Jobb lett volna Nélküled?

22

Most volt alkalmam újra megcsodálni a lakását, ami igazából nem volt ugyanolyan, mint a másik de sok, rengetek közös vonásuk volt. Például, hogy rettentően csupasznak éreztem, és mégis valahogyan otthonos volt. Ismerősen kellemes érzésem támadt benne.

- Pizza? - kérdezte Marcus, és kézbe kapta a telefonját.

Most én nevettem el magam. Kezdtem kapizsgálni a ránk jellemző jelentését. És nem érdekelt mi következik, mert mindent akartam!

- Azóta is gyorskaján élsz? - kérdeztem.

És azt nem tudtam, ha ez így van, hogy van ennek ilyen teste. Mert az látszott, hogy a pulcsija alatt még mindig csodás lehet minden porcikája.

- Nézz be a hűtőbe. - mondta. - Komolyan! - tette hozzá, amikor nem mozdultam.

Végül odasétáltam és bekukkantottam. Nem várt látvány fogadott. Volt tartalma a hűtőnek! Mint a normális embereknél.

A hátam mögé lépett és benyúlt a tejért, olyan közel hajolva, hogy éreztem a fülemnél az arcát. Bennem ragadt a szusz, ő meg hátra lépett mintha mi sem történt volna.

Atyaég!

Becsuktam az ajtót és a pultra könyökölve néztem miben mesterkedik. Lábast vett elő, és ha az ösztöneim nem csaltak, és az ilyen kérdésekben nem sosem szoktak, akkor forrócsokit készített.

- Le vagyok nyűgözve! - mondtam mosolyogva.

- Ez a minimum! Ha már megtanultam főzni.

-Megtanultál?

Marcus az edényre mutatott maga előtt.

- Fő, nem? - viccelődött. - Alap dolgokat. Ami a túléléshez kell. - pontosított.

- Büszke vagyok rád! Sosem hittem, hogy a nagy Marcus Blane egyszer megtanul főzni!

- Tudod, még akkor is tartozol néhány ebéddel! Az ilyesmit nem felejtem el!

- Igen, emlékszem. Nem is hagy nyugodni azóta, az, az adósság! Eddig rettegtem, hogy mikor hajtod be.

- Igen, egészen New Yorkig menekültél. - vigyorgott.

- Tényleg, akkor te most hol is laksz?

- Itt is, ott is. Van itt egy dolgozó szobám, amit lehet itt megcsinálok, Adammel, amihez meg kevesen vagyunk ketten, ahhoz visszautazok.

- És nem rossz így ingázni? És Adamnek?

- Nem érdekel milyen. - mondta határozottan, közben kevergetett, néha pedig felnézett rám. - Adam meg szereti ezt.

- Nem hiszem el, hogy mindezt miattam vállaltad...

- Pedig nyugodtan hidd csak el! Nem tudod hogy milyen érzés az, ha csak ebbe az egybe kapaszkodhatsz. Őszintén nem hittem, hogy valaha is megtalállak. Az első év után már nem...

Igaza volt, én nem tudtam, ez milyen érzés.

-Mégis itt vagy... - mondtam lassan.

- Mert jobb volt itt úgy felkelni, hogy volt rá remény, hogy beléd botlok, mint Seattleben, ahol tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni. Igazából sikerült megutáltatnod velem azt a várost.

Nem tudtam mit felelni.

-Te gondoltál rám néha? - bátortalanul nézett rám. - Úgy, hogy közben nem utáltál?

- Sosem utáltalak. Nem azért jöttem el, hanem mert nem bírtam volna elviselni, hogy mással látlak. De ez már régen volt.

Marcus kitöltötte bögrékbe a sűrű forró italt.