Jobb lett volna Nélküled?

4

Bran korán visszaindult a suliba, még tartott a vizsgaidőszak, és ilyenkor nem maradt sokáig távol. Én viszont már alig vártam, hogy találkozhassak Marcussal.
De előtte, hozzá képest, hihetetlenül korán Mel tőrt rám.
- Engedj be! - hallottam a sürgető hangját a kaputelefonban. Már nyitottam neki az ajtót, amikor a lépcsőházban felcsendült a csörtetése.
Mielőtt belépett volna ledermedt és rám nézett.

- Egyedül vagy? - kérdezte elővigyázatosságból.
Tudta, hogy Bran nálam aludt, tehát ez a tény kizárta, hogy Marcus itt legyen, de gondolom a múltkori után, nem mert kockáztatni.
- Igen. - feleltem, mire ő beviharzott.
- Mondtam, hogy láttam már valahol! - kiáltott diadalittasan és egy újságot vágott az asztalomra.
- Forbes? - kérdeztem furcsállva. Tudta, hogy nem olvasok ilyesmit.
- Nézd csak meg jobban! - mutatott rá.
Kézbe vettem, és a címlapról Marcus nézett vissza rám, kétségtelenül ő volt.
- Mi? - nyögtem, és elkezdtem olvasni a szalagcímet.

Marcus Blane rekordot döntött játékával

Átfutottam a cikket, ami hosszasan azt ecsetelte, hogy micsoda bombasiker lett az a játék, amit az ő cége fejlesztett. Díjakat nyert, az eladásaik, pedig az eget verték.
Döbbenten néztem Melre, aki karba font kézzel állt mellettem.
- Szóval Marcus nem csak dögös, de okos is...- vontam le a következtetést.
- Meg gazdag!- tette hozzá lelkesen a barátném.
A pénz nem tartozott azok közé a dolgok közé, amit az előnyére írtam. A suliban megtanultam, hogy az csak mélyíti a szakadékod a magamfajták között.
- Hihetetlen! Tényleg programozó...féle... - mondtam, bár még most sem voltam biztos benne hogy mit csinálhat. Nem voltam képben egy játékfejlesztő cég felépítésével, és azzal sem hogy azon belül Marcus mit csinálhat. De ha Forbes áradozik róla, akkor biztos tud valamit!
- Na, jól van, csak ezt akartam megmutatni, most rohanok! Randim van!
- Randid? Ilyenkor?
- A masszőrömmel!- kacsintott- A kezei csodákat művelnek!
Marcusé is...
- Jól van! Jó élvezkedést! - köszöntem el tőle.
Abban a pillanatban kezdtem körmölni egy üzenetet, ahogy Mel után becsuktam az ajtót. Azért nem hívtam, mert nem akartam, hogy a hangomon hallja, mennyire izgatott vagyok.

Szia!
Mostantól ráérek.
Ness

Mielőtt elküldtem volna, az órára néztem. Délelőtt tíz óra volt. Talán kicsit korán, de nem érdekelt. Csak a lehetőséget kínáltam, nem kértem semmit.
Egy kávéért indultam a konyhába, épp csak a bögrét fogtam meg, amikor jött a válasz.

Reggeli?
Félórán belül ott vagyok érted.

Hű basszus! Ez gyors volt, akkor igyekeznem kell!

Villám sebességgel ugrottam a zuhany alá, utána úgy készülődtem, mint még soha.
Egy zipzáras farmer ruhába bújtam, nem mert nagyon ki akartam csípni magam, hanem mert az volt az egyik kedvenc ruhám. Kényelmes volt, és jól néztem ki benne. A táskámba tettem egy váltás ruhát, fogkefét, nem tudtam, hogy szükség lesz-e rá, meddig fog elhúzódni a dolog, de jobb felkészültnek lenni! Az órára néztem, még volt 10 percem fél 11-ig.

Nagyon jó vagyok!

Kihasználtam az időt, felkötöttem a hajam, és kifestettem a szempillám, majd a szempillaspirált is bedobtam a tatyómba.

Az ablakból láttam, amikor a fekete BMW bekanyarodott a ház elé. Ellenőriztem, nálam van-e a kulcsom, meg a telefonom aztán leszaladtam a lépcsőn.
Mire leértem, ő már az autónak támaszkodva várt. Szívdöglesztően nézett ki a fekete v nyakú póló és farmer kombóban. Tetszett, hogy olyan természetesen volt dögös, nem volt benne semmi erőlködés.

Ismertem pár srácot, akik képesek lettek volna órákat tölteni a ruha választással, és a hajuk belövésével, és meg se közelítették Marcus szintjét. Igen, vannak ilyen fiúk!
- Szia! - köszöntem neki, amikor elé értem.
- Szia Ness! - viszonozta mosolyogva, és úgy állt ott az anyós ülés ajtajának támaszkodva, mintha várna valamit. A mosolyában is volt valami furcsa.
- Nem... megyünk? - kérdeztem zavartan toporogva.
- Mindjárt. - mondta, ellökte magát az ajtótól és a derekamra csúsztatta a kezét, azután szájon csókolt.
Hű... A francba!
- Na most már mehetünk. - vigyorogta.
Kinyitotta az ajtómat, majd átsétált a vezető üléshez. Én becsúsztam, aztán csak ott ültem, mint valami megkukult hülye.
- Ismersz valami jó helyet? - kérdezte, egyik kezét a kormányra támasztva.
Ismertem, többet is, de nem tudtam, hogy neki is megfelel-e. A pénz máris megnyitotta közöttünk a szakadékot és elég tanácstalannak éreztem magam.
Szerintem észre vette rajtam, hogy hezitálok, de azt biztosan nem sejthette, hogy miért.
- Nem ismerem még a környéket. A lakásom melletti hamburgeresen kívül nem igazán ettem még máshol, ha a rendelt kínait nem számítjuk. - magyarázkodott.
- Jó ég! - nevettem.