𝕻𝖘𝖞𝖈𝖍𝖔 𝕿𝖔𝖜𝖓|𝕽𝖎𝖛𝖊𝖗𝖉𝖆𝖑𝖊 𝖕𝖗𝖊𝖋𝖊𝖗𝖊𝖓𝖈𝖊𝖘 & 𝖔𝖓𝖊𝖘𝖍𝖔𝖙

𝖄𝖔𝖚 𝖉𝖊𝖘𝖊𝖗𝖛𝖊 𝖆 𝖓𝖔𝖗𝖒𝖆𝖑 𝖑𝖎𝖋𝖊|𝕮𝖍𝖆𝖗𝖑𝖊𝖘 𝕾𝖒𝖎𝖙𝖍

T/N = te neved

2027.

Hét év telt el azóta, hogy leérettségiztem, valamint az egyetem miatt elköltöztem Riverdale-ből, és azt hiszem ez volt életem legjobb döntése. Főleg, mert bár volt egy legjobb barátom, Betty és Jughead, akikkel amúgy egész gimi alatt jóban voltam, tönkretették az egészet. A saját testvérüket küldték börtönbe. És bár tény és való, hogy Charles tényleg elkövetett valamit, de nem hiszem, hogy a tulajdon testvéreinek ez tűnt a legjobb megoldásnak. És bár bemehettem volna hozzá a börtönbe, egyikünk szívét se akartam fájdítani.

A délelőttömet ugyanúgy kezdtem, mint eddig. Lassú, komótos reggeli, átöltözés, majd a regényem pötyögése, valamint egy hónapban egyszer egy cikk írása. Szerencsére a mai nap csak a könyvem volt terítéken, mikor kopogtak a lakásom ajtaján. Sóhajtva tettem le magam mellé a gépemet, majd felálltam a fotelomból, és ajtót nyitottam. A vendégm pedig olyasvalaki volt, akire egyáltalán nem számítottam.

– Mr. Jones! Micsoda meglepetés! – mosolyodtam el. –  Jöjjön be! – álltam arrébb, ezzel beengedve a vendégemet.

– Szervusz, T/N! Rég találkoztunk.

– A ballagáson – bólintottam kissé elfanyalodott mosollyal. – És minek köszönhetem a látogatást, Mr. Jones?

– Először is, annak idején is mondtam már, hogy szólíthatsz FP-nek – mosolygott.

–  Pedig csak a legjobb barátja voltam az egyik fiadnak, és nem a párja. Valami oknál fogva Bettynek ezt sose ajánlottad fel. 

– Tudom. De te rengeteget segítettél Charlesnak. És épp ezért jöttem.

– Nézd, eddig is azért nem mentem be hozzá, mert mindketten végig bőgtük volna a látogatási időt.

– Sejtettem, de nem is kell. Sikerült őt kihozni a rács mögül, és épp házi őrizetben van. Azt hittem, örülni fog neki, de... nincs jó passzban.

– Valószínű, hogy a bezártság – gondolkoztam el. – De nekem mi dolgom lenne?

– Csak... gyere vissza Riverdale-be, és legyél vele. Még a szállást is fizetném a Five Seasonsben.

–  Ezt nem kérhetem.

– Kérlek, csak pár napot. Ha Charlie újból találkozik veled, biztos ő is szívesen beszáll.

– Tőle meg főleg nem kérhetem, még akkor se, ha rengeteg megtakarított pénze van az fbi-os fizetéséből. 

– Figyelj, mindketten Jonesok vagyunk, ráadásul elég makacsok is, szóval az életben nem győznéd meg egyikünket se.

– Na jó! – sóhajtottam. – Legyen. Mikorra kell odaérnem?

– Hát, ha összepakolsz, már ma is. Szívesen elviszlek, ha nem bánod, hogy motoros oldalkocsiban kell utaznod. 

– Akkor már megyek is –  siettem a szobámba, és a táskámba hajigáltam pár cuccot.

