Csak EGY meccs!

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Logan

Fogalmam sincs, hogy tudnék közelebb férkőzni Nataliehez, de már vagy egy óra eltelt a filmből még, mindig nem jutottam semmire. Ha megkérdeznék miről szól a film, csak azért tudnék válaszolni, mert már láttam, de egyébként nem is nézem. Ürügy volt arra, hátha közelebb kerülhetek hozzá. Eddig nem jártam sikerrel. Tervre van szükségem, méghozzá nagyon gyorsan.
-Ez jó film volt. Szerencséd volt, mert amúgy nagyon szeretem.-Nyújtózkodott mellettem.
Vége a filmnek, bassza meg.
-Örülök, hogy ilyen jó az ízlésem. -Veregettem magam vállon.
-Pf, nagyképű. -Nevetett fel, majd felállásra készült.
Most vagy soha. -Várj. -Fogtam meg a kezét.
-Igen? -Huppant vissza az ágyra.
-Beszélnünk kellene.
-Miről?
-Kettőnkről. Érzem, hogy te is kedvelsz.
-Honnan veszed?-Nézett értetlenül.
-Ugyan. Látom rajtad, hogy tetszem neked.
-Akkor el kell, hogy szomorítsalak rosszul látod.
-Natalie tudom, hogy igazam van. Ne nyomd el az érzéseid tudod, hogy nem tudod irányítani őket. Azokat soha nem fogod tudni legyőzni.
-Hogy mivan? Te normális vagy? -Kelt ki magából, majd felpattant és kirohant a szobából.
Ezt sem így terveztem, de szerintem teljesen igazam van Natalie érzéseivel kapcsolatban. Az érzelmei ellen harcol, nem akarja át adni magát annak, amit valójában érez. Lehet most kicsit nyers voltam és nagyon is őszinte, de tisztázni akartam vele a dolgokat, hát nem jött össze. Most pedig fogalmam nincs, mit kellene tennem.
Két órája forgolódok az ágyban és még mindig nem mertem ki menni. Elég kellemetlen lenne egymás közelében lenni most, de nem kerülhetjük egymást még 4 napig. Ennyi erővel nem is kellene itt lennie, de ilyenről szó sem lehet. Nem tudom mit csináljak, és ilyenkor álltalában Daniel segítségére van szükségem.
-Halo.-Szóltam bele a telefonba.
-Csá haver. -Köszönt bele. Feldobottnak tűnt a hangja, legalább neki jó kedve van. -Helo Logan. -Köszönt bele egy női hang a telefonba.
-Ez ki volt? -Kérdeztem gyanakvóan.
-Madison. Itt vagyok nála, most jöttem edzésről és beugrottam hozzá.
-Ahha, értem. Szóval nálatok így mennek a dolgok. -Nevettem el magam.
-Nah, de miért hívtál?
-NATALIE.
-Mivan vele? -Kérdezte Madison a telefonba kiabálva.
-Össze vesztünk. -Sóhajtottam.
-Mit tettél?
-Hát csak annyit mondtam, hogy be kellene vallania amit érez, és nem küzdeni ellene.
-Hogy mit tettél? Ne már Logan. Natalie pont az a lány aki, nem szereti ha más dönti el helyette, hogy ő mit érez. Először mindig magában tisztázza a helyzetet, és ha már biztos az érzéseiben, akkor fogja elmondani és kimutatni, azokat. Addig hagyni kell egy kicsit, és nem ezzel zaklatni. Hidd el, ha magában tisztázza a dolgokat és nem fél kimutatni mit érez az nála már szerelem, és vissza fordíthatatlan állapot. Onnan már nincs vissza út, ha pedig ezt eléred nála, azt ajánlom, soha ne bántsd, vagy ne hagyd el. Eddig egy fiú volt képes erre, és kezdem azt hinni te vagy a második. Amit pedig ajánlani tudok még, hogy kérj bocsánatot, nagyra értékeli ha bocsánatot kérnek tőle.
-Még mivel tudnám kiengesztelni?
-Ezzel, más úgysem ér fel nála egy őszinte bocsánat kérésnél.
-Rendben. Köszönöm, hogy ezeket elmondtad. Megpróbálom rendbe hozni amit elcsesztem.
-Sok sikert. -Sok sikert, kiabálta Daniel is a háttérbe, mivel időközben e vette Madison a telefonját és Daniel a háttérbe szorult. Végre egy lány aki át vette felette az irányítást.
-Köszi, majd értesítelek titeket, hogy ment.
-Rendben. Szia.
-Sziasztok.
Szuper akkor, induljon a hadművelet. Mankóimmal bicegtem ki a nappaliba, de Natalie nem volt ott, át mentem a szobájába, de ott is hűlt helye volt.
-Natalie-Kiabáltam, de semmi.
Most vagy csak el ment valamiért, vagy itt hagyott és nem jön vissza. Gratulálok Logan ezt kurva jól megcsináltad. Fél óra elteltével az ajtó csapódásra kaptam fel a fejem, és egyből vissza bicegtem a nappaliba.
-Vásárolni voltam. -Jött be a szatyrokkal, és ment a konyhába, közben rám se nézve haladt el mellettem.
-Bocsánatot szeretnék kérni tőled. Hülye voltam és nem akartalak megbántani. Nem felejthetnénk el ami történt?
-Talán igen.
-Nekem a talán igen, nem elég. Az igent akarom hallani.
-Inkább ülj, le mert már így is sokat lógattad a lábad. -Biccentett fejével a kanapéra.
-Majd akkor, ha megkapom az igent. -Makacsoltam meg magam.
-Igen.
-Nah, köszönöm. -Mankóztam oda a kanapéra.
-Jut eszembe holnap kezdjük, a lábad terhelését.
-Igen?
-Aha. És nem fogok kegyelmezni, durva leszek.
-Hát én nem is mondtam, hogy legyél velem gyengéd.
-Csak, nehogy vissza sírd ezt a pillanatot, hogy miért mondtad ezt.
-Nem fogom. -Dőltem, le.
-Akkor jólvan.
-Most, hogy végre szent a béke. Mit csináljunk? Kezdek unatkozni. -Néztem fel mit reagál. Persze, hogy egyből megállt a pakolásba és kicsit durcásan nézett rám.
-Én készítek egy gyors vacsorát, mivel már így is 9-óra. Te pedig addig szépen lefoglalod magad valamivel. Persze csak olyant csinálj légyszíves amihez vagy ülni, vagy feküdni kell.
-Igen is. -Mondtam hangosan és eréjesen.
A vacsoráig a telefonomon játszottam, a bocsánatkérés ellenére is volt egy kis feszültség közöttünk Natalieval. Nem sokat beszélgettünk, vacsora után pedig, mind a ketten a szobánkban maradtunk és reggelig ki sem mentünk. Reménykedtem, hogy holnapra kicsit meg enyhül a szíve.