Jobb lett volna Nélküled?

5

Már vagy harmadszor emeltem fel a poharamat, hogy reménykedve megnézzem az utolsó, aljára száradt kávécseppet. Nem, azóta sem töltődött újra. Előrenyúltam és közelebb húztam a pulton lévő papír zsebkendőt, majd bele csúsztattam abba a fantazi regénybe, amit éppen olvastam.

A délelőtt folyamán betévedt páron kívül, más nem volt a boltban. Leszámítva persze Melt, aki egy órája ment el és magamra hagyott a fagyott némasággal, ami a boltban honolt. Voltak ilyen napok, egy könyvesboltban ezt is, ki lehetett bírni. De szerettem, ha voltak vásárlók, egyrészt gyorsabban telt az idő, másrészt szerettem velük beszélgetni. Nekem ez volt az ideális munka, és hálás lehettem érte Melnek.
Azt latolgattam, hogy küldök Marcusnak egy üzenetet, amiben lényegre törően közlöm, hogy unatkozom. Sokszor fogtam neki, de az első pár karakter után, mindig a törlésre nyomtam. Ugyanis miféle válaszra számíthattam? Jó eséllyel semmire.

Azért csak neki láttam, úgy huszadjára is. Addig jutottam, hogy Una, amikor megcsendült a bolt huncut kis harangja.

Vásárló! A lelkem szárnyalásba kezdett majd, hamar zuhanás lett belőle, amikor megpillantottam Dant.
A telefonom kijelzőjére néztem és gyorsan a törlésre nyomtam majd zsebre vágtam. Úgy nyargaltam ki a pultból és vonultam az egyik polchoz, mintha valami halaszthatatlan tennivalóm lenne.
- Szia Baby! - mondta és követett az ezotéria szekcióhoz.
- Ne hívj így. - közöltem fagyosan.

Mi a franc? Mit képzel ez?
- Szeretném, ha megbeszélnénk.
Tököm kíváncsi a magyarázkodására!
- Mint láthatod, a bolt hemzseg a vásárlóktól, és sajnos egy pillanatom sincsen a szarságaiddal foglalkozni. - feleltem elbűvölő modorossággal.
- Kérlek Nessi, meghallgatnál?
- Szeretnél venni esetleg valamit? - vontam fel a szemöldökömet.
Daniel fájdalmas arcot vágott. Nem, még véletlenül sem bűnbánót. Talán arra számított, hogy megsajnálom?
Hátat fordítottam neki, és átmentem a sci-fi részlegre.
Közben a belső remegésem kezdett kiterjedni a végtagjaimra is, és ezt most jó lett volna valahogy palástolni, ezért jobb híján zsebre dugtam a kezemet.
Dan lekapott egy random könyvet a polcról és egy hanyag mozdulattal felém nyújtotta.
- Ezt szeretném.
- Rendben. - vágtam rá kimérten, elvettem tőle, majd anélkül, hogy rápillantottam volna a borítóra pulthoz vittem magammal, és lecsippanpottam a vonalkódját.
- Készpénz vagy kártya?
- Meg se kérdezed, hogy miért volt?
- Készpénz vagy kártya?- ismételtem mereven.
Dan előhúzta a kártyáját majd a terminálhoz nyomta.
- Mi miért volt Dan? - kérdeztem, mert kezdett felmenni bennem a pumpa.

A férfi akiről sokáig azt gondoltam, hogy szerettem, ott toporgott előttem és vállig érő világos barna haját tűrögette a füle mögé. Nem is értettem mit láttam benne. Vékony volt, a ruhái szinte lógtak rajta, és most még az a képzelt sárm is, valahogy hiányzott.

- Miért kúrtál át, vagy, hogy mindezt miért az orrom előtt tetted, miután azt hazudtad, hogy el kellett utaznod, mert az anyád beteg? - igyekeztem semleges hangnemet megütni, de hallva magamat elég gyatrára sikeredett.
Dannek ezek után annyit sikerült kipréselni magából, hogy:
- Elfelejtettem a jótékonysági estet.
Csak álltam és nem hittem el, amit hallok. Mindössze ennyi hozzáfűznivalója volt. Hogy elfelejtette. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire messze vagyunk egymástól, és hogy milyen régóta tarthat már ez. Hogy felejthetett el valamit, amiről már hetek óta beszéltem neki? Amiről tudta, hogy mennyire fontos nekem. Legalábbis tudnia kellett volna. Hát, nyílván neki más dolgok lettek fontosak.
Becsúsztattam a könyvet egy papírtáskába és a pulton felé toltam.
- Köszönjük a vásárlást.
De Daniel nem mozdult.
- Page, megért engem. Egy hullámon vagyunk. - közölte.
Oh szóval neve is van annak a ribancnak.

- Gratulálok.
Az ajtó csengője újra csilingelt, de most mereven Dant néztem.
- Gratulálok, - ismételtem. - hogy egy ilyen gerinctelen alak vagy. Ezért jöttél, hogy ezt elmondd? Hogy Page megért? Szuper! Sok boldogságot!
Dan nyitotta a száját, mire Marcus lépett a pulthoz, és várakozón letáborozott.
Dan felháborodva nézett rá, mintha csak Marcus az ő területére, pofátlankodott volna be.
De ő nem szólt semmit, csak kivárta, míg felvettem vele a szemkontaktust..
- Mire gondoltál? A folyóra, vagy a filmre? - kérdezte, Dant levegőnek nézve.
- Micsoda? - kérdeztem, mert halvány fogalmam sem volt miről beszél.