Jobb lett volna Nélküled?

17

Amikor beléptem a boltba, az volt az első dolgom, hogy kulcsra zártam magam után az ajtót. Mel meglepődve nézte a műveletet, de kivárta mit akarok.
- Szia! Beszélhetnénk?
- Persze... Valami baj van?
- Ülj le. - mondtam. Úgy éreztem, úgy fair, ha most már, ő is tudja, és most még volt hozzá bátorságom, tudtam, hogy az hamar elillan.
- Jó ég Ness, terhes vagy?
- Mi? Nem, dehogy!- vágtam rá.
- Nem? Kár! - vont vállat.
- Szeretnék neked elmondani valamit. Nem, igazából nem akarom, de mint legjobb barátnőm tudnod kell róla.
- Jól van... - mondta elnyújtva a szót.
Aztán szépen elmondtam neki mindent bezárólag a legutóbbi találkozásig.
Mel valahogy úgy reagált, mint anyám percekig nem tudott megszólalni.
- Nem tudok mit mondani Drágám! Annyira kicseszettűl dühös vagyok és... és... ez... felfoghatatlan! Hogy történhetett veled ez?- nézett rám könnyben úszó szemekkel.- Jó ég, és te eddig titkoltad? Úgy tettél mintha minden rendben lenne... Miért nem mondtad el?
- Mert nem tudtam. El akartam felejteni.
- És az a kis pöcs, szabadon rohangál?
Bólintottam és tudtam, hogy az én hibámból.
- Hogy bírtad ezt ki Ness? Ez annyira borzalmas.
- Nem gondoltam rá, úgy tettem mintha az nem én lettem volna. - vallottam be.

- Szörnyű barátnő vagyok! Semmit sem vettem észre! Tudnom kellett volna, hogy baj van! Sajnálom Drágám! Mindent sajnálok! - Mel megszorította a kezemet közben sírt, én pedig átöleltem.
- El kellett volna mondanom, de azt hittem jobb így!
Még néhány percig sírtunk egymás vállán azután ki kellett nyitni a boltot, úgyhogy rendbe szedtük magunkat.
Van benne valami, hogy az igazság felszabadít, mert tényleg könnyebb lett a lelkem. Most, hogy majdnem mindenki tudott róla, aki közel állt hozzám, mondhattam volna, hogy kezdtem túl lenni rajta. De ez nem ilyen egyszerű. Ezt a sebet nem hiszem, hogy valaha is begyógyíthatja bármi. Ezzel együtt kell élnem. De az, hogy nem voltam egyedül a titkommal, az kapaszkodó volt a gödör falán.

Estefelé bevásárlás közben kaptam egy üzenetet, Marcustól. Már alig vártam, hogy valamilyen formában érintkezzünk, még ha az, csak egy üzenet is. Egy gimis fotót küldött magáról. A szívem nagyot dobbant, mert tudtam, ha akkor találkozunk is, beleszerettem volna. A képen más fiatal srácokkal ültek egy padon és nevetek. Neki kicsit hosszabb volt a haja, de már akkor is elképesztően helyes volt, ugyanúgy farmerben volt, és egy pontosan olyan Nine Inch Nails pólóban, mint amilyen nekem is volt. Elnevettem magam.
Visszaírtam neki, miközben realizáltam, hogy az az egyetlen fotóm róla. Talán jobb is ez így.

Cuki voltál! - a dögös jobban illett volna rá, de egy lány szájából ez ugyanúgy a csodálat jele volt. - Megérkeztél? Minden rendben volt?

Pár percig váratott, míg válaszolt, én addig pont letudtam a kasszát. A csomagokkal a kezemben olvastam az üzenetét.

Minden rendben volt, most a szüleimnél vagyok. Te hogy vagy?

Gyorsan bepötyögtem.

Jól vagyok. - többé-kevésbé így volt- Elmondtam Melnek.

Most szinte azonnal érkezett a válasz.

Később felhívhatlak? Most nem tudlak, de szeretném hallani a hangod!

Ezen elmosolyodtam, és visszaírtam neki, hogy persze.
Otthon neki álltam főzni, és közben azt tervezgettem, hogy mivel kápráztassam majd el Marcust, ha visszajön és számon kéri az egyezségünket.
Nem sok időm maradt a merengésre, mert csengettek a kapucsengőn. Mel állított be egy halom édességgel és filmekkel, aztán közölte, hogy letáborozik nálam. Nem bántam, filmeztünk meg beszélgettünk. Nem került szóba Patrick, csak csajos dolgokról, a pasi ügyeiről, az enyémről, kilátásokról, ilyesmikről.

Tudtam, hogy egyszer el fogok neki mesélni mindent, de az nem ma lesz.
Mel éppen zuhanyozott, ugyanis nálam készült tölteni az éjszakát, amikor megcsörrent a telefonom, Marcus nevével a kijelzőn. Így legalább nyugodtan tudtunk beszélni. Felvettem, és a konyhaasztalhoz telepedtem.
- Szia Angyalom! Zavarlak?
- Szia! Nem zavarsz, de itt van Mel.
- Jól van, örülök, hogy nem vagy egyedül. Hogy fogadta?
- Hát most itt van... - mondtam, ez jelezte, hogy egy pillanatra sem akar magamra hagyni.
- Értem. - valahogy hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- És te? Hogy vannak a szüleid? Gondolom tőlük loptalak el hétvégén. Haragszanak?
- Dehogy! - nevetett. - Örülnek, hogy most otthon vagyok. Jól vannak.
- És a munka?
- Az is megvan. De tényleg erről akarsz beszélgetni?
- Miért? Miről kellene? Kérdezzem meg, mi van rajtad? - kérdeztem tőle, kissé talán élesen.
- Érdekel? - tudtam, hogy vigyorog.
- Nem. - vágtam rá. - Gondolom a szokásos... Farmer, póló.
- Már ágyban vagyok. - felelte.
Én meg nyeltem egyet.
- Talán ez, most nem a megfelelő idő...
- Emlékeztetnélek, hogy te hoztad fel.
- Akkor nem értem, hogy mire gondoltál, miről kellene beszélnünk.
- Csak nem hiszem, hogy pont a munkám az, ami érdekelne...
- Miért ne érdekelhetne? - hozzád tartozik az is. - De ha nem akarsz róla beszélni, akkor azt mondd.
- Nem, most tényleg nem akarok. Inkább mesélj, hogy tetszett a kamasz Marcus?
- Szeretnéd, ha ajnároználak? - nevettem.
- Igen, azt nem bánnám. - nevetett vissza.
- Jó, akkor, ha egy suliba jártunk volna, tuti beléd lettem volna zúgva.
- Kár, hogy nem így történt. Már a feleségem lennél...
Éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik. Totál meglepett ezzel. A szívem legalább kétszázzal kezdett verni, de egy büdös szót nem voltam képes kinyögni. De mit mondhattam volna erre? Őszintén szólva bepánikoltam.
- Itt vagy még? - kérdezte.
- Itt. De ne beszélj hülyeségeket.
- Ez nem hülyeség. Ez tény...
- Nah, persze!
- Jól van - nevetett. - Látom sikerült zavarba hoznom.
Ez is tény volt, így inkább nem feleltem.
- Azt hiszem, lassan elköszönök, holnap korán be akarok menni. Van egy kis elmaradásom. De jó volt hallani a hangod!