Jobb lett volna Nélküled?

14

Úgy telt az idő, hogy ránk esteledett és én alig gondoltan Patrickre. Láttam őt Bran haverjaival volt, de a tudattal, hogy Marcus mellettem van nem féltem, hogy bántani fog. A rokonok csaknem mind egy szálig haza mentek csak néhány barát lézengett még. Ez volt az, az alkalom amikor végre kettesben lehettünk. Csak beszélgettünk, mindig volt témánk, viszont gondosan kerültük azokat, amik az utolsó csókunkat érintették. Marcus majdnem olyan volt, mint máskor, csak most egy ölelésnél, puszinál jobban nem közeledett. De családi közegben ez is bőven elég volt. Bran így is túl szúrósan méregette, anyuék viszont örültek neki, hogy ilyen cuki pasim van.
Lesz majd meglepetés!
Körbenéztem a kertben és úgy ítéltem, hogy ideje eltakarítani a szennyes edényeket.
- Segítesz? - kérdeztem tőle.
- Persze, - felelte aztán nekiálltunk összepakolni.
- Ezeket, hova vigyem? - kérdezte.
- Csak a konyhában tedd le valahová, majd elpakolom.
- Oké.
A tányérokkal a kezében elindult be a házba, nekem viszont nagyon furcsa érzésem támadt Elliet sehol sem láttam, és elégé be volt már rúgva, viszont Bran nem zavartatta magát, elvolt a haverjaival.
Bementem a házba megnézni hol lehet.
- Mindjárt jövök, megkeresem Elliet.- mondtam Marcusnak, ő bólintott és visszament a kertbe.
Akkor kezdtem el aggódni, amikor egyik fürdőben és szobában sem találtam. Az nyomasztott inkább hogy ez idő alatt Patricket sem láttam sehol.
Kimentem a ház elé körülnézni, majd kicsit feljebb sétáltam az utcán. Amikor meg láttam a két alakot az egyiket bizonytalan mozgással a másikat aki támogatta, elöntött a düh és gondolkozás nélkül indultam feléjük. Ők voltak azok, és most a félelmem kisebb volt, mint a haragvó gyűlölet amit éreztem.
- Mi a fenét csinálsz?! - ordítottam rá, majd ellöktem Ellietől.
- Csak megsétáltattam. - felelte röhögve, látszott rajta, hogy nem bánta a lebukást, tetszett neki a helyzet.

Nem kutya, hogy sétáltatni kelljen, csessze meg!
Azt hiszem már ő is egy kicsit részeg lehetett.
- Gyere Ellie! - menjünk vissza. - Szóltam neki, és készültem visszavezetni.
- Ne olyan hevesen Davidson...- a keze fájóan szorult a csuklóm köre, majd maga felé rántott. A szívem hevesen kalimpált, de a félelmet valahogy most elnyomta az események pörgése, fel sem fogtam mekkora bajba kerültem.
- Ellie, menj vissza Branhez! - kiáltottam rá.
Ő kábán nézett rám, talán felfogta a szavaimat, mert elindult.
- Nem baj, te is tudod, hogy nem baj ugye?
- Azonnal engedj el!
Felnevetett, majd a hajamhoz hajolt.
- Jó lesz Nessi... Nagyon jó... Tudod te is...
A kezemet még mindig szorította, olyan volt, mint a bilincs. Most kezdtem játszani a gondolattal, hogy ha megismétlődik a múltkori, az életemnek vége lesz.
De most nem a folyó parton voltunk. A gondolatok, csak úgy cikáztak a fejemben.

Kiáltanom kellene.

A torkomat viszont csak valami panaszos nyöszörgés hagyta el, ami a sírással keveredett. Patrick közelsége olyan volt, mint a kriptonit. A testem lebénult és az alapvető életben maradási ösztöneim is elhagytak. Már láttam hova igyekezett Ellievel, nem messze állt a kocsija.
Kétségbeesetten próbáltam kitépni magam, ha betuszkol akkor vége mindennek. Az utcán még volt esélyem, de ott már nem.
Pár méter választott el tőle, amikor megéreztem egy másik érintést is a karomon, ami elszakított Patricktől.
- Vedd le róla a kezed! - Marcus hangja határozott és metsző volt, a jeges gyűlölettől. Szöges ellentétben állt az én elhaló hangommal. Míg Marcus rám figyelt addig Patrick felé lendült. Én a rémülten felsikoltottam.
Marcust váratlanul érte az ütés, hüvelyk ujjával megérintette alsó ajkát, ami felszakadt az ütéstől.
Gyilkos tűz lobbant a szemeiben majd elvigyorodott.
- Kösz, hogy először ütöttél te balfasz!
Olyan gyorsan történt minden, hogy közbe se tudtam lépni, de a következő percben már Patrick a földön volt, Marcus pedig felette, és öklével többször is arcon ütötte.
Olyan indulat volt benne, hogy féltem, hogy megöli. De észnél volt, még mielőtt komolyabb kárt tehetett volna benne, elhúzódott, és felállt.
- Hozzá ne merj nyúlni még egyszer! A közelébe se menj!
Ekkor ért ki Bran és még pár haverja, hálát adtam az égnek, hogy a szüleim nem voltak vele.
Ez a barom meg ahelyett, hogy rúgott volna még kettőt Patricken, Marcusnak esett.
- Mi a faszt csináltál?!
Két haverja Patricket próbálta felnyalábolni, akinek reméltem, hogy eltört az orra.
Marcus idegesen lerázta magáról a kezét és úgy nézett a baromarc bátyámra, hogy az érezte, hogy most emberére talált.
Marcus nem szólt, csak kikerülte, én meg utána eredtem.
- Kérdeztem valamit! Mit gondolsz, ki vagy te, ide állítasz, és összevered a vendégeimet?!
Marcus szóra se méltatta. Bran megfogta a kezemet és dühtől felindulva értetlenül meredt rám.
- Mi volt ez?!
- Hagyj most Bran!
De ő nem engedett.
- Kurvára hagyj most békén Bran! Vagy engedsz bemenni, vagy soha többé nem jövök haza! - ordítottam rá, és láttam, hogy nem érti. Semmit se értett.. Hogy is érthette volna.