A lány makacs, de a fiú kitartó...
Maya Davis tizenhatodik szülinapján teljesen széteset az élete. Annak a borzalmas napnak soha nem szabadot volna megtörténnie. A jég eddig is fontos szerepet töltött be az életébe, de attól a naptól kezdve a menedé...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Három nap! Még ennyit kellet a korházban töltenem. Nagy megkönnyebbülés volt onnan kiszabadulni és végre nem a fertőtlenítőtől bűzlő kórteremben lenni. Habár jobban szerettem volna a koliba visszamenni és nem az apámhoz, de ez nem jött össze. Mivel még egy hétig nem nagyon mehetek sehova, amig a varrattokat ki nem szedik. Az agyrázkódásom miatt rettenetesen fáj a fejem és az elvesztett emlékeim sem tértek vissza teljesen, habár még visszatérhetnek a doki szerint. Ami pedig a műkorit illeti egy darabig biztosan nem tudok korcsolyát húzni a lábamra. Az egyetlen olyan dolgot is elvesztettem kitudja mennyi időre, ami a biztonságot jellenti számomra. Rettenetesen kiakadtam mikor is közölték ezt velem ráadásul teljesen össze vagyok zavarodva Ayden és Hunter pár napja történt látogatásától. Mi történhetett, ami annyira fontos lehetett Hunter-nek, hogy eljött és beszélni akart velem valamiről. Egyszerűen, ha csak lecsukom a szememet az ő összetört arckifejezését látom magam előtt.
– Kész vagy mehetünk? – Dugta be a fejét az apám a koli szobám ajtaján ezzel kizökkentve az emlékből.
– Egy pillanat és már mehetünk is – raktam be a bőröndömbe az utolsó ruha darabot.
Próbálom leküzdeni az ágyamról a hatalmas bőröndömet, de hirtelen mellettem terem az apám a megszokott haragos tekintettével és könnyedén leemeli a jól megtömött táskát.
Már zártam volna be a szobám ajtaját mikor kicsapódott a bejáratiajtó és beviharzott rajta a szobatársam egyben a legjobb barátnőm.
– Csak egy pillanat – kapkodja a levegőt a térdére támaszkodva. – Oké már azt hittem, hogy nem érlek itt ezért idáig rohantam, Hisz nem hagyhatom, hogy a legjobb barátnőm lelépjen búcsúzás nélkül. – lép oda hozzám és szorosan magához ölel.
– Ugye tudod, hogy vissza fogok jönni és csak fél órára leszek innen kocsival.
– Igen, de nem lesz ugyan az nélküled ez a porfészek – int körbe az apró nappaliban.
– Max egy hétig leszek távol csak addig míg ki nem szedik a varrattokat a fejemből. – mutatok a fejemet körbe ölelő kötésre.
– Megyek és leviszem a kocsihoz a bőröndödet. – szólalt meg az apám.
