Idegen érintés L.N | Befejezett

Tizenhetedik fejezet

Lando Norris

Örültem, hogy Charlotte jól fogadta a bejelentésemet. Igazából rettegtem a reakciójától és bár megkellett volna könnyebbülnöm, hogy ilyen jól reagált, még is valahogy feszengve léptem ki a helységből. Már a folyosó végén jártam, amikor eszembe jutott, hogy nem vettem át az új McLaren-es holmikat. Visszafordultam majd elindultam vissza, hátha még ott találom Charlotte-ot. Amint beléptem látni nem láttam, de hallottam ahogy telefonál. Majd meghallottam a nevem, és megálltam az ajtó előtt.

- Nem tartok tőle, hogy elmondja a lánynak... Gondolom van annyi esze, hogy úgy is elhagyná –szíven ütött amiért ezt mondja, és már tényleg eszemben sem volt elmondani az igazat Alinanak.

- Hát, ha elmondja és balhét csinál, a lány a rajongók úgy is Landonak hinnének --hallottam ahogy pakolgat valamit a fal mögött és közben egyre jobban azt éreztem, hogy Charlotte hátba szúrt. Egyébként is azt hittem csak ketten tudunk erről az egészről! Erre valakivel most beszél ki!

- Ne idegesíts már! Lando egy gyerek! Lehet a lány hamarabb ráun mint, hogy kiderüljön az igazság --nem bírtam tovább hallgatni, kicsaptam az ajtót majd ismét végig trappoltam a folyosón.

Nem vagyok gyerek! És Charlottenak nincs igaza! Alina szeret és nem hagyna el az igazság után sem! Hisz mennyiszer adtam rá okot? És velem maradt! Feldúltan szálltam be a McLaren épület előtt álló autómba, majd ott próbáltam lenyugodni.

Alina Parker

Éppen leültem a partra Annievel együtt, amikor Lando hívást kezdeményezett. Elmosolyodtam majd felvettem a készüléket.

- Szia --köszönt a telefonba, de nem tűnt túl boldognak.

- Szia --köszöntem én is, majd Lando szótlansága megijesztett.

- Mi a baj?

- Semmi, csak hallani akartam a hangod --felelte és a pillangók megjelentek a hasamban.

- Belgiumban leszek a hétvégén, nem jönnél el velem? --örültem a meghívásnak főleg, hogy kezdett minden olyan jó lenni. De azért tartottam attól, hogy ez is csak ideig óráig tart.

- De igen, csak anyuékkal lekell beszélnem --dőltem hátra a pléden, amit a homokba terítettünk le Annievel.

- Oké. Hol vagy most? --váltott témát.

- Annievel lejöttünk a partra napozni --válaszoltam.

- Fürdőruhában vagy? –kérdezte, mire összeráncoltam a homlokom.

- Nem, télikabátban és melegítőben --nevettem a telefonba.

- Gondoltam --nevetett ő is, ami a szívemig hatolt.

- Szeretnélek látni --tette hozzá és elpirultam.

- Majd fogsz --vágtam rá, mire felsóhajtott.

- Komolyan imádom, hogy ilyen vagy --nevetett fel fáradtan.

Nem tudtam mit reagálni, csak mosolyogtam miközben Lando elkezdett mesélni a mai napi teendőiről. Addig hallgattam, míg Annie belekiabált a telefonba, hogy most már elég és kitépte a kezemből a készüléket, majd kinyomtam Landot.

- Azért engedhetted volna, hogy elköszönjek tőle --néztem rá és visszavettem a mobilt.

- Majd este telefon szexelhettek, addig bírd ki --vette fel a napszemüvegét, én pedig elvörösödtem.

- Nem is szoktunk ilyet csinálni --motyogtam az orrom alatt.

- Jaj, persze --legyintett le majd hagytam, hogy elengedjük a témát.

Július 22. csütörtök

Apa kivitt a reptérre és szinte ahogy beléptünk az épületbe, egy férfi azonnal mellém is lépett. Közölte, hogy a repülő már leszállt és felkísér a gépre. Így elköszöntem aputól, majd elindultam a férfi mellett. Amint kiléptünk a magángéphez, a lépcső mellett már Lando várt nagy mosollyal az arcán. A csomagomat elvette a pasi, így előrébb siettem és Lando karjaiba ugrottam ahogy hozzá értem.

- Szia, bébi --csókolt meg és most először hívott így.

- Szia --szívtam be mélyen az illatát.

- Gyere --húzódott el, majd megfogta a kezemet és felléptünk a magángépre.

Leültem az egyik bőrülésbe, majd Lando mellettem foglalt helyet.

- Hoztam neked valamit --jutott hirtelen eszébe és fel is pattant.

- Nincs semmilyen alkalom --néztem rá értetlenül.

- Igaz, de megláttam és eszembe jutottál --vett elő a hátizsákjából egy ezüst dobozt, majd leült mellém vissza és átnyújtotta.

- Lando, nem kellett volna –mondtam, mielőtt még megnéztem volna.

- Nem nagy dolog --vont vállat, én pedig felnyitottam a dobozt, amiben egy fehérarany karkötő volt. Egyszerű láncnak tűnt, de a szemek csavartak voltak és a fény játszott rajta.

- Nem akarom tudni, hogy ez mennyi volt --közöltem és visszaadtam a kezébe.

- Nem tetszik? --furcsa volt hallani, hogy ettől elkeseredett.

- De igen, egyszerűen csodálatos! De nem azért vagyok veled, hogy ilyen drága ajándékokkal elhalmozz --válaszoltam.

- Ja és akkor nem is vehetek neked semmit? --vette ki a dobozból a karkötőt, majd a jobb kezemet közelebb húzta.

- Lando --sóhajtottam, de nem vettem el a kezem, mert az tényleg szemét lett volna.

- Szeretlek és különleges első ajándékot akartam --csatolta be a karkötőt, de én csak a ,,szeretlek" szót ismételgettem magam. Komolyan kimondta, vagy csak én hallucinálok?

- Mi a baj? Lefagytál --nézett rám szórakozottan.

- Te azt mondtad, hogy szeretsz? Mármint őszintén? –kérdeztem, mire kisfiúsan elnevette magát.

- Igen, Alina Parker szeretlek --mondta ki, én pedig megszeppenve, de annál boldogabban néztem rá.

- Én is szeretlek –motyogtam, mire Lando nagy mosollyal megcsókolt.

- Legközelebb gyűrűt veszek, azt rögtön elkell fogadnod --mormogta szórakozottan a csókunk közbe.

- És ha nemet mondok? --cukkoltam mosolyogva.

- Akkor 365 napra elrabollak --húzott át az ölébe.

- Láttad a filmet? --zökkentem ki.

- Milyen filmet? --vonta fel a szemöldökét.

- Komolyan nem láttad? Akkor megkell néznünk –válaszoltam, aztán rádöbbentem, hogy lehet még se lenne olyan jó ötlet.

- Tudod mit, inkább még se kellene együtt megnéznünk --javítottam ki magam.

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla