(10)

1K 39 4
                                    

•nem kellett volna•

Zóra

Az utóbbi napokban teljesen kizártam mindent a fejemből és csak a családomra fókuszáltam ami be kell valljam nagyon jól esett. A tegnapi nap folyamán nagy volt a nyüzsgés a házban mert a munkásaink újra elkezdtek dolgozni. Előtte nap megtartottuk a húgom temetését ahova csak a szűk család volt hivatalos. Nálunk ez mégis körülbelül száz fő volt. Nagyok az olasz családok na. A temetés után mindnenki hozzánk volt hivatalos ebédre és utánna egy délutáni beszélgetéssel zártuk a napot. Ma pedig apával és Andrissal itthon hagytunk minden rossz emkékünket és egy kis darabot a szívünkből. A hazafelé vezető úton értesültem arról, hogy a doktorúrnak unokái születnek ezért ma is be kell menjek a centerbe. Valamint holnaptól már az egyetemen is újra részt fogok venni az órákon Lilivel együtt ezért oda is kell tanuljak valamit. Amíg összeírtam a napi teendőimet és aludtam egy picit már német földet vettem észre a repülő alatt. Pár pillanat múlva pedig már Lili autójában száguldoztunk Lipcse külvárosában.

-És mi az újság arra felétek?-kérdeztem mosolyogva a lányt

-Nem hiszed el olyan aranyos!-kezdett bele a mesélésbe csillogó szemekkel
-Minden nap hoz valami kis apróságot amivel fel tudja dobni a napomat és amikor főzni próbal és balfaszkodik akkor olyan kis cuki. Tegnap nyakláncot kaptam tőle nézd!-fordította felém az "L" betűvel ellátott arany láncot ami nagyon gyönyörű volt
-És képzeld el elvitt vidámparkba!-zsongott be egyre jobban a lány amit mosolyogva hallgattam

Kicsivel később már a center felé vezető járdán lökdöstük egymást a lánnyal. A játékunkat Sidney és Dominik az ajtóból vigyorogva nézte végig amikor odaértünk hozzájuk a barátnőm szorosan megölelte a leendő barát jelöltjét amit én mosolyogva néztem végig.

-Hogyha megbocsájtotok...-oldalaztam el mellettük és az irodám felé vettem az irányt

-Zóra! Zóra enném meg a kezed állj már meg!-kiabált utánam szerencsére magyarul Dominik

-Mit akarsz?-álltam meg egy pillanatra amíg hozzám ér majd gyorsabb tempóban sétálni keztem az eredeti célom felé

-Beszélni veled!-válaszolta a fiú

-Már nem halok meg hülyén köszi Szoboszlai!-kacsintottam savanyúan a fiúra kulcskeresés közben

-Williről van szó!-suttogta a lehető leghalkabban

-Hallgatlak!-rántottam be a fiút az ajtón és ültem fel az asztalomra

-Anne megcsalta amit megtudott ezért most nagyon nagyon szomorú...-kezdett bele és lépkedett egyre közelebb hozám
-Ez meglátszik a teljesítményén ami miatt az edző nagyon nagyon mérges...-folytatta a fiú már-már a térdemnél

-Bezártam az ajtót?-kérdeztem magamtól hangosan

-Te nem, de én igen!-válaszolta huncut mosollyal az arcán a fiú

-Akkor folytasd légyszíves!-utasítottam a fiút az asztalon egy kisebb terpeszben ülve

-Mit mondjak még babám?-kérdezte a fiú már-már a számra lehelve

-Azt, hogy miért csinálom ezt..-raktam a nyaka köré a kezeimet és húztam magamhoz egy apró csókra amit nem ellenzett

Egy perccel később pár a papírokat söpörte le a fiú az asztalomról amit egy mérges pillantással díjaztam. De gyorsan elfelejtette velem ezt a tettét Dominik mert a kezeit felfedező útra invitálta a testemen amit be kell vallani nem elleneztem. Érzelmes csókokban forrtunk össze amiket csak a ruháink levetése zavart meg illetőleg az, hogy Domink végignézett rajtam ami nem titok; nem zavart. Nagyon sokat dolgoztam azon, hogy így nézzek ki és végre valaki ezt most látta. Szoboszlai beharapva az alsó ajkait nézett vissza rám amit egy kacagással díjaztam. A tettemre egy csók volt a válasza majd több-több és mégtöbb. Egy gondolattól vezérelve én is végigvezettem a testén a kezeimet majd a fiú alsónadrágjánál megálltam amit egy mozdulattal lekaptam róla. Így már a meztelen exem állt előttem ami nem nagyon zavart és a tettéből ítélve őt sem ugyanis pár másodperccel később már a kezei a nőiességemre csúsztak amit apró sóhajokkal díjaztam. A nyakát kezdtem épp csókolni amikor valaki kopogtatott az ajtómon megzavarva a kis akciónkat a fiúval.

