I'll never be good enough for you // calum hood >2<

16.

Brie és Lindy megragadták kezeimet, s kifelé húztak. Azt hitték, meggondoltam magam, s nem akarok hozzámenni Calumhoz. Pedig tudhatnák, hogy ezt akarom azóta, amióta Calum megvett az aukción. Igen, nagyjából azóta vágyok arra, hogy Mrs. Hood lehessek.

Brie felé fordultam, s kérdőn pillantottam rá.

— Apa merre van? — a kérdés hülyeségnek bizonyult. Van egy olyan sejtésem, hogy nincs itt.

— A szőke maca nem akart eljönni, így ő is otthon maradt. Szerintem ne filozofálj ezen, biztos tudtad, hogy nem jön el. Az enyémen sem volt, a tiedre miért is jönne el? - válaszolt kissé ingerülten nővérem.

Igaza volt. Legbelül azért reménykedtem, hogy eljön, hisz mégiscsak az apám.

— Jó, de akkor is kell valaki, aki az oltárhoz kísér - tördeltem ujjaim.

— Lehetek én az a szerencsés? — hátulról jött a hang, így megfordultam a tengelyem körül.

— Chris? — húzódott mosolyra ajkaim.

— Személyesen — nevetett fel, majd mellém lépett. — Szabad? — intett kezem felé, én pedig hagytam, hogy belém karoljon.

— Köszönöm — néztem rá mosolyogva.

— Ugyan mit? — nevetett fel, s felém pillantott.

— Azt, hogy elraboltál. Ha nem tetted volna, sosem találunk ismét egymásra. Adósaid vagyunk — mosolyodtam rá, majd egy puszit nyomtam az arcára.

Ezután lehúzta a fátylat az arcomra.

— Majd egyszer megháláljátok — nevetett fel, majd kinyitotta az ajtót, mivel elkezdődött az orgonajáték.

Lassan lépkedtünk be, nagyjából öt másodpercenként egy lépést tettünk. Ujjaimat ökölbe szorítottam, erősen szorítottam Chris kezét, aki csak egy biztató 'minden rendben van'-nal nyugtatott. Ilyenkor persze nyugodtnak kéne lennem, de ez egyszerűen nem fog összejönni. Térdeim annyira remegtek, hogy egyszer-egyszer összekoccantak, s annyira nehéznek éreztem lábaim, hogy nehezen rakosgattam őket egymás után. Mi van akkor, ha elesek?  Vagy, ha elszakad a ruha, mert rálépek? Vagy annyira remegni fog a hangom, hogy alig tudom kinyögni Calumnak az igent? Félek. Remegek. Már azt sem tudtam, hogy mi a bajom.

Mindeddig a násznépet figyeltem, s csak ekkor pillantottam az oltár felé.

Calum pedig ott állt. Olyan tökéletes volt.

Ajkaim megremegtek, hasam görcsbe rándult. Ő pedig csak lazán elmosolyodott. Annyira nyugodt. Nem gyötrődik semmi miatt.

Már csak azt vettem észre, hogy ott állok Calumtól néhány méterre.

Két puszit nyomtam Chris arcára, a kezemben lévő csokrot pedig Brie kezébe nyomtam, aki csak biztatóan megszorította a kezem.

Calum mellé léptem. Mindketten a pap felé fordultunk.

— Kedves egybegyűltek! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy megünnepelhessük e szerelmes pár egybekelését... — ezután pedig megszűnt minden, s csak Calumot láttam.

Ott állt mellettem, mosolygott, és megszorította a kezem.

Éreztem, hogy remeg a kézfeje.

Észrevétlenül egyik lábáról a másikra állt, s erre onnan következtettem, hogy a keze néha megmozdította az enyémet.

Calum ajkai megmozdultak, s igent formáltak.

Már itt tartunk?

— És te, Yvonne Chars — fordult felém a pap. — Akarod-e a melletted álló Calum Thomas Hood-ot férjedül? Mellette leszel egészségben, betegségben, szegénységben és gazdagságban, míg a halál el nem választ?

Kezem megremegett, izzadni kezdett.

— Akarom — nyögtem ki végül.

— Ezentúl férj és feleség vagytok. Calum,  csókold meg a menyasszonyt.

Calumnak csak ennyi kellett. Azonnal a felemelte a fátylat az arcomról, majd közeledni kezdett.

Mély levegőt vettem, szemeimet lehunytam, s hagytam, hogy Calum ajkai magukévá tegye ajkaimat. Forró ajkai voltak, már-már perzselték az enyémet.

Rövid csók volt, hamar eltávolodott.

— Édes, drága Mrs. Hood-om. Én annyira szeretlek — mormogta ajkaimra, hasam pedig azonnal görcsbe rándult.

Nem válaszoltam neki, csupán csak elmosolyogtam.

Calum a mikrofonhoz lépett, megnézte, hogy működik-e, majd mély levegőt vett.

— Kedves jelenlévők! Mindenkit szeretettel várunk a Red-ben tartandó vacsorára - szexi mosolyt villantva felém lépett, átkarolt, s elhagytuk a templomot.

A templom melletti kis kertben megálltunk, s ott vártuk meg az embereket. Mindenki gratulált, megpuszilt és minden jót kívánt.

Andrew és Alvin állt meg előttünk.

Megszorítottam Calum kezét, aki csak biztatóan bólintott. Neki elmeséltem a történteket, így magunkra hagyott.

— Yv, szeretnénk ezt megmagyarázni valamikor — kezdett bele Alvin.

— Srácok, ez a ti életetek. Nekem nem probléma. Csak szólnotok kellett volna —  haraptam bele ajkaimba.

— Na gyere ide — nevetett fel Andy, s magához húzott.

Karjai még mindig megnyugvást okoztak. Úgy, mint régen. Az érzés ugyan már nem a régi volt.

— Igaz jöttök a vacsorára? — távolodtam el tőle, hogy a szemébe nézhessek.

— Ki nem hagynánk — nyomott puszit a homlokomra. — Átadlak inkább a többi embernek. Valamikor a közeljövőben egy kávéra vagy hivatalos velem, remélem tudod.

— Mindenképp, Andy, mindenképp.

Ezután elmentek, én pedig Calumhoz sétáltam.

— Minden rendben van? — pillantott rám, s átkarolt.

— Minden — bólintottam, megerősítve az állításom.

— Fotózkodunk? — huncut mosoly varázsolódott ajkaira, majd a fényképész felé lépkedtünk.

Rengeteg fotó készült, majdnem minden ember mellénk állt.

Mikor mindennel megvoltunk - a csokordobással is, amely Violet kezében landolt - elindultunk a Red-be.