Küzdj az álmaidért /Befejezett/

3. Igazán rossz nap.

Újra hétfő, a telefonom ordít, hogy ébredjek fel, de én kinyomom és a fejemre húzom a takarót. Öt perc múlva újra rákezd, a szundi bekapcsolva, ezért öt percenként bepróbálkozik. A harmadik után felkelek és az ágy szélére ülök. Nem akarok suliba menni.
Semmi kedvem találkozni Eliottal. Soha többet nem megyek suliba. Visszafekszem az ágyba. Felmondok, megmondom anyámnak írasson át egy másik suliba. Ez egy jó gondolat, bepróbálkozok. A mai nap remek alkalom, itthon van és már hallom is, ahogy nyitódik az ajtó. Visszadőlők az ágyba.

– Kislányom ébren vagy? – Édesanyám lágy hangon érdeklődik.
– Nem.
Leül az ágyam szélére és lehúzza a takarót a fejemről.
– Hétfő van, indulás az iskolába.
– De nem akarok menni.
– Ez nem akarás kérdése, én sem akarok dolgozni menni, de muszáj. Ezt minden egyes alkalommal elsüti, ha bepróbálkozom.
– Gyerünk, készülj, mert elkésel.

Csak egy nyögéssel válaszolok. Nem kívánom a hátam közepére se a sulit. Feláll és magamra hagy. Nagy nehezen kimászok az ágyból és rendbe szedem magam.

Lemegyek a konyhába, ahol anyukám reggelivel vár. Ha épp itthon van készít nekem reggelit, és szendvicset is a suliba. Keveset találkozunk, mert ő négy műszakban dolgozik egy összeszerelő gyárban és amikor itthon van, akkor sem talizunk, mert én is keveset vagyok itthon. Tavaly is munkát vállaltam egy gyors büfében és az éven is fogok, emellett folyton csavargok, nem bírok itthon maradni. És le kell vennem a szüleimről a terhet, hogy legalább a saját szükségleteimet álljam, ha már cigizek és bulizok és szeretem a cipőket. Nem állunk túl jól anyagilag, bár keményen dolgoznak az ősök, de nem keresnek sokat. Ráadásul van egy öcsém is, akit szinte én neveltem, na nem mintha sokat foglalkoztam volna vele, de sok időt töltöttünk együtt. Most viszont már 14 éves nincs szüksége a felügyeletemre.

A reggeli elfogyasztása közben bepróbálkozom anyámnál.
– Anya! Mi lenne, ha átiratkoznék egy másik iskolába?
– Miért, mi baj a mostanival?
Közben megérkezik az öcsém is Zsombor és levágódik mellém az asztalhoz. Összeborzolom a haját.
– Ezt most, miért csináltad te majom! – Felháborodva üvölt rám.
– Nehogy jobban néz ki, mint én. Borjú. Múú
Újra nevetve a hajához érnék, de elhajol.
– Miért van ilyen szemét nővérem? – kérdezi anyától, de hiába, tőle kielégítő választ nem kap, helyette megteszem én.
– Ez a büntetésed, hogy a világra jöttél.
Bosszúból meghúzza a hajam, amire felsikítok és már revansot is vennék, de anya közbe avatkozik.
– Ne vitatkozzatok! Inkább induljatok, mert lekésitek a buszt. Gyerünk!
– És mi lesz a sulival? – Bátorkodom megkérdezni hátha.
– Nem váltasz iskolát, tanulj és nem lesz problémád. Vegyél példát az öcsédről.

Mérgesen fújtatok rá, mert a kisujjából kirázza a tananyagot, bármilyen tantárgyról legyen szó. Zsombor nyelvet ölt rám.
– Nekem a szépség jutott, neked az ész, majd meglátjuk ki jár jobban. nagyképűen végig mérem.
– Elég lesz indulás! – ingerültebben utasít édesanyánk.
Felkapom a táskám, a cipőm és a buszmegállóba indulok. Most végre nem rohanok még egy cigi is belefér még várom a buszt.

A buszra felszállva természetesen nem kerülhetem el barom Alexet, ráadásul úgy tömve van a busz, így nagyon kapaszkodó sincs és kénytelenek az emberek egymásnak dörgölőzni. Remek, hogy újra Alex testéhez kell simulnom.
Vigyorogva szól be ismét, mert hát nem tudja meg állni, hogy valami szemétséget ne csináljon vagy mondjon.
– Élvezed mi?
– Sosem élveztem.
A vigyor lefagy az ajkáról.
– Leszbi vagy mi?
– Ne szekálj már, ezt a pár megállót bírd ki! Oké!
Nem válaszol, csak fintorogva bámul. A busz fékez és még jobban neki simulok, kihasználva az alkalmat a fenekembe markol. Most én teszem fel neki a kérdést gúnyosan.
– Élvezed mi?
– Sosem élveztem. – Vág vissza.
– Akkor, miért csinálod?
– Hogy az agyamba véssem, milyen lapos segged van és a jövőben elkerüljem az ilyeneket, mert vagy leszbik vagy frigidek ezek a csajok.
– Ezt egy seggből megállapítod? Tudod mit, nyugodtan élvezd ki, mert többet úgysem kapsz már.
– Ha könyörögnél, se dugnálak meg még egyszer.
– Az jó, mert én sem hagynám.