Csak EGY meccs!

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Logan

-Ezt mégis miért csináltátok? Minek jöttél ide? -Csattant fel Natalie.
-Nem örülsz, hogy látsz? -Vetettem oda neki egy féloldalas mosolyt.
-Nem. Már komolyan mondom ez zaklatásnak minősül.
-Nem, dehogy is. Miért lenne az ? Két ember nem jöhet véletlenül egyszerre edzeni?
-Véletlenül mi??-Köpte a szavakat. Csípős a nyelve az már egyszer biztos.
-Igen. Tudod ide akkor jön az ember amikor akar.
-Hagyjál már ezzel a dumával. -Szállt le a futópadról.
-Most meg hova mész? -Mentem utána.
-El innen.
-Ne csináld már. -Nyúltam a keze után, de egyből kirántotta.
-Ne csináld mert úgy jársz mint a múltkor. -Figyelmeztetett.
-Oké, de ne menj el. Akkor inkább megyek én. Hülye ötlet volt ez, hogy egyszerre jönnünk. Ez az én hibám. -Hagytam ott.
Daniellel megbeszéltük, hogy összebeszélünk Natalie barátnőjével és egyszerre megyünk az edzőterembe, de ez nem sült el valami jól. Kicsit tényleg hülye ötlet volt, mivel még nem nagyon bír engem és én pedig egyfolytában zaklatom. Igen ez már egy kicsit tényleg zaklatás, de nem tehetek róla, hogy írtóra bejön, és minél előbb randira akarom vinni aztán megcsókolni és.... Basszus, vágtam be a szekrényajtót. Belém kell, hogy habarodjon. Muszáj lesz.

