Finally found the perfect place

• 12 years ago •

part°1°

A fiúval egymással szembe feküdtünk.

-Valahogy úgy érzem, hogy megbízok benned.-mondta halkan piszkálva hajam.

-Ezzel nem vagy egyedül.-mosolyogtam.

-Soha nem hagysz el ugye?-kérdeztem halkan rá nézve.

-Soha.-kuncogott.

-Ígéred?-nyújtottam felé kisujjam amin furcsán nézett de csak mosolyogva fogja meg kisujjával enyémet.

-Ígérem.-piszézett.

Hetek teltek el. Hetek melyek úgy teltek el, hogy a két testvér pár le jött hozzánk. Ran, Kekivel volt mindig kissé már olyan volt mintha együtt lettek volna, mi pedig Rindouval voltunk össze melegedve. De egyszer csak...nem jöttek többé. Ő se, és a testvére se. Majd egyszer csak kaptunk egy levelet ahol ki derült, hogy a testvér pár börtönbe került. Nem értettük a dolgokat így el kezdtünk nyomozni ez ügyben. Ahogy egyre jobban derültek ki a dolgok annál aggasztóbb dolgokat tudtunk meg. A suliban próbáltam a legjobban teljesíteni persze senkinek nem mondtam semmit észre se vettem, hogy igazából mi is folyik körülöttem. Apa és Keki mindent megtettek azért, hogy én boldog legyek ami néha napjan sikerült. De semmi sem tett a legboldogabbá kivéve az, hogy minden nap vártam Rindou levelét vagy épp minden második vasárnapi látogatóra. De egyszer csak azok is megszüntek. Mindig is arra vágytam, hogy Rindou mellettem legyen. Öleljen. De sajnos ez nem történt meg. Napjaim nagy része azzal telt el, hogy suliban voltam, onnan haza, majd tanulás közben cigizgettem majd egy hosszas levelet írtam minden egyes nap Rindounak, amit minden nap végén fel adtam postán, hogy megkapja.

Amint vége lett a sulinak mindenki más utakat kezdett el járni. Keki és én egy kávézót nyitottunk de persze mellette át vettük apa Yakuza nagyfőnök szerepét is. Nem mondom azt, hogy könnyű volt mert nem volt az de mind a ketten segítettünk egymásnak ahogy eddigi életünkben azt tettük. Apa persze büszke volt ránk, hogy ennyi mindent elértünk. Rengeteg ismerős arc tért be hozzánk aminek mi csak örültünk volt akivel zárásig trécseltünk de volt olyan is aki le jött hozzánk, hogy ott is trécseljen velünk. Egyszer úgy határoztunk Kekivel, hogy külön költözünk ami az elején nagyon furcsa volt, de egy idő után megszoktuk.

Délután öt óra. Zárás idő. Ken hamarabb el ment ugyan is egy találkozóra ment én pedig maradtam. Egy asztalt törölgettem amikor is meghallottam az ajtó kis csillingelését ami jelzi, hogy vendég van bent. Persze ki tettek a zárva feliratot de nem zártam be az ajtót kulcsra.

-Sajnálom de már zárva vagyunk kérem fáradjon ki.-szóltam oda.

-Pedig azt hittem, hogy nekem mindig  nyitva van.-hangján hallatszik ahogy mosolyog.

Le fagytam mikor meghallottam hangját. Kezemből ki eset a kis törlő rongy ami a földre esett. Nem bírtam levegőt venni, pislogni se pislogtam. Hallottam közeledő lépteit, majd két karját ami átölelte derekam majd fejét éreztem ahogy nyakamba bujik. Testem remegni kezdett könnyeim patakokban kezdtek folyni. A mögöttem álló le ültetett a székre és elém guggolt le törölve könnyeim.

-De megváltoztál.-mondtam remegő hangon. Szőke haja lila lett, haja tőve sötétebb színű, sötét kék féle, bubi frizurája hátul hosszabb hajal, a torkánál pedig egy tetoválás.

Arcára simítottam miközben Ő mosolygott majd egyszer csak...Fel pofoztam.

-Utállak! Itt hagytál! Egyedül hagytál miközben megígérted, hogy soha nem hagysz magamra! Mástól tudtam meg mi is történt valójában! -zokogva akadtam ki. Persze Ő csak csendben nézett engem és várta,hogy le nyugodjak.

Le hajoltam hozzá, hogy magamhoz öleljem miközben hozzá bújtam. Szorosan tartott karjai közt mintha nem lenne holnap, hogy újra tudjon ölelni. Léptek hangját hallottam mire fel emeltem fejem és bátyámat na meg Rant láttam magam előtt.

-Az édes szerelmes pár újra együtt.-mosolygot az idősebb Haitani testvér zsebre dugott kezekkel.

Fel álltam és szorosan megöleltük egymást. Rengeteget változott Ő is. Magasabb lett, komolyabb, és a haja neki is be lett festve de neki rövidebb lett sokkal. Megsimogattam az arcát amin mosolygott ahogy én is.

-Őt bezzeg nem pofozod fel mi?-kuncogott Rin.

-Fel pofoztad?-kerdezte egyszerre a két idősebbik.

-Igen! Mert egy szó nélkül le lépett veled együtt!-ütögettem meg az előttem álló fiút akinek persze nem kottyant meg az ütés csak édesen mosolygott.

-Mindent el mesélünk nektek ígérem.-simitott hajamba Ran.

Amikor be zártam mindannyian le mentünk hozzám. Ki osztottuk a feladatokat, hogy ki mit csinál így Rindou ment Kekivel boltba be vásárolni kis apróságokat mi Rannal pedig főzni kezdtük a vacsorát.

-Nagyon hiányolt téged.-szólalt meg a mellettem álló.

-Én is nagyon hiányoltam Őt.-mondtam halkan miközben a húst vágtam fel.

-Tudod..sosem értettem, hogy miért nem vallotattok egymásnak már akkor szerelmet.-kuncogott.

-Nem mertem neki elmondani. Féltem, hogy Ő csak egy magához közelálló személyként tekint rám.-néztem rá egy pillanatra a mellettem állóra.

-Az elején így is volt. De utána már nem. Mikor börtönbe kerültünk akkor tudatosult benne, hogy mit is jelentesz neki valójában. Az összes levelet amit küldtél neki megtartotta úgy kezelte azokat a leveleket mint az élete egy kis részét.-kezdte piritani a zöldséget.

Sokat beszélgettünk még a két fiú érkezéséig majd amikor haza értek el kezdtünk enni majd jött a fekete leves.