Jobb lett volna Nélküled?

15

            Még egyikőnk sem aludt egymás felé fordulva pusmogtunk, jelentéktelen dolgokról. A ház érezhetően elcsendesedett, talán anyuék is átrágták magukat, a kiborulásomon. Talán rájöttek valamire.... Talán, nem... Reméltem, hogy nem. Nem akartam nekik is fájdalmat okozni, ezzel. Sokkal jobb mindenkinek, ha nem jönnek felszínre ezek a dolgok. Így, csak az én életem van elcseszve, nem kell, hogy a családom is így járjon. Voltak súrlódások, veszekedések, minden családban voltak, de szerettük egymást. Még azt a nyomorék bátyámat is szerettem és tudtam, hogy a lehetetlen viselkedése mögött, valahol, féltő szándék volt. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát miattam.

Senki!
- Hol jársz?- suttogta, közben ujjával végig simított az orromon. Kellemes volt.
- Hagyjuk... – sóhajtottam.
- Mesélj... - kérte.
- Csak azon gondolkoztam, hogy rájöhettek-e valamire... Ha Patrick nem volt olyan hülye, hogy beszéljen, akkor nem biztos, hogy rájöttek, nem?
- Beszélnetek kellene... Ők a családod Ness! Ha hozzájuk nem fordulhatsz segítségért, akkor, kihez?
Persze, tudtam, hogy ő nem lesz mindig kéznél, de megoldom valahogy. Mindig mindent megoldok végül. De ezen már nem lehet segíteni, ami történt, megtörtént, nem lehet visszaforgatni az idő kerekét.
- Tudom, hogy nehéz erről beszélni. De nem élhetsz nyugtatókon, amíg itthon vagy. Ezzel csak magadnak ártasz. Ők nem értik ezt az egészet, meg fog romlani köztetek a kapcsolat. Tényleg ezt akarod?
- Nem... - vallottam be halkan.
- És előbb utóbb úgyis rá fognak jönni...
Éreztem, ahogy egy könnycsepp nedves csíkot húz az arcomon.
- Veled maradok, ha szeretnéd.
- Nem készültem fel, rá! Én ezt nem akarom. Én ezt az egészet nem akartam!
- Tudom Angyalom! - mondta miközben a mellkasára húzott, és gyengéden simogatott. - Tudom.
Amíg meg nem nyugodtam, nem pedzegette a témát tovább. Hiába halogattam már éreztem, hogy itt történni fog valami.
- Holnap még itt vagyok veled, de hétfőn mindenképpen el kell utaznom.
- Persze, tudom. Már így is túl nagy szívességet tettél.
- Nem ezért mondtam, csak ha most úgy döntesz... most még itt vagyok.
- Nem fogom elmondani, csak ha nincs más lehetőség. - szögeztem le.
- Jól van. – felelte.

Kihallottam a hangjából, hogy csalódott.
- Sajnálom Marcus, én nem vagyok erős ...
- Ha nem lennél az, akkor nem mentetted volna meg Elliet. - mosolygott rám szelíden.
- Az inkább hülyeség volt, mint bátorság, de inkább hagyjuk.
- De rossz dolgok történtek volna, ha nem teszed.
- Ne beszéljünk erről Marcus, kérlek.
- Jól van, aludjunk akkor.
Egyetértően bólintottam és kicsit feljebb csúsztam. Adtam a szájára egy jó éjt puszit, de valahogy csókolózás lett belőle. Ez könnyű volt és kellemes, jobb, mint bármi amire helyette gondoltam volna. Nem érdekelt, hogy még jobban sérülni fogok, még jobban kötődöm majd hozzá. Már úgyis mindegy volt.
Marcus most ellenkezett, próbált leállni.
- Gondolod, hogy ez jó ötlet? - nyögte.
Ezen nevetnem kellett, ismerve az előzményeket és mert annyira küszködött.
- Számít?
- Talán igen...

Nem értettem, hogy miért.
- Már annyira mindegy, minden!
Mit számít, már bármi? Holnap nagyon valószínű, hogy az összes falamat le kell romboljam, amit eddig felépítettem. A férfi, akibe belebolondultam, sose lesz igazán az enyém, számít az, hogy lefekszünk-e még egyszer egymással? Én úgy gondoltam, hogy nem.
- Ness, fontos vagy nekem....
De nem eléggé...

De sejtettem hova akart kilyukadni. Nem akart bántani.
- Azt hiszem ezzel már elkéstünk.
Felindultan nézett a szemeimbe, elillant a pillanat és valami fájó keserűséget olvastam le az arcáról.

- Már szeretlek Marcus... - mondtam, és hátat fordítva neki, arcomat a párnámba fúrtam.
Hallottam, ahogy mozgolódik. Nem próbált megölelni, vagy hozzám bújni, csak feküdtünk egymás mellett.

Nem haragudhattam rá, én is akartam, és azt is tudtam, hogy egyszer eljutunk ide. Túlságosan is kedveltem ahhoz, hogy ne legyen veszélyes.
Éjjel megébredtem a mocorgására, hallottam, hogy nem tud aludni. Éreztem, ahogy az arcomból félre söpör egy tincset.
- Sajnálom... – suttogta, alig hallhatóan.
- Mit sajnálsz? - kérdeztem vissza, ő pedig láthatóan meglepődött azon, hogy nem alszom.
- Hogy nem tudok neked ellenállni... - hallottam nagyon halkan a hangját.
A vállai után nyúltam és magam felé húztam. A testének súlya édes teherként nehezedett rám. Az arca egy vonalban volt az enyémmel, kicsit megemelkedtem, hogy csókra nyitott ajkaim az övére tapasszam, közben pedig fél kézzel elkezdtem megszabadulni a pizsama gyanánt rajtam lévő bugyimtól.
- Ne csináld...
- Mondd még egyszer, és többé nem szeretkezem veled. - mondtam és komolyan is gondoltam.