Az Őrült Fogja - Jikook 18+ /BEFEJEZETT/

21.rész

- Jimin szemszöge - 

Az út csendben telik, viszont nem amolyan kínos némaságban. Jungkook végig az útra figyel, míg én az ablakon kinézve szemlélem az elsuhanó tájat. Régen olyan hétköznapiak voltak a fák, az autók és minden kis házikó, amely mellett még szüleim autójában ülve száguldottam el. Most mégis, talán a sok hónapnyi bezártság után vagy talán Jungkook jelenléte miatt, minden olyan különleges. Minden bokor vagy jármű egy új izgalom és arcomon érdeklődő mosollyal pásztázom a kihalt tájat. Olyan felszabadító érzés ez a kirándulás és oly sok erőt ad a további nehéz napokhoz, amik még az életben érhetnek engem, hogy magam is meglepődök. Mert egyszerűen csak boldog vagyok ilyen apró dolgoktól, mint hogy a szerelmemmel közösen túrázni indulunk. Több hónapnyi szenvedés után, azt hiszem mások is megtanulnák, hogy bizony minden kis apróságot értékelni kell. Így sokkal szebb az élet és sokkal többször ad, mint vesz el. 
- Megérkeztünk - mondja Jungkook kedvesen, én pedig boldogan pattanok ki a kocsiból, sebes lábamról megfelejtkezve. Azonban hamar észbe is kapok, hiszen fájdalom nyíllal sebembe a hirtelen mozdulattól. Kellett nekem ugrándozni.. bár talán még ez is megéri, egy ilyen gyönyörű túráért. Végre kicsit kint lehetek a természetben és tüdőmbe mélyen beszívhatom a friss erdei levegőt. Kicsit ki is ráz a hideg a mámortól, mely emiatt tölti el testem. - Aranyos vagy - hallom meg a férfi halk kuncogását a hátam mögül, ami miatt kissé elpirulok. Felé fordulva nézek rá kicsit félénk mosollyal és szorosan meg is ölelem őt a következő pillanatban.
- Köszönöm.. - suttogom. Nem vagyok benne biztos, miszerint érti hálálkodásom okát, mégis kedvesen ölel engem vissza, hajamat picit összekócolva.
- Feljössz a hátamra? - kérdezi meg törődően. Eszem ágában sincsen természetesen egy ilyen ajánlatot visszautasítani, ezért bólintva lépek a háta mögé. Ő persze nem is késlekedik, egyből felveszi testemet. - Kapaszkodj - szól rám a biztonság kedvéért, mire én szorosan átölelem felsőtestét, le ne essek róla. 

Ezután még a kocsit gyorsan leellenőrzi Jungkook, hogy biztosan bezárta-e majd végre elindulhatunk a kijelölt túraútvonalon. Az ösvény elég jól ki van már járva, így nehéz letérni róla. Különösen amiatt, mert mellette végig egy kis erdei patak csordogál. Nem egy nagy szám, hiszen alig folyik benne víz. Én nem jártam kint az utóbbi hónapokban, így kis lovamtól kérdezek rá a kevés víz okára. 
- Keveset esett mostanában. Eléggé száraz év volt - adja a választ kérdésemre, mire én csak egy ,,O"-t formálva ajkaimból figyelem tovább a természetet. A patak ugyanis a kevés víz ellenére is nagyon szép, hiszen olykor apró vízesések vannak benne és a sok kő, amely a sodrásban fürdőzik naphosszat, igazán aranyossá teszi az egész jelenséget. Mégsem végig a kis folyócskát követem tekintetemmel, mert sokszor fordulok el az út másik oldala felé. Ott magas fák tarkítják a tájat, eléggé sűrű aljnövényzettel. Így szép zöld az egész látvány. Ez a szín pedig köztudottan nyugtató hatással van az emberi szervezetre, így talán emiatt, talán jungkook kitartó menetelése miatt, nagyon boldogan és nyugodt szívvel hajtom fejemet vállára. Tekintetemmel továbbra is nézelődök, azonban inkább csak elégedetten pihenek, lelkemnek végre egy kis nyugodtságot is szánva. Nagyon jófej volt Gazdámtól ez az egész kirándulás. Ahogyan az is, hogy tényleg ilyen kitartóan és figyelmesen menetel velem. Bár, mikor velünk szembe jön néhány ember, olyankor mindig lesétálunk a patakhoz és hátat fordítunk nekik. Gondolom, hogy ne láthassák arcunkat. Viszont ennek okát nem igazán tudom megfejteni, így minden bátorságomat összeszedve teszem fel hangosan is a kérdést, pozitív reakcióban reménykedve.
- Miért kerülünk ki minden embert? - hangom kissé bátortalanul cseng, de Jungkook eddigi megértő és kedves énje mégis meggyőzött, hogy kimerjem mondani kételyemet. Ha eddig ilyen törődő volt velem, mi baj lehetne ha rákérdezek? 
- Nem akarom, hogy bárki felismerjen téged - válaszolja kis gondolkodás után. Arcát nem láthatom, így nem tudom megállapítani, feszült lett-e a kérdéstől vagy mit is érezhet pontosan. Hangja ugyanis nem igazán árulkodik érzelmekről, csak megfontolt válaszról.
- Miért? - lepődök meg, picit próbálva előrébb hajolni válla felett, azonban hamar feladva helyezem inkább újra nyugovóra buksim. 
- Jimin, téged most az egész ország keres.. Ne felejtsd el, a szüleid nem tudják hol vagy. Ha pedig kiderülne, hogy én rejtegetlek téged, örökre elválasztanának minket. Én börtönbe kerülnék és talán életem végéig ott kéne élnem. Te pedig még csak meg sem látogathatnál - hangzik a már sokkal őszintébb, ám kicsit eltúlzottnak hangzó válasz. Bár mivel semmit sem tudok a törvényekről, lehet igaz, hogy tényleg ilyen súlyos büntetést kapna ezért Jungkook? 
- Értem.. - remeg meg kicsit hangom, hiszen semmiképp nem támogatom ezt az eshetőséget. Végre rendbe jött minden vele, nehogy most veszítsük el egymást. Talán már örökre szép maradhat minden és boldogan élhetnénk a jövőben együtt.. - Nem térünk le akkor egy kevésbé népszerű ösvényre? - kérdezem meg bátortalanul, hiszen az sokkal biztonságosabb lenne ezek szerint számunkra. 
- Nyugi, lassan lefordulhatunk egy olyan útra és annak a végén, biztos nem lesz senki - ez a válasz megnyugtat és ugyan pár percig még ezen gondolkodok, de hamarosan újra csak a tájnak és a kellemes társaságnak szentelem minden figyelmemet. Túl értékes az itt töltött idő arra, hogy feleslegesen aggódjak dolgokon. Majd ráér később. Most csak kicsit el kell magam engedni és boldognak lenni. Ez pedig a legcsodálatosabb feladatom már sok-sok napja, hete és hónapja.