***

New York szerencsére nincs messze Rivrdale-től, így hamar megérkeztünk. Mondjuk nekem az utat súrolta az állam mikor láttam, mi lett a szülővárosomból. Nagyon lepusztult, a buszmegállók leégtek, és szinte senki nem volt az utcákon, ami nagyon elkeserítő volt.

FP először elvitt a Five Sasonsbe, hogy kivegyek egy szobát, és lepakoljam a cuccaimat. Egyedül a hátizsákomat vittem magammal, amiben a gépem lapult. Aztán odakint ismét beültem FP motorjának oldalkocsijába, és elindultunk Charles háza felé.

A földszintes, fehér falú ház egész takaros volt. Tökéletesen elégnek tűnt egy házi őrizetesnek. Mikor FP leparkolt elé, én kimásztam az oldalkocsiból, és úgy néztem az épületet, mintha szellemet láttam volna.

– Jól vagy? – kérdezte a Kígyók egykori királya. 

– Persze. Csak régen láttam már Charlest. Sokat változott?

– Kicsit. Zárkózottabb lett. Ezért hívtalak téged.

Bólintottam majd FP-vel felmentünk a tornácra, és ő bekopogott az ajtón. Várnunk kellett néhány pillanatot, hogy odabentről mozgást halljunk, majd kinyíljon a sötétbarna ajtó.

Charles haja kicsit rövidebb, és borzasabb, az arca pedig kissé borostás.

– Szevasz, fiam. Van egy meglepetésem – mosolygott, és arrébb állt előlem.

– Szia, Charlie! – integettem apró mosollyal az arcomon. – Hiányoztál.

– T/N? Te vagy az?

Hevesen bólogattam, odalépzem hozzá, mire szorosan megölelt.

– El se hiszem, hogy itt vagy. Annyira hiányoztál – motyogta, és szorosabban ölelt.

– Te is hiányoztál, Charlie.

***

Az ebédet FP vállalta, hogy elhozza a Pop's-ból. Na, az a hely nagyon hiányzott.

Amíg vártuk a kaját, Charlesszal egymás mellett ücsörögtünk a kanapén.

– Ha gondolod, szerzek neked néhány dekorációt, meg növényt, ami feldobná a házat, ha már csak az udvarig mehetsz – mosolyogtam rá.

– Tényleg?

– Persze. Majd holnap úgy jövök a Five Seasonsből, hogy beugrok pár helyre.

– Tudod, a lelkesedésedet is hiányoltam. Meg... nem tudom, olyankor néztél-e már tükörbe, de mikor a kedvenc dolgaidról mesélsz, csillog a szemed. A szokásosnál is jobban.

– Neked elhiszem. Charles, tudom, úgy gondolod, nincs helyed a világban. De hatalmasat tévedsz. Megérdemled a normális életet – fogtam az arcát a kezeim közé.

– T/N?

– Tessék?

– Tudod mi fájt a legjobban, mikor börtönbe kerültem? Mármint amellett, hogy a saját testvéreim küldtek oda?

– Nem. De bármi is az, nekem nyugodtan beszélhetsz róla. Azért jöttem – cirógattam az arcát.

– Azt bántam leginkább, hogy nem mondhattam el, hogy... már nagyjából hálaadás óta több vagy nekem, mint barát. Nem volt bátorságom beszélni róla.

– Jaj, Charlie! – mosolyogtam. – Nagyon édi vagy.

– De te nem érzed ugyanazt. Megértem.

Csak megcsóváltam a fejem, és megcsókoltam őt. Olyan gyorsan viszonozta, hogy tudtam, nagyon boldog. Emellett átölelte a derekam, és az ölébe húzott. Aztán hamarosan, mikor az ajkaink elváltak, ő szélesen elvigyorodott.

– Úgy örülök, hogy végre elmondtam.

– Én is örülök – pusziltam meg a száját.