~

Másnap reggel idegesen keltem, nem csak azért, ami tegnap történt, hanem azért is mert meccsnap van. Este 6-ig semmit nem csinálhatunk ilyenkor, szóval el kell valamivel ütnöm az időt. A szokásos gyorsan összedobott zabkása helyett egy jó kiadós reggelit készítettem magamnak. El telt ezzel is egy óra. Néztem a tvt, elmentem zuhanyozni, fel alá járkáltam, de az óra még mindig kurva lassan ment körbe-körbe. Most, ha lenne csajom, ezt az időt könnyen elüthettük volna, de most végig idegeskedem, és unatkozom. Natalie tudott volna rajtam segíteni ebben biztos vagyok.
Utolsó simítások a hajamon és a kocsiból kiszállva nagy levegőt véve mentem be az arénába. Győznünk kell és győzni is fogunk mondogattam magamban ezeket a szavakat egymás után. Az öltözőben tapintani lehetett a feszültséget, mindenki csak magával volt elfoglalva néhányan fülhallgatóval a fülükben összpontosítottak és próbáltak nem idegeskedni. Ilyenkor nem beszéltünk, nem adtuk el az öltözőt a szokásos pasis beszólogatásokkal. Mindenki elkészült és egymást követően mentünk végig a folyosón egészen a pályáig. Ma is rengetegen voltak a szurkolók, amint meg láttak minket tapsolni kezdtek, még ezt a zajt is ki zártam a fejemből és csak arra koncentráltam, hogy nekem ma jól kell teljesíteni utána pedig, majd jöhet az ünneplés. Az edző váll veregetése után végig csúsztunk a jégen és csak azok maradtak fent, akik kezdték a meccset. A korong repült, az ütők csattantak, a korcsolya pedig szépen siklott, maga után hagyva a fagyott jégbe vájt csíkot. Játékosok suhantak mellettem jobbról balról én pedig azon voltam, hogy ütközés nélkül vigyem végig a korongot egészen a kapuig. Egy óriási erővel küldtem meg az ütővel, és vártam. Gól. Koriztam vissza lazán a mi térfélünkre, közben egy - kettőt pacsizva a haverjaimmal. 1-0 de még messze a vége. Az első 15 perc gyorsan letelt, ahogy a második is, míg nem az utolsó 10 percbe nem léptünk. Az eredményt feltornáztuk 2-0-ra, Hunter góljával, de még mindig nem lehet hagyni, hogy a nagyképűség a fejbe szálljon. Gyorsan siklok előre újra a korongot birtokolva és szinte már érzem, hogy újabb pont lesz a miénk. A cél közel, de nem érem el. Sőt amilyen közel volt most annyira távolinak tűnik. A földön fekszem és érzem, hogy iszonyatos fájdalom hatol a lábamba. Nem tudom mi történt, de azt igen, hogy ennek nem lett jó vége. A srácok körbe álltak és aggódó tekintetet láttam mindenhol. Ekkora a baj ? Kérdeztem magamtól. Orvost kiabálta valaki. A parancsra azonnal mellettem termettek és a lábam kezdték vizsgálni.
-Nem olyan nagy a baj, szerintem a sokk hatása sokkal nagyobb. -Világítottak bele a szemembe.
Igen én is úgy éreztem, hogy a sokk teljesen át vette az uralmát a testem felett. Sok képkocka van a szemem előtt.
-Háromra. -Szólt valaki. -Egy.... kettő.... három. -Emeltek fel, és egyből a mentőautóhoz vittek. Ha nem komoly a baj akkor kicsit nyugodtabb lennék, de senki nem mond semmit így teljesen kétségbe vagyok esve. Szirénázva megyünk a városon keresztül és öt percen belül már újra fényeket látok. Mi történt vele ? Kérdezte valaki mellőlem.
-Hoki meccs. Fellökték és roncsolódott a lába, már amennyire látni lehet az öltözék miatt. -Ismertette az esetet a mentőorvos.
-Név? Kor?
-Logan Fox. 28
-Vigyék a kettes vizsgálóba mindjárt megyek. -Adta ki az utasítást a női hang. -Natalie jöjjön velem, ebben az esetben maga fog nekem segédkezni.
Natalie ? Azt mondta Natalie, vagy már a hallásom is szórakozik velem.
-Jövök. -Ütötte meg egy ismerős hang a fülem.
Nagy nehezen meg emeltem a fejem és megláttam azt akire egész nap gondoltam. Natalie fehér köpenyben serényen szedte lábait, felém közeledve, majd, amikor rám pillantott arca hirtelen lefagyott és kikerekedett szemei engem vizslattak.
-Logan? -Mondta halkan, de úgy, hogy én is halljam.
-Natalie.
-Mi történt veled? -Kérdezősködött, miközben toltak a vizsgálóba.
-Meccsen belém jöttek.
-Ilyen erősen?-Nézett rám csodálkozva.
-Mi nem finomkodunk a pályán Natalie. -Húztam mosolyra a számat, de a fájdalomtól újra eltorzult.
-Ti ismeritek egymást? -Nézett hol rám, hol Nataliere a doktornő.
-Igen.-Válaszoltam.
-Sajnos. -Vágott közbe Natelie.
-Ohh szóval bonyolult ez az egész köztetek mi? -Terült el egy vigyor a doktornő arcán.
-Mondjuk úgy igen. -Bólintottam.
-Értem. Most viszont kezdjünk munkához. Lássuk mihez van dolgunk. -Kezdte levágni rólam a nadrágot. -Vérzés nincs, ami jó jel. Csinálunk egy röntgent és többet tudunk. Natalie le kísérnéd? Hozok egy toló széket.
-Persze. -Bólintott, majd rám nézett.
-Mostantól mindig össze fogunk futni? -Tettem fel neki a kérdést. - Ezt is zaklatásnak veszed?
-Nem, nem veszem annak.
-Szerencséd, mert most még csak azt sem tudtam, hogy itt dolgozol. Szóval nem direkt jöttem ide.
-Jólvan elhiszem.
-Nah itt vagyok. -Jött be a doki az ajtón.-Át tud ülni vagy segítsünk? -Állt az ágyam mellé.
-Át tudok. Köszönöm. -Ültem fel és egy lábon át ugráltam a székbe.
-Mentünk? -Kérdezte Natalie.
-Veled bármikor. -Hajtottam hátra a fejem, hogy rá kacsinthassak.
-Fejezd be. -Ütött rá a fejemre.
-Soha. -Kezdtem el nevetni. -Elbírsz vagy segítsek elindulni?
-Nyugodj meg simán elbírok veled. -Veregette meg a vállam.
-Hiszem ha látom....-Kezdtem el hajtani a kerekesszéket.