Az Őrült Fogja - Jikook 18+ /BEFEJEZETT/

Bevezető

- Jimin szemszöge -

Csend van. Szinte már a  némaságot hallom füleimmel, mely fokozatosan öleli körbe testemet, ahogyan egyre jobban nő a feszültség gyomromban. Hátam mögé bilincselt karjaim kissé megfeszülnek, bár ahogyan megmozdítom egy kicsit is csuklómat, a bilincsből származó csörgés is felér egy robbanás hangosságával. Testem is pont úgy reagál, hiszen idegrendszerem kezdi felmondani a szolgálatot. Bármelyik pillanatban itt lehet a "Gazdám" és az azzal együtt járó minden borzalom. 

Ahogyan mozdulatlan maradok a magzatpózban, melyben már órákkal ezelőtt helyezkedtem el, lassan újra rám telepszik a némaság ólomsúlya. A rengeteg feszültség miatt többször felkapom a fejem, hiszen olybá tűnik, mintha léptek közelednének, ám ezek mindig elhalnak. Egyszer se jön be senki. Pusztán a félelmem borzalmas és kegyetlen játékának áldozata lettem. Lelkemet túlságosan megviselte a sok fájdalom és rettegés, így idegrendszerem kezdi feladni a szolgálatot és egyre többször hazudik neki. Elég ironikus, hogy ahol a leginkább szükségem lenne a saját lelki erőmre és kitartásomra, pont ott fordul ellenem a testem és kezd el hamis valóságba kergetni.

Már éppen megmozdultam volna a hűvös kövön, hiszen kezdett kényelmetlenné válni a már órákkal ezelőtt felvett pozíció, ám ekkor hallom meg, a valóságban is közeledik hozzám elrablóm. Szívem megdermed egy pillanatra, majd mintha oly sok dobbanásának kimaradását kéne pótolnia, sebesebben kezd el verni. Nem.. én ezt egyszerűen nem bírom nézni.. Szorítom össze szemeimet, próbálva elhinni, hogy ez az egyszerű és már-már röhejes próbálkozás igenis beválhat. Egyszerűen próbálom bevonzani, hogy így végre megszabadulhatok a négy fal áttörhetetlen fogságából. Hátha a valóság végül belátja, nekem kell igazam legyen és a következő pillanatban otthon találjam magamat. Vagy igazából, bárhol máshol.. 

Az ajtó halkan nyikorogva nyílik, melyet valószínűleg szándékosan nem hajlandó megolajozni. Ha megtenné, akkor sokkal csendesebben lehetne kitárni azt és nem jelezne egyből, amint menekülni próbálnék. 

Ezután, még egy nyikorgás hallatszik, ahogyan bezárja háta mögött menekülésem egyetlen lehetőségét. Nagyot nyelek, hiszen hiába csendesek léptei, a lenti némaságban a legkisebb zaj is visszaverődik. Pontosan mint ez. Csupán hangokból, képes vagyok követni mozdulatait és farmerjának súrlódása még azt is jelzi, velem szemben foglal helyet. 
- Jiminie - hangsúlyától, ahogyan nevemet ejti ki, végig fut a hátamon a hideg, de mégsem ezzel foglalkozom. Mindent beleadok, hogy továbbra is elhitethessem ezzel az emberrel, na meg magammal is, hogy én bizony teljesen máshol vagyok éppen. - Nem hallottad, hogy bejöttem?

Hangja mézes-mázosan lágy kérdésének elején, ám a mondat vége felé, sokkal ércesebb lesz. Egy percig sem gondolkodik el senki, hogy egy ilyen embernek nemet mondjon, vagy engedelmeskedjen-e. Ötletem sincsen, hogy ki is ő igazából, de abban biztos vagyok, hogy ha ő megjelenik valahol, akkor tekintélyt parancsoló kisugárzását, még a legnagyobb fenegyerekek is csak félve próbálják semmisnek tekinteni. Mégis, én most szembe megyek a józan ésszel, mert mozdulatlanul maradok. Izmaim szinte megmerevednek, szempillám sem rezzen. Egyedül szívem nem marad nyugton, hiszen kalapácsként próbálja szétrepeszteni tüdőmet. Legszívesebben, már attól a stressztől sírnék, hogy egy léktérben van velem, miközben az én meztelen testem kiszolgáltatva fekszik előtte. Meg is jelenik gyomromban a már jól ismert görcsös érzés, bár már nem is tudom igazán, hogy mindig is ott volt-e, vagy tényleg csak most szorult össze ennyire.
- Nocsak, nem ilyen fogadtatáshoz szoktam - hangja, most visszatér a dallamossághoz, mintha csak verset mondana. Ujjai pedig kulcscsontomhoz simulnak, majd a lehető legóvatosabb mozdulattal simítanak lejjebb. Mikor lábam, ebben a kis mozdulatban megakadályozza a magzatpózzal, nemes egyszerűséggel elveszi kezét és feláll. Erre egyből kipattannak szemeim és előbbi ellenkezésemmel szöges ellentétben állnak tetteim, mert egyből kinyújtom térdeimet és még kissé terpeszbe is teszem lábaim. Éppen elég tapasztalatom volt már vele, így pontosan tudom, egy ilyen esetben ez a legrosszabb, amit csak tehet, ha első pillantásra nem tesz semmit. Ilyenkor nem kell sokáig várni ahhoz, hogy életem legkeservesebb óráit kelljen átélnem. Nem véletlenül tisztult ki annyira az agyam, hogy gyerekes és teljesen felesleges ellenkezésemet befejezzem és engedelmesen helyezkedjek el. Ha én nem helyezem terpeszbe lábaimat, akkor bizony ő fogja. Azt azonban semmiképpen sem köszönném meg. 

