Jobb lett volna Nélküled?

9

Mel a héten már sokadjára fogadott azzal, hogy mikor fogok végre Tommal találkozni. Restelkedve vallottam be, hogy még mindig nem válaszoltam az üzenetére. Emiatt eléggé szégyelltem is magam. Sokat gondoltam rá, de nem tudtam, mit írhatnék. Találkozásról egyelőre szó sem lehetett, mert Marcus teljesen lefoglalta a délutánjaimat. Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy éppen azért, hogy még véletlenül se tudjak Tommal összefutni. De mivel cserébe ő sem találkozott a pultos csajjal, egy részem legalább nyugodt volt. A másik viszont iszonyúan szégyellte magát, amiért ennyi ideig mellőztem, egy jó barátot.

Szét bontottam egy karton dobozt, amiből kipakoltam az új könyveket az állványra, majd a kiskocsira dobtam.

- Mikor lesz Brandon diploma osztó bulija?

- Két hét múlva - feleltem, és már előre feszültem a dolog miatt.

Mell tudomásul véve bólogatott, közben serényen rakta ki az árut.

Még nem voltam kész rá, hogy hazamenjek. Melnek nem tudtam erről beszélni, de nagyon letört a dolog, mert semmi esetre sem akartam kihagyni, de ahányszor belegondoltam, hogy Arlingtonba menjek, valami furcsa bénulás vette át a hatalmat felettem, és nem hogy lépni, de lélegezni is alig bírtam. Viszont, ha nem megyek el, azt a családom már nem fogja elnézni nekem. Akkor még én is leköpném magamat. Ez egy patt helyzet volt.

Nem csak efféle gondok nyomasztottak, hanem a szexisten dolga is. Nem mondhatnám, hogy bármi probléma lett volna velünk, szuperül el voltunk, leszámítva, hogy nem létezett olyan, hogy 'mi'.

Fáradt sóhaj után fordultam segítségkérően Melaniehoz.

- Hányszor szeretkezhetsz valakivel, hogy még ne érezz iránta semmit? - kérdeztem tanácstalanul.

Mel, úgy nézett rám, mint egy sérült lábú kóbor kutyára, akit legszívesebben a keblére ölelne.

- Oh Drágám, ha ezt így mondod, akkor te már réges-rég túl vagy rajta...

Fájdalmas sóhajjal nyugtáztam az észrevételét.

Jah, én is ettől tartottam!

- Három hét, a kipróbált ideje az ilyen kapcsolatoknak. - okított- Ahhoz kevés, hogy túlzottan kötődni kezdj, de ahhoz elég, hogy sok huncutság beleférjen. - kacsintott rám -Ti, mennyinél is tartotok?
- Nem tudom... Talán hat hét...
- Akkor már igencsak, ideje lenne lecserélni a fiúcskát... - mondta, közben egy újabb dobozt bontott fel, amiből elkezdtem kirakni a könyveket.
- Túl jó vele...
- Hát... Még rendes kapcsolat is lehet belőle... - vonta meg a vállát.
- Az biztos nem... - dünnyögtem.
- Miért? Marcus, elég lelkesnek tűnik... Itt van minden nap...
Kedvetlenül felsóhajtottam.
- Csak nem akarja, hogy Tommal találkozzak. - osztottam meg vele a gyanúmat.
- Hát, tudod, eggyel több ok, hogy találkozz vele... Egyébként, te mit akarsz tőle?
Megrántottam a vállam.
Őt...
- Ha benne van a birtoklási vágy, márpedig ha kisajátít, akkor igen, talán... Rájátszhatsz egy kicsit.
- Először is, nem akarok Tomtól semmit. - ez, így, talán nem fedte a valóságot, mert igenis akartam vele találkozni. - Másodszor pedig, nem lenne túl tisztességes, egyikükkel sem.

- Ismered a mondást, háborúban és szerelemben mindent lehet.

A szerelem szóra olyan érzésem lett, mintha hasba rúgtak volna. Tényleg ez lenne a helyzet? Jól elvagyunk meg minden, de tényleg azt akarom, mint ami Dannel volt?

Na, azt tuti nem!

- Egyikőjüket sem akarom megbántani! Marcus nem hazudott nekem soha. Megegyeztünk, hogy amíg mindkettőnknek jó, addig elvagyunk. Sosem hitegetett többel.