I'll never be good enough for you // calum hood >2<

17.

A Red-hez érve ismerős arcokat pillantottam meg. Az egyik asztalnál Lauren és Mike ült, a szomszédok; mellettük Chris ült, kissé magányosan, néhány asztallal arrább Brie ült a férjével együtt, mellettük pedig a Hood család foglalt helyet. Calummal épp feléjük igyekeztünk. Mrs. Hood két puszival üdvözt, megdicsérte a ruhámat és a hajamat, majd minden jót kívánt. Ezután Mr. Hood lépett mellém.

— A seggfej apádat otthon hagytad? — kérdezte kissé gúnyosan.

— A szőke libának túlságosan is puccos lett volna ez a hely — fintorodtam el.

Mr. Hood szorosan átölelt, s rám kötötte, hogy szedjem ráncba a fiát.

Calum mindezen csak mosolyogni tudott. Az apjával mindig is jó kapcsolatot ápolt, az ilyesfajta beszólásokon pedig csak nevetett.

— Gyerekek, mikorra tervezitek a babát? — Mrs. Hood kérdése váratlanul ért, alig tudtam lenyelni a számban lévő ételt.

Megtöröltem az arcom, s ittam egy pohár vizet. Calumra pillantottam, aki ugyancsak meglepetten vizslatta anyját.

— Egyenlőre még nem tervezünk gyereket — válasza kissé hivatalosra sikeredett.

— Várni szeretnénk még egy-két évet. Nem szeretnénk elhamarkodni — erősítettem meg Calum kijelentését.

— De azért csak szeretnétek gyereket, igaz? — kérdezősködött tovább újdonsült anyósom.

— Természetesen — válaszoltuk szinte egyszerre.

Calum pillantása rám terelődött, picit közelebb hajolt, s egy puszit nyomott szám szélére. Mindeközben elmotyogtam egy 'beszélnünk kell'-et, amit csak egy mosollyal és egy bólintással nyugtázott.

Az ebédet nyugisan folytattuk tovább, a kínos kérdések már szóba sem kerültek. A második fogás után szorítottam meg Cal kezét, jelezve, hogy eljött az idő arra, hogy egy kicsit beszélgessünk.

— Elnézést. Mindjárt visszajövünk — biccentett szüleinek, majd felállt, s kezét nyújtotta, amit elfogadtam.

Lassan felhúzott, majd az irodájába vettük az irányt.

A helység nem változott azóta, amióta utoljára itt jártam. Megvártam, míg magunkra zárja az ajtót, s felém pillant.

— Remélem nem a gyerek miatt szeretnél beszélgetni. Mert ha igen, tőlem már ma este is összehozhatjuk. Csak úgy gondoltam, kicsit korai lenne. De ha te nagyon szeretnél... — ám ajkaimat az övéire nyomva elhallgattattam őt.

Elmosolyodva harapott bele egyre csak duzzadó ajkaimba, átkarolt, s közelebb húzott magához.

— A gyerek témával tökéletesen egyetértek, ne aggódj. Azt akarom megtudni, hogy hogyan hoztad ezt össze? Hisz épphogy egy hete mondtam neked igent — eltávolodtam tőle, ám nem vettem le tekintetem csokibarna szemeiről.

— Yvie, tudtam, hogy igent mondasz — jelent meg egy diadalittas mosoly ajkain.

— Tudtad? És honnan? — haraptam ajkaimba.

— Tudtam, hogy szeretsz. És, én is tudtam, hogy szeretlek. És... nem akartam, hogy elszakadj tőlem, ismét. Fontos vagy számomra... Reméltem, hogy neked is ennyire fontos vagyok, és... hogy te is úgy érzel, ahogy én — ajkait kisfiús mosolyra húzta, s lehajtotta a fejét. — Tudod, Yvie, évek óta arról álmodtam, hogy ha egyszer megnősülök, akkor azt a lányt veszem el, akit istenbizony szeretek. 10 éves koromban megfogadtam, hogy a kis szőke Yv-et fogom elvenni. És, mint látod - pillantott rám. - sikerült.

Ajkaim remegni kezdtek. Éreztem, hogy a könnyeim nem bírnak sokáig egy helyben maradni.

Ott állt előttem egy erős, tekintélyes, fiatal srác, akinek menő cége van, akitől sokan félnek. S most elmondott egy könyvbe illő, kissé csöpögős vallomást.

Calum ilyen. Néha rejtélyes. Több arca van: a komoly, és a kisfiús. Most valahogy a kettő között állt. Olyat is elmondott, amit más esetben még csak gondolni sem gondol.

Fél. Nem tudja, hogyan fogok rá reagálni.

De azért magabiztos is. Tudja, hogy szeretem. Tudja, hogy szeret.

Igen. Ő Calum Hood. A férjem, hitvesem, szeretőm. Vagy inkább az életem? Miatta képes lennék mindent feladni.

— Szeretlek — nyögtem ki pár másodperc filozófálas után, majd rávetettem magam.

Csókoltam ajkait, arcát, nyakát, ott, ahol csak értem. Karjába mélyesztettem körmeim, kapaszkodtam bele, mintha csak az életem múlna rajta.

Kezei a derekamra siklottak, átölelt, szorosan tartott.

Tudtam, hogy ha rajta múlna, sosem engedne el.

Ám ez most Luke-on múlott, aki idegesen dörömbölni kezdett az ajtón.

— Gyerekek! A nászéjszaka odébb van! Csak később kell egymásra cuppanni — hangos nevetés szűrődött át az ajtón keresztül.

— Legyetek tisztelettel a szinglikre — röhögött fel Chris is.

Eltávolodtam tőle. A fiútól, akit szerettem, s akit sosem hagynák el.

Elintézte zilált haját, majd ajtót nyitott.

Luke és Chris hangosan nevetni kezdett, majd alig bírták kinyögni, hogy Luke ajkai rúzsfoltosak.

Zsebéből előkapott egy papírzsebkendőt, s letörölte a vörös foltokat.

A násznép visszafojtott nevetéssel figyelte az eseményeket, a három fiú pedig visszament az emberek közé.

Lindy lépett be az irodába, kezében egy neszeszeres táskával. Becsukta maga mögött az ajtót, majd leültetett a székre, s nekiállt visszavarázsolni elcsépelt kinézetem.

—Lyn, Calum hogy hozta ezt össze? — kérdeztem tőle, amikor a szempillaspirállal bajlódott.

— Sok munkával. A múlthét első fele borzalmas volt. Az elmúlt napokban alig bírta tartani a száját. El akarta mondani. Már mindent megszervezett, de azt akarta, hogy meglepetés legyen — bólogatott bőszen a lány.

— Hát meglepett — mosolyodtam el.

— Később megtudod, hogy mit tervezett a nászéjszakára.