- Nem gondolod, hogy egy kissé pofátlan lettél mostanság? - kezeim kissé megremegnek, hiszen sem hangja, sem vonásai nem tűnnek baljósnak. Ez pedig a legijesztőbb dolog, amit vele kapcsolatban el tudok képzelni. Azt meg tudom érteni, mikor valaki hirtelen felindulásból, egy vita közepén a földhöz vág egy tányért vagy esetleg felpofozza a vitapartnert. Azonban ez a férfi teljesen más. Hidegvérű. Mikor indulatai elragadják, akkor is megfontoltan cselekszik és minden szenvedést, melyet miatta kellett átélnem, ő higgadtan tervelt ki és bármiféle túlzott izgatottság vagy idegesség nélkül nézte végig. Pimaszságaimnál nem láttam egyszer sem dühöt szemében, csak azt a beteg csillogást, mellyel már látja is lelki szemei előtt könnyes arcomat. Élvezi, ha szenvedek és ha testem a fájdalomtól remeg. Élvezi, mikor éppen a halált könyörgök, hiszen a fájdalom olyan fokozatra ért, amit ember már nem képes elviselni. Egyszerűen, egy őrülttel van dolgom.. 
- Elnézést.. - hangom halk és szinte csak egy szellő, mely végig lebeg a szobán, majd semmissé válik, mintha soha nem is létezett volna. 
- Gazdám - ez a szó, sokkal határozottabban jön ki ajkai közül, én pedig azonnal elismételem utána, az immáron számára is helyes mondatot. 
- E-elnézést, Gazdám.. - suttogom, bár tekintetemmel nem merek arcára nézni. Éppen elég, ahogyan szemem sarkából érzékelem, a szegényesen berendezett szoba székén foglal helyet. Lábait szokásosan kissé lazán eltárja egymástól, míg felsőtestét egyenesen kihúzva figyel. Az utóbbiban nem lehetek biztos, hiszen nem tudom rávenni magamat, hogy ránézzek, viszont anélkül is biztos vagyok ebben. 
- Engesztelj ki - hangzik az egyszerű válasz, én pedig szemeimet lehunyva szorítom össze ajkaimat. Oly sokszor játszottuk már ezt el és aláztam meg magamat azért, hogy beteg fantáziálja jól lakjon az én széttört lelkemmel. Már ennek a gondolata is hányingert okoz és szemeimből már most könny folyik ki. Ha sokszor meg tudtam már csinálni, miért pont most lenne az a pont, mikor nem megy? Azonban mégis, egyszerűen belefáradhattam már ebbe az örökös megalázásba, melyben magamat teszem nyomorékká, így váratlanul hangos zokogásban török ki. Pár másodpercig még érzem, amint szívem fájdalma elönti a testemet és remegést vált ki belőlem. Egyszerűen, összetörhetett az előző nap bennem valami, ám mielőtt még jobban belelovalhattam volna magam egyszerű életem fájdalmaiba, egy erős ütést érzek meg, majd sötétség jön. Elrablómnak elege lett a sírásomból, ám már nincs lehetőségem aggódni a következményeken, mert testem ernyedten terül el a padlón. Legalább erre a kis időre megszűnt a külvilág, bár ezért cserébe hamarosan, a kínok kínját kell majd elszenvednem..

______________________
Sziasztok! Hát, egy ilyen könyvnek is eljött az ideje, remélem tetszik🤫
Ezt a rész inkább amolyan bevezetőnek szántam, ami a hosszúságából is látszik és abból is, hogy nem igazán vágtunk még bele semmilyen akcióba. Kíváncsi lennék a visszajelzéseitekre és arra, hogy mennyire van igény a folytatásra (szeretném kifejteni Jimin érzelmeit a továbbiakban is és Jungkook kegyetlen tetteit, szóval egy igényesebb, ámde cseppet sem könnyed hangulatú könyvre lehet számítani)
Köszönöm, ha szántál kis időt a rész elolvasására és esetleg egy kis vélemény írására! Kitartást mindenkinek a héthez!💛