Küzdj az álmaidért /Befejezett/

8. Szív dobogás

A hét további része egész nyugisan telik. Már ha az nyuginak számít, hogy dolgozom és éjfélig tanulok. Nem tudom ezt a stréberek, hogy bírják, de én rohadt fáradt vagyok és nagyon unom már. Ahelyett, hogy szórakoznék és a barátaimmal tölteném az időt, gubbasztok a könyveim felett.

Kiábrándító.

Madáchot is félre tettem és készültem az irodalom dolgozatra, ami úgy gondolom elég jól sikerült. Bár iszonyat elfáradtam, annyi jó volt azért benne, hogy nem volt erőm szembe szállni Eliottal, így ő sem szekált túl sokat, nyilván nem izgalmas, ha bosszantásodra a másik fél nem reagál. És az igazság az, hogy már nem is akarok vele harcolni, sokkal inkább többet gondolok érintéseire, vágyom arra, hogy csókoljon, hogy simogasson. Tudom, hogy ez gáz, mert egy seggfej és a tanárom, de ha belegondolok, már 18 éves vagyok talán a nőt látja bennem, vagy nem tudom, de egy biztos, tartom magam a fogadáshoz és megis fogom nyerni.

Hétvégen is lemondok a bulizásról, a barátaim szerint begolyóztam, biztosra veszik, hogy beütöttem a fejem vagy elraboltak az UFO-k és kicseréltek, mert ez nem én vagyok. Pedig ez is én vagyok, csak elkezdtem koncentrálni a jövőmre. Az igazgató nő is megmondta még nem késő, nem vagyok teljesen reménytelen.

Hétfő reggelre nagylány lettem iszonyatosan görcsölök, utálom ilyenkor a tesi órat, nem mintha máskor szeretném. Azt sem értem minek van még 12.- ben tesi az órarendünkben. Feleslegesnek tartom. Mindenki kivonult az öltőzőből a torna terembe és vadúl róják a köröket, de én még húzom az időt, és amíg nem tűnik fel senkinek, hogy hol vagyok addig ücsörgök a padon. Kopognak az ajtón nem sokáig tartott, még észrevették, hogy nem futok a többiekkel.
- Gyere be.
Az ajtó nyitódik és meglepetésemre nem az egyik osztálytársam lép be rajta, hanem személyesen Eliot.
Felpattanok a padról és meglepetten érdeklődöm jövetele felől.
- Hát te?
- Jól vagy?
- Persze, csak húzom az időt. És te, mit keresel itt?

Bezárja az ajtót maga mögött, kúlcsra. A szívem máris a torkomban dobog. Vajon mire készül, na jó sejtem, ezért is áraszt el az izgalom.
- Csak látni akartalak. - Pimasz mosollyal ajkain lépked felém, s amint elérhető távolságba kerülök, erőteljesen kap derekamért és magához ránt.

- Nem rég volt óránk, ott láttál.

- Azon gondolkodom, mikor írassam a következő dolgozatot, hogy minél hamarabb elnyerjem jutalmamat. -
Nagyon magabiztosan beszél, miközben nem ereszt, testünk egymáshoz simul.

-Honnan veszed, hogy te fogsz nyerni?

- Csak tudom és kész.

- Annyit tanultam, hogy biztosra veszem, hogy én fogok nyerni, bármikor is iratsz dolgozatot. - magabiztosan felelem.

- Valójában annak is örülök, ha te nyersz. - suttogja, majd hajam alá nyúl és szenvedélyesen rabol ajkaimra. Mohón ostromolja ajkaim, amit én örömmel állok, sőt még többet akarok. Ágyékát nekem dörzsöli, amin érzékelem már is készen áll, az én testem sem reagál különbül, elönt a forrósság.

A kezeim nyaka köré fonom és próbálom tartani a ritmust követelőző nyelvével. Pólóm alá nyúl és finoman kezdi simogatni bőrőm, élvezem minden érintését, teljesen elkábít, megőrülök érte. Hajába markolok és alsó ajkába harapok, amire felszisszen. Azután még inkább bevadúl, és szenvedélyesen tépi ajkaim, nyelvével őrült módjára kutakodik a számban.
Annyira tüzes és vad, és én ezt túlzottan élvezem.

Akarom őt.

Kezeit felfelé indítja, belemarkol melleimbe, amire a szájába nyögök, majd levenné a pólóm, de ekkor észbe kapok és nem engedem.
Lihegve mondom.
- Nem lehet.
- Oké.
Elenged, csak úgy, anélkül hogy bosszús lenne vagy erőszakosan próbálkozna tovább.
- Azt hiszem mennem kellene.
Bólint, és utamra enged, de akkor belenyilal a hasamba és oda kapok.
Aggódva figyeli cselekedettem
- Mi a baj?
- ümm semmi.
- de látom, hogy van valami.
- Nincs semmi bajom, megyek.
De csak nem száll le a témáról, mindenáron tudni akarja, hogy mi van velem.
- Fáj valamid?
Hihetetlen a rémület ül ki arcára és tehetetlenség, ahogy próbalna segíteni, de nem tudja hogyan, csak izeg mozog össze vissza. Pici mosolyt csal ajkamra.
- Nem.
Mérgesen néz, nem hisz nekem, ezért kénytelen vagyok mondani valamit, hogy megnyugodjon.
- Jól van, csak belenyilalt a hasamba.
- Felhívjam az apám?
- Minek?
- hogy megvizsgáljon, ki tudja lehet valami komoly bajod van.
- dehogy is!
- Akkor, hogy segítsek?
Annyira meg van rémülve szegénykém muszáj elmondanom, hogy semmi különleges bajom nincs, mert a végen még kórházba visz.
- Figyelj Eliot, semmi bajom, csak görcsölök, ahogy minden hónapban szoktam. Érted?
Meresztem rá a szemem, hogy fogja már fel, mit akarok mondani.
- Szóval menzeszelsz? Ezt mondhattad volna korábban is. Rámhozod a frászt.
- Öö, hát sajnálom, nem tudtam, hogy ilyen aggódó tipus vagy.
- Ha nem akarsz tesizni, megoldom. Ajánja fel.
- Nem kell.
- Szólj, ha segítség kell.
Ja, majd pont neked fogod szólni, ez mekkori ciki már, de aranyos is egyben.
- Ja, majd szólok.
Zavartságomban, azt sem tudom, hogyan viselkedjem, csak forgatom a szemem, ezért inkább fogom magam és távozom.