18. Első

1K 19 0
                                    

🔞🔞

A dohányzóban a lépcsőn ülünk barátnőimmel, akik vadúl szívjàk cigarettájúkat, de nem mondhatnám hogy túlságosan nagy hatással lenne rám, már nem izgat, jól meg vagyok nèlküle. Nem mondom, hogy sosem gondolok arra, hogy de jó lenne elszívni egy szálat, mert akkor hazudnék, de erőt veszek magamon. Mióta nem szívom, megspóroltam egy halom pénzt, ki is nèztem egy salamander csizmát magamnak, valószinű meg is veszem, ennyi jár nekem is.

Az idő remek ma, ha már utálatos a hétfő legalább az idő legyen szép. Olyan erősen tűz a nap, hogy inkább érzem azt, a tavasz közeledik, nem a tél. Egy hosszúujjúban ücsörgünk a lépcsőn. A tesi óránk ma elmaradt, amit nem bánok, amúgy is utálom, ezért most szabad foglalkozás van.
Az arcunk a nap felé fordítjuk és élvezzük a napsütést.
- El kell mondanom valamit. Eliza töri meg a csendet.
Nem nézünk rá, továbbra is napoztatjuk kifakult bőrünk.
- Az van, hogy tegnap Boti rám írt.
- Milyen Boti? Kérdezzük egyszerre Petrával
- A volt osztálytársam.
- Akkor én nem ismerem.  Kámpicsorodik el Petra.
- És, mit akar? Kérdem kíváncsian.
- Randizni. Azt mondta, mióta együtt buliztunk, csak rám gondol.
- Óh, milyen kis romantikus. Mondom unottan.
- Igen az, csodás dolgokat írt. Azonnal megvett.
- Nem nehéz téged befűzni.
- Ne legyél már ilyen hervasztó.
- Bocsi, figyelek.
- Szóval ma talizunk, és tökre izgulok.
Belül elmosolyodom, de belegondolva, hogy Boti is csak egy nőcsábász aggódom, remélem, hogy végre talál egy normális pasit.
- És milyen ez a Boti?
Kérdezi Petra.
- Nagyon édes, és veszettül dögös.
Petra rám néz, hogy tényleg az, arckifejezéssel és én bólogatok, hogy igen, valóban jól néz ki.
- Mi lenne, ha nem dugnál vele rögtön,hanem megpróbálnád előtte egy kicsit megismerni? Kérdezem.
- Ez a terv. Rámfér egy normális kapcsolat. Mindkettőtöknek van palija, ideje, hogy nekem is legyen.
- Hát az enyém egyáltalán nem nevezhető normálisnak. Húzom el a szám.
- Jó a tiéd nem, de őrült izgalmas.
- Az biztos.
- És te Petra, hogy állsz Bencével, még mindig dúl a love? Fordul az említett lány felé Eliza.
- Igen. Imádom, teljesen oda vagyok érte, és ha már így szóba jött, annyira imádom, hogy nyitott mindenre. Vett nekem egy vibrátort.
- Jesszusom, nagyon modern. Birom a beválalós pasikat. -Értek vele egyett.
- Én is. És ez most tényleg komoly, már a karácsonyt tervezzük és azt hiszem bemutatom a szüleimnek. Mosolyog büszkén.
- Hú, ez ennyire komoly? Mereszti Eliza a szemét.
- És, mit fognak szólni, nem félsz? Mármint, hogy idősebb. Hány évvel is idősebb?  Ráncolom a szemöldököm. Mert bár tudom jól, hogy az idősebb pasikra bukik, de még senkit nem vitt haza, és hát Bence olyan Eliot korú lehet, ha barátok. Az én szüleim biztos kinyírnának, bár inkább lehet, azért mert a tanárom és nem azért, mert idősebb.
- 28.
- Nem is néz ki annyinak . Legyint Eliza.
- Anyámmal nem lesz gond, ő tök laza.
- de az apád, ő ügyvéd és nem annyira laza. Folytatom
- Majd őt meggyőzi anyám. És arra gondoltam, hogy jogi pályára lépek. Vált gyorsan témát.
- Mi! Lepődünk meg Elizával.
- Ügyvéd leszek, apám úgy se száll le rólam, biztos örülni fog, hogy a nyomdokaiba lépek.
- Mondjuk neked könnyü, mert jó tanuló vagy, de azért a divat után ez elég nagy váltás.
- Azért annyira nem vagyok jó tanuló, de majd belehúzok, ahogy te is. Kacsint rám és megcsipi a karom.
- au. Nevetem el magam
- És te Eliza hova tovabb?
- Én idegen forgalmiban gondolkodom, mert az egyetlen amiben jó vagyok, az angol és a német. Nem nagyon van más lehetőségem. Rántja meg a vállat.
- És te Laura? Pillantanak mindketten rám.
- Azt hiszem régész leszek. Mondom lazán és a nap felé emelem az arcom
- Régész?
- Régész? De eddig sosem beszéltél róla, hogy érdekelnek a halottak? Sandit rám meglepetten Eliza.
- Tudom. Eliotnak köszönhetem, hogy erre ráébredtem.
- Őszintén szólva én örülök, hogy rád talált ez a pasi, csak jó dologok történnek veled, mióta belépett az életedbe.
- Mondjuk egy kicsit fura. Reagál Eliza kijelemtésére Petra.
- Hát azt hiszem, jó hatással van rám. Kuncogok.
- Igen, Eliot az isteni pasi, aki kielégit, vigyáz rád, leszoktat káros szenvedélyeidről, nagy a farka ....mondja ezt  nagyon theátrálisan, tisztán látszik, hogy nem öszinte, csak szivat Eliza. De azért vicces és mindannyian elnevetjük magunkat.
- Komolyan, tényleg örülök. Vált komoly hangnemre.
- Szeretem, most mi van! Harsanok fel. Megteszek mindent, amit kér.
- És ő is szeret? Petra vág közbe. - Mondta már, hogy szeret?
- Nem. Kampicsorodom el. -De azt igen hogy kedvel. Húzom mosolyra a szám.
Majd megölelnek mindketten.
- Örülök, hogy egyenesbe jött az eletünk. Egy pár hónappal ezelőtt még azt gondoltam egy sztriptizbárban fogunk dolgozni. Eliza viccelődik.- és undorító vén kövér pasiknak fogjuk riszálni.
- Az igazat megvallva én úgy gondoltam  hogy egy gyárba végzem melósként, vagy prosti leszek.
- Hát én egy percig sem gondoltan, hogy prosti leszek, de beválalnám azt is veletek. Petra egy igazi belevaló vagány csaj és remek barát . Nevetünk az elképesztő jövő képünkönk, majd egy mély sóhaj után, komolyan kérdezem őket.
- Ha egyetemre megyünk is barátok  maradunk?
- Még szép! vágja rá azonnal Eliza.
- Mi már örökre barátok maradunk. Ribanc barátok, és egyébként is tudjátok az összes titkom, ha akarnék se lehetnék veletek rosszban. Kacag fel vidáman Petra
- Ezzel így vagyok én is. Csatlakozik Eliza, és én sem maradhatok ki.
- Rólam, ne is beszéljünk.
Rövid baráti ölelés után vissza megyünk a suliba és csatlakozunk az osztályhoz, de még mielőtt felérnék a terembe a folyosón elkap Alex.

Küzdj az álmaidért  /Befejezett/Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum