Idegen érintés L.N | Befejezett

Nyolcadik fejezet

Lando Norris

Június 1. kedd

- Annak delfin alakja van --jelentette ki mellettem Alina, ahogy a pléden feküdtünk és a felhőket néztük.

- Nem is hasonlít delfinre –ellenkeztem, mivel egyértelműen egy cápa volt.

- Az egy cápa --válaszoltam.

- Hogy lenne már cápa? --mutatott felfelé és elnevettem magam, amiért ilyen komolyan veszi a felhők formáját.

- Bármit mondasz, akkor is az --kötözködtem és közben megláttam egy másik formát is.

- Nézd ott van egy autó --mutattam fel, Alina pedig követte a tekintetével a kezem.

- Annak tényleg olyan formája van --biccentett.

- Végre, köszönöm –sóhajtottam, mivel vagy húsz perce néztük a felhőket és egy felhő alakban sem értettünk egyet. Pár percre csend telepedett közénk és eközben Alina a fejét a vállamnak döntötte. A hirtelen pániktól azonnal felültem és mivel tudtam, hogy ez felűtünő volt, így gyorsan kikellett találnom valamit.

- Sétálnunk kellene, nem? --fordultam Alina felé, aki szintén felült.

- Rendben --bólintott és lehúzta a felcsúszott anyagot a combján. Tetszett Alina stílusa, ami egyszerre volt kislányos, nőies és elképesztően szexi. Összeszedtünk a piknikhez elővett dolgokat, majd visszavittük a fehér Mercedeshez. Úgy tűnt Alina jól érzi magát és ennek örültem, mivel borzasztóan viselkedtem első alkalommal. Bármennyire is ez csak egy színjáték nem érdemli, hogy szarul bánjak vele. Bezártam az autót, majd kijavítva az előbbi hibámat, megfogtam a kezét.

- Merre menjünk? --érdeklődtem, Alina pedig egyenesen mutatott.

- Már kifigyeltem egy ideje, hogy vannak kint menhelytől és megnézhetnénk a kutyusokat –mondta, mire bólintottam és elindultunk a füvön. Furcsa volt valaki kezét fogni, aki annyira passzolt hozzám, mint egy kirakós darabja. Tetszett amiért felé tudtam magasodni és az illata körbe lengte körülöttem a teret.

- Van kutyád? –kérdeztem, miközben közeledtünk a menhelyesek felé.

- Nincs, anyuék nem engedik --válaszolta szomorúan.

- Tesómnak van egy kutyája, állandóan megharap –mondtam, mire Alina elmosolyodott.

- Milyen fajta?

- Golden retriever –válaszoltam, Alina szeme pedig felcsillant.

- Istenem mióta szeretnék olyan kutyust --sóhajtotta.

- Ott van egy hasonló --mutattam az egyik ketrecre ahogy oda értünk a menhelyesekhez.

- De pici --indult el a ketrechez, ahol többen is nézelődtek. Alina leguggolt a ketrechez és megsimogatta a barna színű Goldent.

- Szeretnének örökbe fogadni? --lépett mellém az egyik menhelyes nő.

- Nem, csak megnézzük őket --válaszoltam.

- Kivehetem? --érdeklődött Alina egy másik menhelyestől, aki bólintott és felnyitotta a ketrecet.

Alina a kezébe vette a kiskutyát és puszit nyomott a fejére. Aranyos látványt nyújtottak és sajnáltam amiért nem viheti haza. Hozzájuk léptem majd megsimogattam a kicsinek a fejét.

- Nézd meg milyen édes --mondta Alina teljesen elvarázsolva.

- Bocsi, de ti akarjátok elvinni? --lépett oda mellénk egy pár, mire Alina csalódottan megingatta a fejét és átadta a vöröshajú lány kezébe.

- Gyere --nyújtottam a kezem felé, és bosszantott amiért pár pillanat alatt rossz kedve lett. Olyan jól indult minden, erre megint szarul végződik a randink. Némán tovább mentünk és amikor már méterekkel arrébb voltunk a kutyáktól, megszólaltam.

- Harmadik randiba nem reménykedhetek, ugye? –kérdeztem, mire Alina rám nézett.

- Miért gondolod ezt? --mosolyodott el értetlenül.

- Mert nagyon elszomorodtál --válaszoltam.

- De nem miattad! Egyszerűen csak olyan aranyos volt az a kiskutya és sajnálom amiért nem hozhattam el --nyugtatott meg és jól tudtam, hogy ez játszott közbe, de ha nem dobom fel a séta ötletét, még mindig vidám lenne.

- Értem --bólintottam.

- Egyébként meg sokkal jobb oldaladat mutattad ma, mint múltkor --indult vissza az ellenkező irányba. Nem reagáltam, de a vigyort nem tudtam lemosni az arcomról. Nem kellett volna ennyire örülnöm amiért változott a véleménye rólam, de sajnos még is így volt.

Visszamentünk az autóhoz és megint nem engedte, hogy kinyissam neki az ajtót. A fejemet ingatva beültem mellé.

- Nem engeded, hogy udvarias legyek --háborodtam fel, ő pedig kinevetett.

- Majd a házunk előtt kinyithatod nekem az ajtót --szánt meg, mire szórakozottan megforgattam a szemem.

Kifordultam a parkolóból majd visszaindultam a kertvárosba. Alina zenét kapcsolgatott megint, de most nem vett rá az éneklésre. Út figyelése mellett állandóan rá emeltem a tekintetem. Furcsa, hogy magamtól sosem kezdtem volna ki vele, miközben annyira szuper csaj.

- A hétvégén versenyem lesz Bakuban, szóval csak jövőhéten tudunk találkozni --jutott eszembe, mire Alina bólintott.

- Milyen mindig utazni? --fordult felém kíváncsian.

- Jó, de fárasztó --feleltem.

- Meg magányos --tettem hozzá, mivel ez volt az igazság. Remek volt minden, ha a haverjaim nem kísérettel jöttek. De, amikor mindegyik hozta a barátnőjét, akkor full magányosnak éreztem magam.

- Sajnálom –mondta, és hirtelen eszembe jutott egy ötlet, ahogy Alina az ablak felé fordította a fejét.

- Nem akarsz eljönni velem Bakuba? --amint kicsúszott a számon a kérdés, meg is bántam. Charlottenak nem lehet azzal kapcsolatban igaza, hogy rákattanok, pedig még csak most találkoztunk másodjára.

- Kedves tőled, de szerintem korai lenne --válaszolta szerencsémre.

- Persze, megértem --bólintottam.

- De biztos nem baj? --kérdezte kicsit tartózkodva.

- Dehogy is --ingattam a fejem, mivel tiszteltem, hogy ilyen.

Út további részében nem sokat beszéltünk és amikor megálltam a Parker ház előtt, Alinaval együtt kikötöttem magam. Kiszálltam és megelőzve őt, kinyitottam neki az ajtót.

- Tudod magamtól is kitudom nyitni az ajtót --nevetett ki.

- Tudom, de egyelőre még beakarok vágódni --vontam vállat.

- Oké –kuncogott, majd megállt velem szembe.

- Köszi a napot --vörösödött el az arca.

- Én köszönöm, hogy eljöttél velem --mosolyodtam el őt nézve. Megkellett volna csókolnom, de egyszerűen nem volt merszem hozzá.