomásra, s felülten a. legelső buszra, amely a St. Vincenthez visz. 

Fél óra elteltével már a lépcsőn felfele siettem felfele.

- Jó napot - szóltam oda a recepcióshoz lihegve. - Andrew Crews-t keresem. Össze verték, vagy nem tudom - ráztam meg a fejem tanácstalanul.

- Maga Miss. Chars? - hevesen bólintottam. - Mr. Crews már szólt, hogy ön hamarosan ide ér. A hatodikra menjen. 547 szoba.

Elmotyogtam egy "köszönöm" -öt, majd felszaladtam a hatodikra. A lift persze nem működött, így csak tíz perc után értem fel. A szoba pedig a folyosó másik oldalán volt. Végigszáguldottam a keskeny folyosón, s berontottam a helyiségbe.

A fal fehér volt, Andrew pedig egy ágyon feküdt, infúzióra kötve. Ajkaim megremegtek, ahogy végignéztem rajta. Andrew mellett Cameron ült. Szemei karikásak voltak, fejét megtámasztotta a kezében.

Azonnal odamentem, s lerogytam a másik ágyra. Andrew békésen aludt. A szeme alatt fel volt dagadva, ajkain kisebb vágások voltak. 

- Ó te jó ég! - motyogtam inkább magamnak, mint másnak.

Cameron megébredt, fátyolos tekintetével engem vizslatott.

- Örülök, hogy itt vagy - motyogta, ajkaira pedig egy mosoly telepedett.

- Ez természetes - viszonoztam gesztusát. - Cam, menj haza. Aludj. Este pedig leváltasz. Rendben?

- Biztos? Mert ha van valami dolgod, akkor maradok.

- Nincs semmi programom, csupán este a főzés. De az várhat. Menj nyugodtan.

- Rendben - ezzel felállt, s homlokon csókolt.

Tudom, ki tette. Hogy nem jöhettem rá hamarább? Rohadj meg, Hood. Ezt még megkeserülöd.