Idegen érintés L.N | Befejezett

Tizenegyedik fejezet

Lando Norris

Június 11. péntek

Teljesen kikészített Alina és az meg főleg, hogy én milyen barom vagyok. Eszemben sem volt visszamenni ahhoz a csajhoz, egyszerűen csak felakartam bosszantani Alina-t, miközben így is mérges volt rám. Bár tényleg visszafordultam az úton, de le is fordultam a legközelebbi útkereszteződésnél és a hotel felé vettem az irányt. Aztán eszembe jutott, hogy a busz pont akkor ment el amikor még ott álltam. Ott hagytam sötétben, egyedül! Olyan hirtelen fékeztem le, mintha elém léptek volna. Azonnal visszafordultam, mert nem hagyhattam ott. Dühös voltam, de inkább magamra. Hogy szaladhatott el az idő úgy? Mellesleg a csajjal maximum öt percet beszélhettünk, utána pedig pár McLaren rajongóval beszélgettem. Két pasas volt a gyerekeikkel. Mire végre tovább álltak, sehol nem találtam Alina-t és erre sikerült teljesen kiakasztanom ismét, pedig most aztán tényleg semmi rosszat nem tettem. A szőke csajt még le is ráztam, csak ő persze ezt már nem látta. Alina már nem volt nem a buszmegállónál, ami előtt megálltam.

- A kurva életbe --vágtam bele a kormányba, legalább háromszor egymás után.

Miért cseszem el állandóan vele? Végre kezdett bennem bízni és erre most megint itt tartunk. Éppen, hogy tovább indultam volna, amikor a telefonom rezegni kezdett az anyósülésen. Carlos Sainz neve jelent meg a kijelzőn.

- Mondd --sóhajtottam bele a telefonba idegesen.

- Rosszkor hívtalak, öcsi? –kérdezte, mire szaggatottan kifújtam a levegőt.

- Hát mondhatni, de mondjad csak nyugodtan --válaszoltam.

- Először te! Mi van a csajoddal? --a kormánynak döntöttem a fejem és úgy válaszoltam.

- Megint elcsesztem vele a dolgokat úgy, hogy észre sem vettem –sóhajtottam, bár Carlos sem tudta a háttér sztorit. A legjobb barátom volt, nem akartam, hogy csalódjon bennem.

- Nagyon haragszik? --kérdezte.

- Hát konkrétan megint elküldött a fenébe, összevesztünk és a sötétben itt hagytam felindulásból...

- De visszajöttem érte --védekeztem azonnal, ahogy Carlos morogni kezdett a vonal másik oldalán.

- És?

- Már nincs itt --motyogtam.

- Szerintem egy igazi fafej vagy, de majd megbékél --bíztatott.

- Nem tudom, lehet nem is kellene többet keresnem --csúszott ki a számon, de a gondolatra a mellkasom összeszorult. Ez pedig még inkább rá erősített arra, amit előbb kimondtam. Nem szerethetek belé, Charlottenak nem lehet igaza.

- Ilyen gyorsan feladod? Ne csináld már, gyerek --sóhajtotta.

- Ne hívj gyereknek --szóltam rá.

- De hisz az vagy --megforgattam a szemem.

- Elég volt belőled --közöltem.

- Nem én üldöztem el a barátnőmet --vágott vissza.

- Jól van tudom, hogy a tökéletes Carlos Sainz a párkapcsolatában is szuper --gúnyolódtam majd kinyomtam a hívást.

Alina Parker

Június 12. szombat

Míg a szüleim még aludtak reggel, én nem sokat tudtam éjszaka, így korán összeszedtem magam és elindultam a közeli kisboltba. Még csak reggel hét volt és szombat, ezért csend honolt az utcában. Csak két idősebb hölgy locsolta a kertet, miközben elhaladtam előttük. A boltban senki nem volt, így felkaptam egy kék kosarat és körbe mentem az üzletben. Pár dolgot raktam a kosárba majd a szunyókáló Mr. Evans elé léptem a pénztárhoz.

- Jó reggelt –köszöntem, mire úgy tett mintha az imént nem aludt volna.

- Mit keresel itt ilyen korán? --érdeklődött kedvesen, miközben számolgatott.

- Nem tudtam aludni --vontam vállat. Hogy miért nem tudtam aludni? Azt inkább hagyjuk is! Nem akartam Landora gondolni.

- Én bírtam volna még --motyogta az orra alatt Mr. Evans. Elmosolyodtam, de inkább nem reagáltam. Fizettem majd elindultam vissza az utcában. Ahogy közeledtem a házunkhoz, megpillantottam az ismerős fehér Mercedest és a gyomrom összerándult. Lando a verandáról indult lefelé, amikor oda értem. Amint észrevett zsebre tett kézzel megállt. Meglepett amiért itt van, főleg, hogy tegnap ott hagyott a buszmegállóban. Persze Annie elmondta, hogy nem ment vissza az étterembe, ami azért jó pont volt.

- Szia --a hangja erőtlennek tűnt és fáradtnak.

- Szia --sóhajtottam és megálltam előtte.

- Haragszol még? –kérdezte, mire a kezemet kezdtem piszkálni.

- Elkellene menned --kerültem ki a választ.

- Alina, tegnap visszamentem érted, de már nem voltál ott --lépett közelebb hozzám, és a kezemért nyúlt. Nem húztam el, mert meglepett amiért visszajött értem.

- Tényleg? --néztem fel végül.

- Igen --simogatta meg az arcomat, ami szokatlan gesztus volt tőle, de jól esett.

- És tegnap nem a lánnyal voltam abban a félórában, hanem pár McLaren szurkoló oda jött hozzám --magyarázta, és hirtelen leesett a kő a szívemről, de közben a bizonytalanság ott volt bennem. Mi van, ha nem mond igazat?

- Hiszek neked, de mindig ez lesz? Mármint összeveszünk, aztán kibékülünk? Ennek semmi értelme nincs --sóhajtottam.

- Miért kell ennyire józanul gondolkodnod állandóan? --sóhajtotta elmosolyodva.

- Hát nem sok inger ér, hogy ne legyek józan --mondtam ki, mire rájöttem mennyire félreérthetően beszéltem.

- Még is mire gondolsz? –kérdezte, pedig már is megjelent a játékos vigyora.

- Semmire, hülyeségeket beszélek --legyintettem és elakartam húzódni, de mire megtettem volna, a derekamra csúsztatta a kezét és magához húzva megcsókolt. De nem úgy ahogy első alkalommal, hanem olyan igazian. Visszacsókoltam és ahogy ezt megtettem, a tarkómra csúsztatta a bal kezét, én pedig elejtettem a szatyrot.

- Jó jelnek veszem, ha elejtetted --motyogta a csókunkba mosolyogva és az egész testem bele remegett ahogy a derekamról lejjebb csúszott a keze a fenekemre. A mellkasára simítottam a kezem és a tegnapi balhénk ellenére most nem akartam, hogy elengedjen.