Idegen érintés L.N | Befejezett

Huszonötödik fejezet

Lando Norris

Szeptember 12. vasárnap

- Gyere, Lando --simogatta meg a felkaromat Charlotte, miközben Alina után becsukódott az ajtó. Nem hagyhatom elmenni!

- Nem! Utána kell mennem! --álltam fel, majd elindultam, de Charlotte hangja megállított.

- Csak rontasz a helyzeten, ha most utána rohansz! Idő kell neki, Lando --igaza volt, de ettől függetlenül a düh előtört bennem, és a menedzserem felé fordultam.

- Te mondtad el neki? Nem bírtad megállni? --keltem ki magamból.

- Nem én voltam! De most összekell szedned magad, mert lent várnak rád!

Nem hittem neki, de tényleg összekellett kapnom magam. Letöröltem az arcomról a könnyeket, majd kisiettem Charlotte mellett, egyenesen le a lépcsőn, majd a mikrofon mögött álló férfihez léptem. Mosolyt erőltettem magamra, majd hallgattam a kérdéseit. Utolsó mondatait már csak tompán hallottam, így zavaros választ is adtam.

Alina Parker

A szállodába már csak a bőröndömért mentem vissza és bár fogalmam sem volt hogyan jutok haza, még is menekülést éreztem a legjobbnak. Nem akartam többé látni Lando-t. Nem akartam ismét bedőlni neki.

- Alina! --hallottam meg a liftből kilépve, Annie hangját. Felé néztem, mire ő is a bőröndjével állt a recepción.

- Haza megyek --sóhajtottam, mintha nem lenne egyértelmű.

- Gondoltam, már nézegettem a járatokat --simogatta meg a karomat ahogy megálltam mellette.

- És?

- Hát van egy, ami két óra múlva indul és még tíz hely van –mondta, mire bólintottam.

- Jó, majd lehúzom a kártyámat --sóhajtottam.

- Akkor lefoglalom a jegyeket --vette elő a mobilját, majd pötyögni kezdett rajta. Én pedig a fotocellásajtóra meredtem. Bár még korainak ítéltem, de nagyon reméltem, hogy Lando nem bukkan fel addig, míg mi itt vagyunk. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodására vagy a színjátszására.

- Kész --jelentette ki Annie pár perc múlva, én pedig kifújtam az eddig bent tartott levegőmet.

- Menjünk --indultam el az ajtó felé.

Szeptember 14. kedd

A meleg takarómat, hétfő hajnal óta nem hagytam el. Nem volt kedvem a szüleim rengeteg kérdésére válaszolni, vagy Annie sajnálkozó tekintetével találkozni ahányszor ránézek. Zombi üzemmódba kapcsolva, csak néha jártam ki a szobámból enni, de egyébként nem nagyon moccantam sehova. A könnyeim olyan éjfélkörül kifogytak, és már csak a mellkasomban lévő fájdalom nem szűnt meg. Szánalmasnak tartottam magam, amiért naivan ezerszer adtam esélyt Landonak. Hogy lehettem olyan vak, hogy nem vettem észre a jeleket? Szinte feltűnő volt, hogy nem akart velem lenni... Az utóbbi időben pedig valószínűleg csak belejött a szerepébe.

- Alina --szólalt meg az ajtó mögül apa. Tegnap óta sokszor bepróbálkoztak, de én általában olyankor eljátszottam, hogy alszom. Most is ezt terveztem, de apa a nevem kiejtése után, azonnal belépett a sötétszobámba.

- Tudom, hogy nem alszol! Szedd össze magad --parancsolt rám, de elég erőltetettnek hatott tőle ez a hangnem. Mindig apa volt az, aki inkább kimaradt a civakodásokból és lehetett élő bokszzsák is, akkor is inkább tűrt. Így kíváncsian füleltem, hogy hogyan folytatja a mondanivalóját.

- Nem tudom mi történt azzal a fiúval, de bármit is tett, nem ér annyit az egész, hogy szomorkodj itt a sötétben --mutatott körbe a szobában, majd elindult az ablak felé és felhúzta a redőnyt. Azonnal elvakított a napfény, és visszadőltem az ágyra, a párnámat pedig a fejemre húztam.

- Mellesleg, vettünk fel egy új pincért, aki holnap fog kezdeni és neked kellene betanítani.

Erre már igazán felkaptam a fejem, mivel szinte megdöbbentő volt, hogy anyuék vettek fel valakit az étterembe. Évek óta könyörgők nekik, és most végre tettek előre egy nagy lépést.

- Mit kell egy pincérnek betanítani? --húztam le a párnát a fejemről.

- Esetleg azt, hogy mi nálunk, mik a szokások, mi hol van, satöbbi --magyarázta apa, de már indult is ki az ajtón.

- Nő vagy pasi? --kiabáltam utána a kérdést.

- Egy kedves fiatalember, szerintem szimpatikus lesz neked --kiabálta vissza apa a folyosóról. Remek. Reméljük nem valami idegesítő majomról van szó.

Miután apa elhagyta a szobámat, felültem és körbe néztem. A bőröndöm ott állt a szekrényem előtt, az íróasztalomra pedig Lando egyik pólója volt összehajtogatva, amit anya moshatott ki. A szemembe könnyek szöktek, de azonnal pislogásba kezdtem, hogy ne essek vissza pillanatok alatt a mélybe. Lerúgtam magamról a takarót, majd felálltam és rájöttem, hogy elképesztő rendetlenség van a szobámban. Felsóhajtva felvettem két felsőmet a padlóról, amik nem tudom, hogy kerültek oda. Majd az ágyam végében, ismét szemet szúrt egy sötétkék ing. Amikor Lando utoljára járt itt, akkor hagyhatta itt és úgy szuggeráltam mintha valami veszélyes dologról lenne szó. Nagy nehezen érte nyúltam és szinte azonnal megéreztem, Lando jellegzetes finom illatát. Még az összetört szívem ellenére is az orromhoz emeltem, és mélyen beszívtam az illatát.