Csak EGY meccs!

TIZENHETEDIK FEJEZET

Natalie

-Ma hívtak a kórházból, hogy este kellene mennem gyakorlatra. Nem suli után.
-Basszus, de ugye csak neked ? -Kapta fel hirtelen a fejét Madison a telefonjáról.
-Szerintem igen. Ha téged nem hívtak akkor biztos, hogy neked nem kell estére menni.
-Jézusom, most megnyugodtam. Bele se mertem volna gondolni abba, hogy ki kell hagynom a holnapi meccset. -Vetette hátra a fejét, és fellélegezett.
-Jajj, tényleg te holnap mész meccsre. -Forgattam meg a szemem, és reménykedtem benne, hogy nem látta ezt a megmozdulásom.
-Igen megyek bizony. Szurkolok Danielnek. Aztán utána lehet, hogy beülünk valahová.
-Jólvan ennek örülök, de vigyázz vele mert HOKIS!
-Nyugi ő a jobbik fajta. -Kacsintott rám.
-Mad nincs olyan, hogy jobbik fajta. Mindegyik ugyan olyan. Köztük nincsenek kivételek, ezt jól vésd ide. -Kocogtattam meg a fejem.
-Natalie befejezted? Ne legyél ennyire ellenszenves.
-Nem vagyok, de tudom milyenek.
-Honnan tudod, amikor még csak nem is volt dolgod egyel se. -Húzta fel a szemöldökét és kérdően nézett rám.
-Ohh dehogy is nem, jelen pillanatban pont próbálok egyet lerázni. Csak, hogy emlékeztesselek.
-Még csak meg sem próbáltál neki esélyt adni.
-De igen. -Álltam ki az igazamért.
-Igen ? Mikor ?
-Hát valamikor.
-Jajj, Natalie nem versz át.
-Basszus, te is tudod milyen volt. Vissza rántott meg zaklatott. Ezt már el is felejtetted.? -Tettem csípőre a kezem.
-Bocsánatot kért. Ne legyél már ilyen. Egyébként meg mikor zaklatott? -Nézett rám furán Madison, és látszott rajta, hogy egy kicsit elgondolkozott.
-Rám írt.
-Hogy mi ? -Kerekedtek el a szemei. -Mit?
-Csak a hülyeségeit.
-Ugye tudod, hogy nagyon tetszel neki?
-Aha csak addig amíg le nem fekszem vele.
-Nem. Teljesen látni rajta, hogy nem csak azt akarja.
-Mióta vagy te ennyire figyelmes?
-Amióta ez a srác téged néz. Komolyan látni kellene közben azokat a szemeket. -Kezdett el ábrándozni.
-Hahó....fejezed be.
-Jólvan na, de akkor is. Adj neki legalább egy esélyt. Néha tényleg hülye és paraszt, de ebből lesznek a legjobb kapcsolatok. -Terült szét egy óriási mosolyt az arcán.
-Kapcsolat ? Jézusom. Jó, hogy nem azt mondod esküvő meg gyerek. Még nem tartunk sehol, és nem is fogunk, és le van zárva ez a téma.
-Pedig lesz gyerek és esküvő is hidj nekem. -Állt fel a kanapéról és beszögdelt a szobába.
-Kinyírlak.
-Gyere csak. -Csapta be az ajtót.
Szuper. Legalább van egy kis idő magamra és egy jó könyvre Madison nélkül. Előkerestem a fülhallgatóm a zenét max hangerőre nyomtam és neki kezdtem egy új könyvnek. Istenem de szeretem az ilyen férfiakat. Néha olyan jó lenne ha léteznének a való életben is. Szinte az összes könyvbeli férfi szereplőbe szerelmes vagyok. Jelen pillanatban ábrándozok, erre valami rám esik. A fülesemet egyből kirántom és felmérem a helyzetet.
-Nah irány edzeni. -Állt csípőre tett kézzel Madison.
-Mi a jó Isten. Nem vagy normális. Kurvára megijedtem.
