𝕻𝖗𝖔𝖒 𝕹𝖎𝖌𝖍𝖙|𝕵𝖔𝖗𝖉𝖆𝖓 𝕮𝖔𝖓𝖓𝖔𝖗

43 1 2
                                    

fanni_29 kérésére írtam. Bocsi, hogy ilyen soká írtam meg ❤️❤️❤️

T/N = te neved

A suliban körülöttem mindenkinek volt valakije, csak nekem nem, és nem is tetszettem senkinek. Ez leginkább a pár hónap múlva lévő végzős bál miatt zavart.

Órák után sem járkáltam el sehova, inkább egy kávézóban dolgoztam, hogy keressek egy kis plusz pénzt az egyetemre.

Egyik délután elképedve kaptam fel a fejem az egyik vendég érkezésére. Alig hittem a szememnek, hogy valóban Jordan Connor tért be, és ült le az egyik sarokba. A többieket megelőzve siettem oda hozzá.

– Szép napot! Mit hozhatok? – mosolyogtam, és úgy tettem, mintha nem ismerném fel.

– Szia! Az a helyzet, hogy még nem jártam itt. Mit ajánlasz?

Mosolyogva mondtam pár dolgot, ő pedig rám hagyatkozott, és rendelt egy csokis muffint és tejeskávét.

Viszonylag sokáig volt ott, majd miután fizetett, és elment, az asztalához mentem, hogy letakarítsam, megpillantottam egy szalvétát, amire üzenetet írt.

Köszönöm, hogy nem árultál el. :)
Nagyon aranyosnak tűnsz, és szívesen látnálak még. Ha te is így érzel itt a számom.

Elképedve siklott lejjebb a tekintetem, és már-már el se hittem, hogy valóban szeretne tőlem valamit.

***

Jordannel sokat találkoztunk azt követően. Természetesen mindet igyekeztünk titokban tartani, de azért a suliban elbüszkélkedtem a kapcsolatommal azoknak, akiket barátaimnak gondoltam, amíg nem kérdőjeleztek meg.

Az, hogy senki nem hitt nekem nagyon letört.

– Mi a baj, drágám? – kérdezte egyik este Jordan, mikor épp nála filmeztünk.

– Csak rájöttem, hogy nincsenek igazi barátaim. Mikor azt mondtam, járok valakivel, nem hittek nekem...

– Sajnálom – ölelt magához. – Hogy tudnálak felvidítani?

– Nem tudom. Nem akarom, hogy a kapcsolatunkon kezdjenek csámcsogni, mert tudom, hogy nem viselném jól. De lesz ez a gimis bál, és... olyan jó lenne, ha nem kéne kihagynom, mert egyedül menni pedig nem akarok.

– Mondjuk előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy járunk, és... éppenséggel nem ígérek semmit, de megnézem lesz-e aznap este valami dolgom, jó?

Erre felkaptam a fejem, és csillogó szemekkel néztem rá.

– Komolyan mondod?

– Persze. Bármit, amitől te boldog leszel – csókolt meg mosolyogva.

***

A bálra boldogan léptem be Jordannel az oldalamon, mire mindenki minket bámult.

– Biztos szeretnél itt lenni? – kérdeztem halkan.

– Nem hittek a barátnőmnek, úgyhogy most szépen megmutatjuk nekik, hogy igenis van valakid – adott puszit a hajamba, mire mosolyogva néztem fel rá.

– Annyira szeretlek, Jordan.

– Én is szeretlek, T/N – mosolygott.

𝕻𝖘𝖞𝖈𝖍𝖔 𝕿𝖔𝖜𝖓|𝕽𝖎𝖛𝖊𝖗𝖉𝖆𝖑𝖊 𝖕𝖗𝖊𝖋𝖊𝖗𝖊𝖓𝖈𝖊𝖘 & 𝖔𝖓𝖊𝖘𝖍𝖔𝖙Where stories live. Discover now