Az Őrült Fogja - Jikook 18+ /BEFEJEZETT/

10.rész

- Jimin szemszöge -

Döbbenten hallgatom utasítását és nem igazán értem először a feladat lényegét. Táncoljak neki addig, ameddig elélvez? Lehetséges egyáltalán ettől elélvezni? Sajnos nincsen sok tudásom a témában, így nem igazán tudom egyértelműen kijelenteni álláspontomat, miszerint egyáltalán lehetséges-e a feladat, amit kiszabott nekem. Azonban, továbbra is bennem van az a késztetés, hogy szeretném elérni, minél jobban kötődjön hozzám. Ehhez a célomhoz pedig teljesítenem kell ezt a furcsa kérését is, ahogyan mostantól kezdve mindegyiket. Hiszen ha így teszek, talán tényleg kedvelni fog és számára is többet fogok jelenteni annál, mint hogy csak egy random fiú vagyok, akivel kénye-kedve szerint játszat. 

Mély levegőt véve kelek ki öléből, elnyomva a kétkedő hangokat fejemben. Nem arra akarok figyelni, miért ne tegyem meg amit kér, hanem arra, hogy mindent megtegyek neki. Ennyi az egész tervem, ezért felesleges aggályokkal elültetni magamban a negatív érzéseket. Egyszerűen csak annyit kell most tegyek, hogy átadom magamat a táncnak. Nagyon régen csináltam már és fizikai állapotom is sokkal gyengébb, de most, hogy beállok egy induló pozícióba, karjaimat és lábaimat precizen tartva rájövök, mennyire is hiányzott. Tánc közben ura vagyok az egész testemnek, minden porcikámnak a mozdulatát én irányítom és éppen ezek miatt, szabadságérzetet kelt bennem. Régen is mindig ez segített elengedni a stresszt, mert ebben egyértelműen érezhető, kézben tartom a saját életemet és testemet. Ez főleg most jelent sokat. Érzem, ahogyan átjárja mindenemet a vágyakozással teli izgatottság. Teljesíteni akarom Jungkook minden parancsát és szeretném, hogy kötődjön hozzám. Ugyanakkor megnyugtató érzés, hogy egy kevés még maradt belőlem. Abból, aki igazán vagyok. 

Nem számítottam zenére, hiszen nem mondott semmilyen pontos instrukciót Jungkook, de mikor egy lassú szám megszólal, bizsergés fut végig testemen. Jelenleg nem tudok már semmire koncentrálni, ami nem a zenével és mozgásommal kapcsolatos. Nem érzem mozdulataim közben furának meztelenségemet, nem foglalkoztat a fájdalom, mely végig kíséri minden mozdulatomat a bántalmazások miatt és nem számít az sem, hogy mi is az eredeti cél, ami miatt elkezdtem a mozdulatsort. Egyedül a felszabadultság érzetnek van jelentősége, melyre oly régóta várok. Érzem a boldogsághormonokat agyamban és ahogyan ereimben áramlik a vér. Végre úgy érzem, valami olyat csinálok amit tényleg szeretek, és ez az érzés egyszerűen a fellegekbe repít. Lábaim elhagyják a kemény és hűvös padlót, hogy a puha bárányfelhőkre lépjenek át. Könnyed mozgásomat jelenleg csak valami láthatatlan erő kezdi el irányítani és minden mozdulatom belülről jön. Azt mutatják meg, ki is vagyok én igazából. A tánc az egyetlen pillanat, amikor a valódi Jimint láthatja bárki. Ilyenkor vagyok egyedül száz százalékig önmagam.

Mozgásom továbbra is légies, ám kezdem úgy érezni egy idő után, hogy a fehér és bársonyos felhők eltűnnek lábam alól és a közeg, melyben testem oly könnyen mozgott, egyszerűen elillan. Először egy viharos égbolton érzem magamat, de hamar átváltozik Jungkook nappalijává. Talpam, így a kemény padlóval találkozik és az eddig fájó testrészeim, ismételten emlékeznek már a sok megélt kínra. Kezd elfogyni minden erőm és mozdulataim inkább okoznak immáron szenvedést, mint földöntúli örömöt. Emiatt, bátortalanul kinyitom a szememet, amint eszembe jut, meddig is kell ezt a számomra kedves, ám jelenleg kínzó tevékenységet űznöm. 

Az erőtlenség miatt, melynek nem kellett sok idő, hogy hatalmába kerítsen ennyi mozgás után, kicsit nehezemre esik felfognom Gazdám alakját. Annak ellenére is, hogy nem olyan bonyolult a helyzet. Arcán elégedett mámor és vágy csillan testemet nézve, mely akaratlanul is büszkeséggel tölt el. Ha ennyire tetszik neki, amit jelenleg csinálok és ilyen sóvárgó szemekkel követi minden mozdulatomat, akkor igenis van esélyem a későbbiekben magaménak tudni őt. Azonban az ágyékánál lévő látvány, nem igazán bizalomgerjesztő. Fogva tartóm hosszára teljes rálátásom nyílik, ám az merevedésen kívül, semmit sem csinál. Kétségbe is esek, hiszen ez csak azt a gondolatomat juttatja eszembe, mely még a táncolás előtt foglalkoztatott. Valószínűleg tényleg nem lehetséges pusztán annyitól elélvezni, hogy valakit tekinteteddel követsz. Viszont én ezt a parancsot kaptam, hogy addig táncoljak, ameddig ő el nem éri a csúcsot. Mit tegyek..? Nem fogom tudni az örökkévalóságig folytatni a mozdulatsort, de még egy óráig se. Sokkal valószínűbb, hogy bármelyik percben összeeshetek a kimerültségtől. Hónapokig nem mozogtam, nem ettem és csak feküdtem. Mégis honnan kéne erőm legyen ahhoz, hogy órákig szórakoztathassam őt egyetlen tudásommal, melyben talán tényleg van kicsi tehetségem?