Az Őrült Fogja - Jikook 18+ /BEFEJEZETT/

20.rész

- Jimin szemszöge -

Ahogy a meleg víz és Jungkook törődő karjai átjárják testem, teljes nyugodtság árad szét egész lényemben. Érintése szinte perzseli bőröm, de csak pont annyira, hogy erőt költöztessen belém és újjáéledhessek, valaki sokkal boldogabbként. Egyszerűen csak szemeimet lehunyom és úgy élvezem, ahogyan a víz testemet cirógatja, miközben hátulról az az ember ölel szorosan karjaival, aki számomra az egész életet jelenti. Mindent megadnék érte, csak azért áldozva fel mindenemet; szabadságomat, becsületemet, hogy ő boldog lehessen. Természetesen arra vágyok legjobban, hogy az én társaságomban lelje meg a boldogságot, ahogyan én is a sajátomat az ő karjaiba, de ha ez túlságosan lehetetlen, hiszen én nem érek annyit, akkor azzal is megelégszem, ha nélkülem éli boldogan az életét. Csak mégis, egyedül annyit kívánok, hogy számára jelentsen valamennyit önfeláldozásom és a maga módján szeressen vagy ragaszkodjon hozzám. Nem várom el, hogy az életénél is többet jelentsek neki, csak annyit, hogy ameddig élni fog, addig jussak eszébe olykor. Amikor pedig ez megtörténik, csak mosolyodjon el lágyan és gondoljon boldogan a velem töltött időre, az én személyemre és mindenre, ami velem volt kapcsolatos. Én csak szeretnék benne nyomot hagyni és szeretném, ha az én tetteim segítenének neki könnyebben cipelni a súlyt, melyet a világ tett a vállára.
- Szeretnéd azt is, hogy lefürdesselek? - hallom meg hangját, mely nem a megszokott határozottsággal cseng, amin halványan el is mosolyodok. Jó érzés, hogy picit ő is zavarban van és látom, hogy tényleg hat rá ez az ötletem. Annyival közelebb érzem így magamhoz és mintha ez egy sokkal őszintébb pillanat lenne a részéről. Most biztosan nem játssza meg magát és azt a Jungkookot látom, amelyik a szíve legmélyén az igazi, esetlen énje. Megtudnám szokni, hogy ennyire közelinek érzem magunkat egymáshoz. Testi értelemben is, hiszen nyugtatóan hat rám, ahogyan bőrünk ennyire összeér. Ugyanakkor mintha most valami több lenne közöttünk vagy erősebb, mint máskor szokott lenni..
- Ha nem gond - bólintok erre aprót, hiszen nagyon szeretném magamon érezni törődő kezeit, melyek óvatosan mossák le testemről az élet mocskát.

Jungkook erre nem válaszol, csak óvatos kezekkel kezd el lemosdatni engem, mire én jólesően felsóhajtok. Hihetetlen érzés és mintha ez a tökéletes pillanat egyszerre tartana örökké és érne véget nagyon hamar. Valahogy mintha elveszett volna időérzékem és legszívesebben meg is állítanám az időt, hogy örökké ebben a pár pillanatban maradjon minden. Hogy ne kelljen attól félnem, teljesen el fogom veszíteni Jungkookot és nem lehetek soha többet ezekben a melegséget árasztó karokban és nem érezhetem többet azt az örömöt sem, mikor végre hazaér a munkából és velem foglalkozik egy keveset. Egyszerűen csak olyan, mintha a lelkemben egyedül már csak ő létezne és minden más eltűnt volna belőlem. Nincsen semmilyen hobbi, életcél vagy bármilyen személy, kihez kötődnék. Egyedül Gazdám. Ő foglalja le minden gondolatomat és minden vágyam egyedül hozzá tartozik. Még a saját igényeim is csak halványan derengenek, ugyanis az ő érzései számomra az egyedüliek, melyek ténylegesen számítanak. Lehet, hogy mások toxikusnak és károsnak neveznék ezt a kapcsolatot, viszont ha én jól érzem benne magamat és nincsen ezzel a felállással semmi gondom, akkor azt hiszem nem számít, hogyan hívjuk a közöttünk lévő köteléket. Egyedül annyi a lényeg, hogy ez nekem így rendben van és nem változtatnék semmin. Persze, olyan dolgoknak szívesen örülnék, ha több időt tölthetnék hasonló körülmények között a férfival, mint a mostani, de talán le tudok ezekről az igényeimről mondani. Esetleg már le is mondtam, az ő boldogságáért..? Viszont akkor, miért ragaszkodok olyannyira életemhez és félek a haláltól, mikor számára lehet az előnyös lenne? Ha minden igényemről lemondtam, róla miért nem tudok? 
- Kész is vagy - zökkent ki merengésemből Jungkook, miközben a dugót kihúzza a kádból. Így pedig a víz, lassan elkezd lefolyni körülöttünk a sötét lefolyó irányába, bőrömet cirógatva a feketeség előtti utolsó pillanataiban.
- Köszönöm.. - mondom neki csendesen, lassan megpróbálva felállni, azonban combomba bele nyíllal a fájdalom. Szerencsére a víz nem ért végül hozzá, mert Gazdám óvatosan figyelt erre, viszont ettől függetlenül továbbra is egy friss sebről beszélünk, mely elég mély.
- Nem kell, megérdemelted - tér vissza kicsit mázosabb beszédéhez az idősebb, ám még arcán továbbra is enyhe pír virít, így fel sem merül már, hogy szavai hamissá váltottak. Csak arra tudok figyelni, hogy kedves törődése lelkem sebeire a legjobb gyógyír, amit csak kaphattam.