𝖂𝖊'𝖑𝖑 𝖆𝖑𝖜𝖆𝖞𝖘 𝖋𝖎𝖓𝖉 𝖊𝖆𝖈𝖍𝖔𝖙𝖍𝖊𝖗 |𝕮𝖍𝖆𝖗𝖑𝖊𝖘 𝕾𝖒𝖎𝖙𝖍

26 1 0
                                    

Mini series pt. 1

Főszereplő: Maya

Idő: 2006 (Charles tizennégy, Maya ötéves)

Riverdale-nek mindig is a része volt az Irgalmas Nővérek zárdája, melyet árvaházként is működtettek, borzasztó szigorral. A nagyobb gyerekek már tudták, mit ne tegyenek, de a kisebbek még nem egyszer gondot okoztak, de persze ők sem szánt szándékkal. Azonban a nagyok közül kevesen merték magukra vállalni a büntetést a kisebbek helyett, de azért akadtak ilyenek. Charles is pont ezen kevesek közé tartozott.

Egyik délelőtt épp a folyosón kószált, mikor a közös helyiségből nagy zajt hallott. Besietett az ajtón, és meglátott egy ötéves kislányt a könyvespolc tövében pityeregni. Majd észrevette, hogy a polcok nagyrésze leszakadt. A kicsi valószínűleg felmászott rajtuk, hogy levehessen egy könyvet a szekrény tetejéről.

Ahogy a kislány felnézett rá, Charles a mutatóujját a szája elé tette, hogy ne mondjon semmit, ugyanis abban a pillanatban egy apáca oda is ért.

- Mit műveltetek?! - kérdezte dühösen.

- Én csak egy könyvet akartam levenni neki, de leszakadtak a polcok - mondta Charles.

A kislány meg se mert mukkanni. Nagyon félt, hát még mikor az apáca a fülénél fogva rángatta ki Charlest a helyiségből.

***

Este, a kislány, Maya a fiút kereste, aki megvédte. Belesekedett az összes szoba ajtaján, remélve, hogy megtalálja a megmentőjét, amennyiben már kiengedték a Gargoyle King kamrájából.

Charles remegve feküdt az ágyán. Alig tudott visszabotorkálni a szobájába, miután a büntetésének vége lett. Mikor meghallotta, hogy nyikordul az ajtaja, erőtlenül emelte fel a fejét. Azonban meglepődött, mikor megpillantotta a kislányt.

- Te mi-mit keresel itt? - ült fel nehézkesen. - Bajba fogsz kerülni.

- Hogy hívnak téged? - kérdezte kíváncsian, és odament hozzá.

- Charles. És neked mi a neved?

- Maya. Miért hazudtál? Én tettem tönkre a könyvespolcot.

- Nem akartam, hogy bajod essen. Én nagyobb vagyok, jobban tűröm. Kérlek, legközelebb vigyázz jobban!

Maya csendben bólintott, majd felmászott Charles mellé az ágyra. Tudta, hogy vissza kéne mennie a saját szobájába, de nem akarta egyedül hagyni Charlest.

- Mit csinálsz? Ha észrevennek, megbüntetnek.

- Félek. Olyan sötétek a folyosók.

- Akkor hogyhogy elkeveredtél ide? - mosolyodott el kedvesen Charles, mire Maya vállat vont.

- Meg akartalak keresni, de azt se tudom pontosan, hol a szobám.

- Akkor óvatosak leszünk, és szépen megkeressük. Jó lesz így?

Maya csendben bólintott, majd Charlesszal kisurrantak a szobából, és csendben keresték a kislány szobáját. Egyszer-kétszer majdnem lebuktak, de végül megtalálták a szobát, ahol Maya szobatársa már mélyen aludt.

- Köszönöm, hogy segítettél - mosolygott fel Maya Charlesra, majd megölelte.

Charles halványan elmosolyodva viszonozta az ölelést.

- Na, de most már sipirc aludni!

Maya mosollyal az arcán bólogatott, majd felmászott az ágyára, és betakarózott.

Charles egy utolsó pillantást vetett rá, majd becsukta az ajtót, és csendben elindult vissza a saját szobájába.

𝕻𝖘𝖞𝖈𝖍𝖔 𝕿𝖔𝖜𝖓|𝕽𝖎𝖛𝖊𝖗𝖉𝖆𝖑𝖊 𝖕𝖗𝖊𝖋𝖊𝖗𝖊𝖓𝖈𝖊𝖘 & 𝖔𝖓𝖊𝖘𝖍𝖔𝖙Where stories live. Discover now