I'll never be good enough for you // calum hood >2<

14.

Luke és Lindy eljegyzése után kezdtek lenyugodni a kedélyek. Azt hittem, minden vissza fog állni a normális kerékvágásba.

Calum nem engedte, hogy tovább lakjak Alvin-nál, így a buli utáni reggelen egy költöztetőautó állt a tömbház előtt, a soförje pedig az ajtómnál várt egy üzenettel, miszerint ' Egy bizonyos Mr. Calum Hood azt parancsolta, hogy a cuccaimat azonnal pakoljam össze, s rakassak be velük mindent a furgonba'.

Ez miatt ülök most Calum nappalijában. Mai nap szabad vagyok, tekintettel arra, hogy 'egy bizonyos Mr. Hood azt üzente, hogy lebetegedtél'. Ezt is csak onnan tudom, hogy rengeteg olyan üzenetet kaptam a munkatársaimtól, amelyben annyi áll, hogy 'Gyógyulj meg!', meg ehhez hasonló.

Értem én, hogy azt szeretné, hogy vele éljem le a napjaim hátralévő részét, de azért azt mégsem lenne szabad megengednie magának, hogy döntsön a munkám felett. Azt még megértem, hogy magához költöztetett, hisz ez előbb-utóbb amúgy is bekövetkezett volna. De a munkám akkor is szent. Még akkor is, ha csupán egy kisboltról van szó.

Türelmetlenül topogtam a nappaliban, fel s alá járkáltam, mint egy pszichopata, de Calum bem vette fel a telefont.

Végül érkezett egy SMS-em.

Gyere ki az udvarra. Szerelmed ××

Az utóbbi időben folyamatosan ezzel zárta az üzeneteit, ami miatt mindig egy különös érzés keletkezik az alhasam tájékán.

De, ha itt van, akkor miért nem jön be?

Április vége felé járt, a nap már kellően felmelegítette a levegőt, így a felsőmet inkább a kezemben hagytam, s úgy mentem ki az udvarra.

És ott állt Ő.

Nekidőlt autójának, s úgy figyelt. Smokingban volt, fehér ing kíséretében. Bár, majdhogynem minden nap így nézett ki, most mégis valamivel másabb volt. Ám arra nem jöttem rá, hogy mivel.

Mikor észrevett, ellökte magát járműjétől, s felém lépkedett.

Arcán egy kósza mosoly pihent, s amikor már alíg volt közöttünk néhány centi, megragadott a derekamnál fogva, magához húzott, s megcsókolt.

— Hiányoztál - mormogta érzékien ajkaimra.

Kijelentését figyelmen kívül hagyva hozzábújtam, s beszívtam férfias illatát. Olyan bódító volt, olyan... Calumos.

— Hová megyünk? - kérdeztem, miután eltávolodtam tőle, hogy a szemeibe tudhassak nézni.

— Az még titok - mosolyodott rám, majd átkarolt, s elkísért az autóig. Kicsitotta előttem az ajtót, majd, miután elhelyezmedtem, becsukta azt.

Beült mellém, bekötötte magát, beindította az autót, s kihúzott az udvarról.

Titokzatosan viselkedett. Mosolygott. Egy szót sem szólt. Úgy viselkedett, mint egy krimiben lévő titkosügynök, aki nem mondd semmit a lehetséges áldozatnak, nehogy megfélemlítse őt. Lehúzta az ő oldalán lévô ablakot, aminek következtében a szél belekapott eddig tökéletesen beállított tincseibe. Folyamatosan csak sóhajtozott, mindkét kezével erősen megmarkolta a kormányt. Mit tervez?

Percekig köröztünk az autópályán a forgalom miatt, aminek következtében Calum ajkait néhány szitokszó is elhagyta.

Végül kezét a sebváltóra helyezte, s úgy kémlelte tovább az utat.

Kezemet az övére helyeztem, majd ránéztem. Szemei csillogtak, ám látszott rajta, hogy dühös volt. Egy biztató mosolyt küldtem felé, jelezve, hogy minden rendben van.

Édes mosolyt varázsolt ajkaira, majd tovább figyelte az előttünk lévő utat.

Fejem hátradöntöttem, és szemeimet lehunytam.

Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telhetett el, mindenesetre akkor ébredtem meg, amikor már kezdett esteledni.

Calum forró, nedves csókjai hófehér bőrömet égetni kezdték. Morgásszerű hang tört fel torkomból, s halk nyögés, amikor beleharapott fülcimpámba.

— Ideje felkelned - susogta fülembe.

Szemhéjaim nehezen mozdultak el a helyéről, s akkor vettem észre, hogy màr nem az autóban ülök, hanem egy kis szobában.

Lindy ült az egyik karosszéken, Brie pedig a másikon. Mindegyiken ugyanolyan barackvirág színű ruha volt. Miért öltöztek össze? És miért ismerős a ruha?

Hát persze! Ez az a ruha, amit én viseltem Lindy... na álljunk meg egy kicsit.

Ilyen ruha volt rajtam Lindy esküvőjén.

— Hol... vagyok? - kérdeztem az ott lévőktől, miközben beletúrtam barna tincseimbe.

— Kislány, nincs idő, hogy tere-feréljünk! Másfél óra, és az oltár előtt fogsz állni - hadarta Lindy, majd Brie segítségével felrángattak a kanapéról, s egy tükör elé állítottak

Milyen oltár?

— Magyarázatot követelek! - csattantam fel, ám engedelmeskedtem minden intésükre.

Nővérem kibújtatott kék pólómból, s a kezembe nyomott egy bőrszínű harisnyát. Ezután levettem a nadrágom, s felvettem a kezemben lévő darabot.

— A szertartás után Calum mindent meg fog magyarázni neked - mosolygott rám nővérem, s csupán akkor vettem észre, hogy az említett személy már rég elhagyta a szobát.

— Emlékszel még arra a ruhára, amit akkor próbáltál fel, amikor velem voltál ruhát nézni? - kérdezte Lyn, ám ekkor elakadt a szavam.

Lindy kezében ott volt az a fantasztikus ruha. Kérdések milliója sorakozott fel a fejemben, a sok miért, hogyan és mikor alig tért meg egymás mellett. Ám erre nem volt időm. Most csak arra a ruhára koncentráltam, amelyet Lindy felém nyomott.

Nővérem kezében pedig egy cipő volt.

Lassan ugyan, de minden egyes darabot rámaggattak, majd egy székre ültettek, s Brie elkészítette a hajam.

Csupán csak akkor tudatosult bennem a tény, miszerint nemsokára férjhez megyek, amikor teljes egészében kész voltam, s a tükör előtt álltam.