A lány makacs, de a fiú kitartó...
Maya Davis tizenhatodik szülinapján teljesen széteset az élete. Annak a borzalmas napnak soha nem szabadot volna megtörténnie. A jég eddig is fontos szerepet töltött be az életébe, de attól a naptól kezdve a menedé...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ha valaki nekem azt mondta volna egy hónappal ezelőtt, hogy két héten belül már másodszorra ébredek Hunter ágyában teljesen összegabalyodva vele azt jól kiröhögtem volna. De most még is ez történt és egyáltalán nem borultam ki. Nem úgy, mint a legelső alkalommal, amikor is olyan gyorsan kiugrottam az ágyból mintha hangyák csipkedtek volna.
Tegnap egyáltalán nem azzal a szándékkal érkeztem, hogy itt töltöm az éjszakát. Hanem egy jól összerakott és rengetegszer elmondott szöveggel érkeztem ide. Aminek az lett volna a célja, hogy kiosszam azért a csókért, amivel teljesen összekuszálta a fejemben a dolgokat. De, amikor kinyitotta az ajtót teljesen ledöbbentem a látványtól ugyan is egy szál nadrágban parádézott. Majd mikor felszállt a kidolgozott mellkasa által keletkezet köd észrevettem az oldalán húzódó méretes horzsolást. Ezzel pedig minden kérdés kiszállt a fejemből. Tudtam, hogy felkenték őt a palánkra, de nem gondoltam volna, hogy ilyen nyomot hagy majd rajta.
Most pedig itt fekszek hozzá préselődve és teljesen ébren.
-Jó reggelt! – mormolja a fülembe, amitől végig szalad a testemen az a bizonyos libabőr.
Nem merek megmozdulni és szimplán csak úgy teszek mintha aludnék. De a mellettem lévő izomkolosszus hirtelen megmozdul és maga alá gyűr ezen annyira meglepődtem, hogy egy apró sikkantás hagyta el a számat. Majd megvillant az a zöld szempár, amivel az én szemeimbe nézet és úgy éreztem mintha a lelkemig látna.
-Látom már nem fáj az oldalad. – mondtam ki azt, ami előszőr az eszembe jutott zavaromba.
-Már sokkal jobb. – dörmögi a reggeli rekedtes hangján.
-Mi csinálsz? – kérdezem tőle mikor elkezd felém közeledni.
-Valami őrültséget. – simított végig az ajkával az enyémen majd megcsókolt.
De ez nem olyan volt mit a legelső sokkal lágyabban és lassabban csókolt. Először csak egy rövidke csók volt ez átcsapot egy sokkal forróbá ahogy elhagyta a számat egy aprócska nyögés. Ezzel szabad utat adva a nyelvének, amit ő szépen ki is használt. Már minden levegőm elfogyott mikor is szétváltak az ajkaink.
