Az Őrült Fogja - Jikook 18+ /BEFEJEZETT/

18.rész

- Jimin szemszöge -

A pincében töltöm az egész éjszakát, de amilyen hosszúnak tűnik ez az idő, azt sem tartom kizártnak, hogy már a következő nap is eltelt. Lábamban a fájdalom még mindig nem enyhül és a fenekemben maradt eszköz, fájdalmasan feszíti folyamatosan izmaimat. Kezeim és lábaim továbbra is ki vannak kötve, így magatehetetlenül fekszem az asztalon, nem tudva sehogyan helyezkedni, ahogyan a fájdalom enyhülne, vagy eltávolítani fenekemből a fájdalmat okozó játékot. Egyszerűen csak olyan érzés, mintha már tényleg senkinek sem számítanék és a csend, mely körbeöleli az egész pincét, szinte ordítva sikít fülembe, mely elviselhetetlenül visszhangzik fejemben. Legegyszerűbb szóval, őrjítő ez a némaság, mely körülvesz és ami áthatolhatatlanul lefogva tartja testemet, minden kínján csak nehezítve. Nincs menekvés, segítség vagy bármi hasonló, ami csak percekre enyhíteni ezt a szenvedést testemben. Egyedül a kín, az egyedüllét, a tehetetlenség és gondolataim maradtak. Az ember azt hinné, ebben a helyzetben a gondolatok a legelviselhetőbbek, azonban én ezt nem így látom, hiszen szívemben bűntudat ég és úgy érzem, hibás vagyok. Hibás vagyok abban, hogy Jungkook maga mellett tartva kötődik hozzám és lebukása valóban miattam történik meg. Egyszerűen olyan, mintha megérdemelném ezt a helyzetet amin át kell mennem, de testem nem bírja már a sok szenvedést és olykor izmom csak magatehetetlenül ráng egyet lábamon a rajta éktelenkedő sebtől. 

Ha bárki megkérdezné tőlem jelenleg, hogyan képzelem el a poklot, azt mondanám neki, az a helyzet az igazi pokol és az igazi büntetés, melyet én élek meg jelenleg. Hiszen ha csak a testet éri a kárhozat, az még mindig elviselhetőbb, mint mikor a lelked is ellened fordulva mantrázza a sok elviselhetetlen gondolatot, melybe bele sem akarnál gondolni, de az állandó ismétlésnek hála képtelen vagy figyelmen kívül hagyni. És ha ez nem is a pokol, amit jelenleg átélek, akkor minimum az őrülettel van dolgom, ugyanis legszívesebben csak torkom szakadtából ordítanék, hogy valamennyit kiadhassak ebből a feneketlen sötétségből, ami felemészti egész lényemet. Amelyik kívül-belül is óvatosan körbejár, majd egy váratlan pillanatban lecsapva veszi át egész testem felett az irányítást. Vajon Jungkook meg fog szánni és lejön majd hozzám, hogy megmenthessem ettől a sötétségtől? Vagy annyira felemészt majd az itteni atmoszféra, hogy halálommal ezen az asztalon fogok majd kezet és üdvözlőm őt, akárcsak egy régóta hiányolt jó barátot? Hiszen jelenleg, egy csepp félsz sincs bennem az örök vadászmezőkkel kapcsolatban, mert akkor talán Jungkook élete visszatérhetne a régi kerékvágásba és én, mint jó emlék maradnék meg lelkében. Azonban nem akarok úgy meghalni, hogy még egyszer, legutoljára ajkait ne érezhessem sajátjaimon. Lehet önzőség ezt kérnem, de szeretném, ha az lenne az utolsó dolog, melyet halálom előtt felfogok. Ennyit talán még én is megérdemlek, hogy ha már a halál a sorsom, melyet el is fogadok, akkor a földi élettől, még egy utolsó megkönnyebbüléssel búcsúzhassak el.

Gondolataimból az ajtó nyikorgása ránt vissza a valóságba, melyen őszintén meglepődök és nem is igazán tudom, mit higgyek vagy mit kéne mondanom Jungkooknak. Ezért, inkább csak csendben hallgatok és tekintetemmel mozgását követem, amint mellém lépve engedi el végtagjaimat, majd szabadít meg a fenekemet feszítő eszköztől, minek hiánya miatt, megkönnyebbült, halk nyögést hallatok. Azonban a férfi furcsa kisugárzására tudok csak egyedül koncentrálni, mert mintha valami megváltozott volna benne. Amint belépett a terembe, bizonyos melegség töltötte be a levegőt, ugyanakkor valami veszélyes szellő is megcsapta érzékeimet. Mégis, amint végre szemeibe tudok nézni, egyből el is felejtem az előbbi megérzésemet, miszerint valami fenyegető lenne aurájában, hiszen szomorúan, de nagyon is kedvesen néz arcomra. 
- Sajnálom.. Túl sok volt a feszültség bennem, de nem lett volna jogom bántani - hangja lágy és nyugtatóan hat testemre, szavaitól pedig könnyek gyűlnek a szemeimbe. Amikor pedig kezei lágyan érnek hozzám és karjaiba emelik a fájdalomtól és hidegtől remegő testemet, egyből szorosan mellkasához bújok, hogy érezhessem közelségét. Továbbra is tépi a bűntudat lelkemet, de annyira jól esik ez a váratlan megmentés a magány éles karmai közül, hogy egyszerűen csak könnyezve próbálok a lehető legközelebb bújni ahhoz, aki nekem fontosabb a saját életemnél is. Olyan jó érzés, hogy itt van mellettem és bűneim ellenére sem hagyta, hogy ott leljem halálomat az utolsó kérésem teljesítése nélkül. Persze nem tudom, mi következik most, de mivel ő már itt van mellettem, így már bármi történhet velem, el fogom tudni fogadni és beletörődök soromba. Igaz, a halál kicsit félelmetesebb így már számomra, hiszen karjainak melegsége és bőrének puha érintése, túlságosan elvarázsol engem. A lehető legtovább szeretném érezni őt testemen. A hálál pusztán ezért vált jelenleg kevésbé hívogató vendéggé. Szeretném ugyanis a lehető legtovább kiélvezni minden vele töltött percet és ezekből, nehezen alkudok le akár másodperceket is.