Küzdj az álmaidért /Befejezett/

5. Felismerés

  A hét második felében mondhatni nem történt semmi izgalmas azon kívül, hogy bármit is találtam ki nyakszívásomra Eliza nem hitte el, ezért most gyanakszik és harakszik, de azért nem annyira. Nem száll le rólam, hogy szombaton bulizzunk, de nekem semmi kedvem, ami nagy szám tőlem, nem maradok ki a bulikból általában, de mivel drága tanárom rám sózta Madáchot, amivel küzdök szó szerint és időm sincs rá annyira. A végén egy strébert csinál belőlem, de most már teljesen úgy érzem, hogyha nem akarom, hogy zaklasson eleget kell tennem neki és valójában, ezzel magamnak sem ártok.

Igazság szerint, nem is viselkedett velem gázul azóta, mióta feldugta az ujját és kiszívta a nyakam. Mindegy is a lényeg, hogy hallgatásomért cserében szombaton nekem kell állnom a bulit Eliza szerint.

Vezekelj, ha nem bízol bennem.

Remélem holnap megkapom a heti bérem és akkor állhatom a bulit, vagy nem és akkor megmarad a pénzem és az időm is. Ha mérlegre teszem a kettőt pár héttel ezelőtt még biztos a buli oldalára billent volna, most viszont bizonytalan vagyok.

***

Úgy döntöttem berakom Madách barátomat a táskámba, hátha lesz esélyem elővenni a munkahelyemen, olvashatok egy kicsit. Bár nem gondolom, péntek lévén valószínű sokan lesznek. Mikor a táskámba teszem meglátom a paprika sprayt, eszembe juttatja újra a férfit, aki megzavarja az elmém, mert hát tökre tele van vele a fejem, ami egy kicsit azért zavaró, furcsa, ahogy viselkedik velem. Meg akar védeni? Hát nem is tudom, mit gondoljak. Mindenesetre az egész kapcsolatom fura vele.

A munkahelyemen nincs akkora forgalom, mint amit gondoltam, de ettől függetlenül nincs időm elővenni Madáchot, pedig nagyon szeretne kibújni a táskámból.

A munkatársammal Renivel beszélgetünk, mikor leül valaki a pulthoz.

– Szolgáld ki légyszíves. – kér meg Reni.

Megfordulok. Jesszus! Vajon ki ül a pultnál? Személyesen az irodalom tanárom. Hogy ez mindenhol megtalál, sehol sincs tőle nyugtom, nem hiszem el! Komolyan.

–Tanár úr! – erőltetett mosolyt kényszerítek arcomra, mivel ez a munkahelyem és ha bár a tanárom, itt csak egy szimpla vendég. Meglepetten emeli rám pilláit.

– Szia Laura!

– Mit parancsolsz?

– Nem is tudom. – Úgy tesz mintha gondolkodna, a távolba mered. – Ajánlj valamit!

– Ez egy kávézó, nem étterem.

– Ettől még ajánlhatsz valamit?

– Oké.

Veszek egy mély levegőt, mert érzem, hogy a hangnem, amit használ emeli a vérnyomásom, de lenyugtatom magam és nem leszek bunkó, szükségem van a melóra.

– Expresso, cappuccino, üdítő, tea, alkohol minden mennyiségben. 

Sorolom, és közben elé rakok egy itallapot, amin rajta, hogy milyenféle kávékat készítünk, milyen rövid italaink és koktéljaink vannak. Elmélyedve tanulmányozza az itallapot.

– Egy...olasz cappuccinót kérek. – nagyképűen benyögi.

– Máris készítem uram. – Bájosan felelem, pedig szívem szerint felképelném.

Oda állok a géphez és még készítem a kávét Reni mellém áll és suttogva kérdezi.

– Ismered ezt a fantasztikusan jóképű férfit?

– Igen ismerem, a tanárom.

– Istenem meghalok érte, annyira jól néz ki.

Mindjárt elájul, úgy vigyorog, mint egy retardált.