-Jólvan na, bocs. Nem láttam, hogy nem figyelsz.
-Aha persze. Jobbat kamuzz kérlek, ez elég béna volt.
-Jó, de gyere. Megyünk edzeni. -Húzott fel a kanapéról.
-Na várjunk csak. Te mondod nekem, hogy menjünk edzeni?
-Igen.
-Itt valami nem stimmel. -Ráncoltam össze a homlokom, de nem akadékoskodtam mentem a táskámért.
-Miért akarsz menni edzeni?
-Mert miért ne ?
-Furcsa vagy nekem.
-Natalie fejezd be. Most már minden megmozdulásom furcsa lesz?
-Igen. Lehetséges. Sőt szerintem biztos. -Nevettem idegesen.
-Szuper. -Nyögött fel.
-Mindened megvan? -Néztem rá, de meg sem hallva amit mondtam már ki is ment az ajtón.
-Jössz már?
-Hova a francba sietsz ennyire ? -Kiabáltam utána, mert már le is ért a lépcsőn és a másik ajtón készült ki lépni.
-Hát edzeni? Megszerettem ez alatt a pár nap alatt.
-Ha valamiben sántikálsz.... azt ajánlom inkább ne tedd.
-Inkább gyere. -Intett maga után.
Az ajtón kilépve lágy szellő simogatta a bőröm, imádtam amikor ilyen volt az idő. Közeledett a tél és érezni lehet, hogy napról napra egyre hűvösebb, de mégis a kellemesebb fajta volt még. Mélyeket lélegeztem, közben lehunytam a szemem és kicsit élveztem, ahogy a szellő a hajamba kap. Az úton végig csendben sétáltunk, így az embereket és a mellettünk elhaladó autókat néztem. Már kezdett sötétedni, a lámpák fényei pedig pont abban a pillanatban kapcsoltak fel, amikor az edzőterem bejáratához értünk. Imádom ezt a várost. Még utoljára vissza pillantottam a forgalmas utcára és beléptem az ajtón, követve Madisont.
-Elfelejtettem elhozni a kulcsom.-Turkált ezerrel a táskájában.
-Akkor öltözz velem egy szekrénybe.
-Pont erre gondoltam én is. Már nem lett volna kedvem visszamenni érte.
-Azt gondoltam. -Nyitottam ki a szekrényt.
-Pakolj be aztán a kulcsot add vissza nem akarom, hogy elkevered.
-Szóval ezt gondolod rólam.-Játszotta a sírós fejet.
-Oh igen ezt. -Bólintottam.
-Még elmegyek mosdóba és össze fogom a hajam. Addigra legyél kész.-Hagytam magára.
-Nem gondoltam volna, hogy ma is ilyen kevesen lesznek. -Nézett körbe Madison.
-Szerinted miért este járok edzeni? -Húztam mosolyra a számat.
-Jah tényleg, nem szereted a tömeget.
-Pontosan.
-Mennyit akarsz futni? -Kezdtem lassan sétálni.
-Fél óránál nem többet.
-Nem te akartál véletlenül jönni edzeni?
-Inkább fussál, ne velem foglalkozz. -Pillantott rám.
Haldoklom. Érzem, hogy nemsokára leszédülök a futópadról. Egyre lejjebb veszem a fokozatot és újra lassú tempóban de teljesen kifulladva sétálni kezdek.
-Elég jól futottál. -Csapta meg egy férfihang a fülem. Természetesen egyből hátra néztem.
-Mi a...te mit keresel itt ?
-Hiányoztál. -Terült szét a vigyor az arcán.
-Ez a te műved? -Néztem dühösen Madisonra.-Ezért akartál ennyire jönni edzeni ugye? Most meg tudnálak ölni.
-Én most inkább megyek. Már Daniel vár. -Ugrott le a futópadról.
-Mivan ? Ti teljesen összebeszéltetek? -Kapkodtam a fejem hol Loganra hol Madisonra.
-Meglepetés. -Kacsintott Mr.pöcsfej.