1. Találkozás a suliban

2.3K 34 0
                                    

Véget ért a nyári szünet, vége a lazsálásnak és a féktelen bulizásnak. Kezdetét veszi a kőkemény tanulás. Utolsó éves vagyok a gimiben és nem erősségem a tanulás, de most bele kell húznom, hogy leérettségizzek és felvegyenek egy középszerű egyetemre. Újra találkoznom kell az elcseszett osztálytársaimmal és tanárokkal, akik belefásultak tanításba. Ja és a szuper faszfej exemmel. Szerencsére nem vagyunk osztálytársak, de ettől függetlenül látjuk egymást nap, mint nap. Egyetlen jó dolog, azért mégis van, vagyis kettő. A barátnőim: Eliza a minden balhéban benne levő lelkitársam, akivel végig buliztuk a nyarat és Petra, aki egy ribanc és pont ezért szeretem, de az egész nyarat Angliában töltötte, ezért most örülök, hogy végre találkozunk. Utálok korán kelni, de most már kezdetét veszi a hatkor kelés, amiből fél hét lesz és rohanhatok a buszhoz, hogy le ne késsem.

Zihálva szállok fel a buszra és ha az nem elég, hogy mindjárt kiköpöm a tüdőm, még Alex, a kretén exem is gúnyosan röhög fulladozásomon. Fintorogva haladok el mellette. Cseppet sem halkan dünnyögi, hogy ribanc, amit nem tudok válasz nélkül hagyni, mivel nem vagyok az a lány, aki lenyeli, hogy beszóljanak neki.

– Kis pöcsű! – válaszolok.
– Frigid! – Kontráz.

– Attól, hogy te nem tudsz kielégíteni, nem én vagyok frigid, te vagy pancser. Seggfej. – Azt hiszem megnyertem a szócsatát, mert a barátai bár visszafojtva, de nevetnek. Alex a mellette ülő barátját hasba vágja. Kárörvendő vigyorral az arcomon vonulok hátra és levágom magam egy szabad székre.

Ezzel a hihetetlenük jól kezdődő nappal érkezem az iskolába.
A busz a suli előtt rak le. Szenvedésem birodalma. Sóhajtok fel, ahogy végig mérem az iskolát, amit már bánok, hogy elsőként jelöltem meg a jelentkezési lapon. Az összes barom ebbe a suliba jár.

Miután kicsodálkoztam magam a bejárat felé szedem szenvedős lépteim. A legalább húsz lépcsőfokos lépcsőn sétálok felfelé, amikor egy ismeretlen hang ordít utánam.

– Hé Laura! Szívesen dugnám a farkam a puncidba, biztos jó szűk.

– Dugd inkább a satuba az szűkebb. Barom.

Hát erről beszéltem.

Fancsali ábrázattal vágódom be a terembe, ahol az osztály színe-java már megérkezett, és óriási zsivajban próbálják túl kiabálni a másikat, miközben vadabbnál vadabb sztorikkal ámítják egymást. Nyilván a fele nem igaz, de messziről jött ember azt mond, amit akar. Köszönésre sem méltatom őket, ahogy ők sem engem. Az ablakhoz megyek a harmadik padhoz. Első óta ez az én helyem, amit Elizával osztok meg. Aki már ott ül a padban és amint meglát, vadul vigyorog, az én szám is mosolyra húzódik.

Eliza egy igazán dögös csaj, vállig érő szőke haja és kék szeme egy átlagos szőke lány benyomását kelti, de ő egy igazán vagány csaj, tudja, mit akar és azt tűzön-vízen keresztül is véghez viszi, ha másképp nem megy beveti testi adottságait. Igazi homokóra alakú, darázsderék, nagy mell, kerek fenék. Bár kinézete ellenére mindig valami félkegyelművel hozza össze a sors. Arrébb csusszan és levágódok mellé. Egy puszival köszöntjük egymást.

– Tudod mit tudtam meg?

– Na mit! – Érdeklődve figyelem.

– Új irodalom tanárunk lesz. 

– Ne már! Az egyetlen tanár, akit kedveltem lelépett? – bosszúsan vonom össze szemöldököm.

– Ja, és valami pali jön, állítólag fiatal és dögös – kacéran mosolyog, de engem nem hat meg.

– Leszarom, Zsuzsa volt az egyetlen, aki kihozta belőlem a maximumot és biztatott, hogy még lehet belőlem valaki. Ebből a szaros iskolából minden jóravaló tanár lelép. Biztos valami nagyképű barom lesz, aki majd teszi itt magát.

Küzdj az álmaidért  /Befejezett/Where stories live. Discover now