-Igen?-kiabáltam miközben a ruháinkat kapkodtuk magunkra

-Bemennék ha lehetne!-mondta türelmetlenül a hangból ítélve Lili

-Köhögj!-parancsoltam suttogva a mellettem állónak aki készségesen teljesítette a kérésemet ez idő alatt ledig elfordítottam a kulcsot a zárba
-Ügyes kisfiú!-adtam búcsúpuszit a szájára majd kinyitottam az ajtót a lánynak

-Majd mielőtt elmész gyere vissza mert nem néz ki jól a lábad!-utasítottam Dominikot és engedtem be Lilit az ajtón

-Na mizu?-kezdtem bele a lány faggatásába

-Hát... Ha tudnád, hogy mik tudnak történni egy öltözőben!-kacsintott rám mindent tudóan a lány
-És veled mizu? Ki vagy virulva!-nézett rajtam végig a lány

-Mire célzol?-emeltem rá a tekintetemet a laptopom felett

-Én azt nem tudhatom...-rántotta meg a vállát

....

-Biztos maradsz?-kérdezte Lili estefelé

-Igen. Még sok dolgom van!-mosolyogtam a lányra aki egy bólintassal adta tudtomra, hogy megértette

Egy gyors ölelés után el is ment. Még pár papírt aláírtam amikor egy kopogás zavarta meg az irodámban lévő csendet. Egy "jöhetsz" után már a kilétét is megtudtam a kopogómnak aki legnagyobb szerencsémre Dominik volt. Mivel nekem meg kellett keresnem a régi tételeimet a polcon ezért a fiú addig helyet foglalt a székemben. Amint Domink mellé álltam kapott az alkalmon és ráültetett a combjára. Mikor már megvolt a kellő közelség köztünk a kezeit rávezette a hátamra majd a csípőmre. A megfelelő pillanatban pedig belerántott az ölébe és a nyakamat kezdte el apró nyálas puszikkal behintetni. Amikor már kellően kívántuk egymást kiszálltam a fiú öléből és pakolászni kezdtem az asztalomon. A mögöttem ülő Szoboszlai egy idő után ezt megelégelte és ő is felállt. A nadrágom tetejénél és a pulcsim találkozásánál kezdte el simogatni a bőrömet és a legjobbnak ítélt pillanatban lehúzta rólam a felsőmet egy gyors mozdulattal. Ezt követően maga felé fordított és felültetett az asztalomra. Most pedig én következtem. A nyakára kulcsolt kezeimmel magamhoz húzva kezdtünk el vággyal fűtve csókolózni. Levegőhiány miatt azonban el kellett válnunk így már én csókoltam a nyakát és egyre lejjebb haladtam közben egyre kevesebb ruhadarab volt mindkettőnkön. Mikor már csak egy alsónadrág volt a fiún ujra elkezdtem a nyakát nedves puszikkal behinteni és egyre lejjebb haladni. Amint a férfiasságához értem adtam rá egy puszit majd gyorsan felálltam. Amikor már újra a fiú előtt álltam egy gyors mozdulattal szabadított meg a maradék ruhámtól és egy kicsivel később én is őt. Amikor már teljesen meztelenül álltunk egymás előtt gyorsan ránéztünk a másikra majd a fiókomból előhalásztam egy darab óvszert és megvártam amíg a Dominik magára görgeti. Amint rajta volt a szer két csók között a számra suttogott.

-Ha fáj szólj!-utasított amire én bólintottam

Mivel szólt előre ezért nagyjából felkészültem mindnere de erre nem. Nagy és vastag. Gondolkodtam magamban és mire feleszméltem már csillagokat láttam. Reményeim szerint pár pillanattal később Dominik is követte a példámat ugyanis egyre lassabban mozgott bennem. Kicsivel ezután pihegve simultunk egymás karjaiba a kanapén.

-Ezt meg tudnám szokni!-suttogta a fiú amire kirázott a hideg

-Hmm.. Egyezünk meg!-ültem fel a fiú ölében es emeltem rá a tekintetemet
-Ha egy gólt rúgsz akkor egy menet ha kettőt akkor kettő és ha mesterhármast akkor tiéd az éjszakám. Ha pedig csak gólpaszt adsz akkor megjutalmazlak. De szigorúan érzelmek nélkül!-nyújtottam a fiú felé a kezemet amit elfogadott

Az egyességünk megkötese után a ruháinkat kezdük el magunkra húzni. Mikor mindkettőnk készen volt a táskámat és a kulcsaimat magamhoz véve sétáltunk ki a centerből.

-Akkor hát kedves Zóra jó éjszakát!-puszilt a fülembe és hagyott ott az autómnál





~Szavak száma: 1197
~Dátum: '21. 10. 29. péntek

Letti💞

𝖙𝖊𝖑𝖏𝖊𝖘 𝖘𝖟𝖎́𝖛𝖊𝖒𝖇𝖔̃𝖑~𝚂𝚣𝚘𝚋𝚘𝚜𝚣𝚕𝚊𝚒 𝙳𝚘𝚖𝚒𝚗𝚒𝚔☑Where stories live. Discover now