Az Őrült Fogja - Jikook 18+ /BEFEJEZETT/

3.rész

- Jimin szemszöge - 

Órák óta csak várok és olyannyira nem bírtak már megtartani lábaim, hogy inkább csak a falnak támaszkodva ülök, a lehető leginkább koncentrálva minden zajra, ami kintről jöhet. Természetesen idegtépő ez a feladat és nagyon is kimerítő, az amúgy is kialvatlan testemnek, azonban a szabadság mámorító íze több kitartást adott, mint amennyit a fáradtság elvett. Tartja bennem az erőt és fejben is segít, nehogy pont az egyetlen lehetőségemnél veszítsem el a türelmemet és bukjam el a feladatot. Igazából, nem nagyon tudom, mikor számítsak rá. A rutinja az lehetett, hogy reggel és este is meglátogat, azonban óra nélkül ezt elég nehezen tudom nyomon követni. Ráadásul, lehet pont amiatt, hogy soha ne tudhassam pontosan mikor jön, napközben is meglátogatott olykor, legalább egy ellenőrzésre. Emiatt, muszáj vagyok minden pillanatban résen lenni. Ha leesik neki, hogy az egész asztalt bent felejtette, gondolom egyből idesiet majd és megpróbál bejönni. Ez pedig bármikor megtörténhet, így készen kell álljak, amennyire csak tőlem telik.

Továbbra is csak telnek a percek, majd az órák és arra leszek figyelmes, hogy már a szabadság, ami a szemem előtt lebeg, az sem elég erős az éberségem megtartásomhoz. Hiába nem alszok be, fokozatosan lejjebb engedem kezemet és akkor kapok csak észbe, mikor lehunyt szemekkel és ölemben pihentetett kezekkel, félig fekve vagyok. Ez ellen egyből próbálok tenni, ám testem túl nehéz és ha egy kis időre meg is tudom csinálni, hogy újból támadásra készen álljak, rövid időn belül, újra csak hallgatózni kezdek. Úgy látszik, hiába vagyok bármilyen kitartó, a testem nem bírja ezt. Főleg az előbbi verés után, ami miatt egész bőrfelületemen lila és zöld foltok díszelegnek. Utálom ezt a helyet.. Gondolom direkt nem lát el túlzottan sok tápanyaggal sem. Akkor még véletlenül olyan erős lennék, hogy pár percnél tovább is állóhelyzetben tudjak maradni. Fogságom elején, pontosan ettől az elgyengüléstől félve, edzeni kezdtem. Ez viszont nem igazán tetszett elrablómnak, így megtiltotta ezt, majd hogy nyomatékosítsa, be kell tartsam amit mond, egy új rendszert vezetett be. Amelyik nap meglátott edzeni a kamerákon, amiket bentre szereltetett fel, vagy rajtam az edzés nyomait figyelte meg, egyszerűen nem kaptam ételt. Ez már alapból is kellemetlen büntetés, ám hamar be kellett látnom, hogy nem csökkenthetem a minimális táplálékot, mert akkor semmit sem ér az edzés, ha nincs az izmaimban tápanyag. 

Jungkook több napig nem jött le, amire természetesen nincs bizonyítékom, csak a testem megérzi, hogy már elég rég kapott bármilyen ellátást. Dolgomat szerencsére egy bent lévő vödörbe intézhetem, azonban ez nem segít a tápanyag avagy folyadékbevitelemen. Biztos vagyok benne, hogy kamerán keresztül néz és azt várja, hogy végelgyengülésben meghaljak. Mikor ez a lehetőség bevillan agyamba, kétségbeesetten pattanok fel. Noha megszédülök a gyengeségtől, a kést erősen az ajtóba vágom, ám mivel az fémből van, akárcsak a legtöbb pinceajtó, így egyedül a fülnek elviselhetetlen csikorgás hallatszik. Az ajtó épp marad. Végső elkeseredésem fázisában vagyok, így fülemmel nem igazán foglalkozok és csak a számomra áthatolhatatlannak tűnő ajtót próbálom átlyukasztani, meglehetősen sikertelenül. 

Kapkodni kezdem a levegőt és borzalmas tehetetlenség önt el, hiszen lehet ez lesz a vesztem és itt a vég. Nem akar kockáztatni, én pedig nem tudok kijutni innen. Étel és ital nélkül azonban nem bírhatom sokáig és az egyedüli ami rám vár itt, az a fájdalmas és lassú halál, amitől remegnek izmaim. Esetleg a fáradtságtól remegnek és a fájdalomtól? Már nem is tudom igazán, egyszerűen csak dühöt érzek és úgy ordítok, ahogyan a torkomon kifér. Szánalmas látvány lehet, de jelenleg ez sem tud érdekelni. Túlságosan túlteng bennem az, hogy egyszerűen semmit sem tehetek, pusztán a halált várhatom. Úgy fog elvinni, hogy meg sem próbálkozhattam igazi szabadulással és ezt egyszerűen nem tudom elfogadni. Pont emiatt, már hangosan zokogva sírok is.