𝖙𝖊𝖑𝖏𝖊𝖘 𝖘𝖟𝖎́𝖛𝖊𝖒𝖇𝖔̃𝖑~𝚂𝚣𝚘𝚋𝚘𝚜𝚣𝚕𝚊𝚒 𝙳𝚘𝚖𝚒𝚗𝚒𝚔☑

(21)

A következő rész a hét végén várható❣

•ájulásból ájulásba•

Dominik

Amikor végre kijött a doktor a kórteremből mindenki levegővétel nélkül várta, ahogyan belekezd a beszédébe.

-A történtekhez képest nagyon jól van. Kicsit még összeszedetlen ezért a szülőt szeretném megkérni, hogy először ő menjen be. A kisasszony azt mondta, hogy ne egyenként hanem mindenki menjen be hozzá egyszerre mert nem szeretne sokat beszélni. A látogatási idő mindenkinek negyed óra. Ezt követően egy kérvényt aláírva maradhatnak bent nála. Hogyha továbbra is ilyen jól lesz a beteg akkor akár már három nap múlva elmehet. Próbáltam rávenni arra, hogy pszichológusi...-próbálta befejezni az orvos de Andris közbeszólt

-Nem, nem fog pszichológushoz menni! Nem egy idióta akinek ilyen hülyeségekre lenne szüksége! Hogyha pedig -akarta volna tovább mondani de Bendi elhúzta beszélgetni így újra elhalkult a folyosó

-Ne haragudjon doktorúr csak nehezen viseli az ilyen helyzeteket!-kértem tőle bocsánatot

-Vannak akik így dolgozzák fel. Ezzel semmi baj nincs.-mosolygott
-A pszichulógusi segítséget fontolják meg! Nekem mennem kell, jobbást!-köszönt el és vágtatott át a folyosón

-Bemegyek, ha megbocsájtotok.-kért elnézést a kapitányunk és szabad utat kapva benyitott az ajtón

Kis idő múlva amikor végre letelt az a negyed óra ami Rossinak fél volt elment azzal az üggyel, hogy sok a dolga mi pedig érjünk vissza vacsorára. Andris és Bendi idő közben visszajöttek ezért jelenleg csak Bendivel kiegészülve léptünk be Zórához ugyanis Andris még nem volt felkészülve ezért engem megkért, hogy menjek majd be vele ha a többiekkel végeztem.

-Mondjatok már valamit olyan így lenni mint egy kihallgatáson!-emelte meg a hangját az ágyon fekvő lány ami élesen hasította félbe a közénk telepedett már kínos csendet

-Szerintem most nem nekünk kéne beszélnünk.-rántotta meg a vállát Willi

-És akkor mit mondjak esetleg egy esti mesét? Mert már másra nem nagyon lenne időnk úgybogy ha csak azért jöttél be, hogy lecsesszél akkor akár el is mehetsz ott az ajtó!- akart volna mutatni az ajtóra amikor elkezdtek potyogni a könnyei

-Ne, ne, ne, ne, ne!-húzta ki maga alá az egyik széket a fiú
-Nem akartam nagyon sajnálom!-kezdett bele a beszédébe amikor is a lány közbe vágott

-Hagyd, nem fontos.-törölte meg a szemeit majd egy kicsit feljebb tornázta magát az ágyán
-Ha kíváncsiak vagytok rá akkor el is mesélhetem.-a bólintásunkkal és a hallgatásunkkal jeleztük neki, hogy figyelünk és egy nagy levegővétel után belekezdett a mesélésbe

Úgy hallgattuk minden egyes szavát mint ha kényszerítettek volna de egyáltalán nen éreztük tehernek. Nagyon megrázó volt ahogyan arról mesélt, hogy hogyan és miért próbált meg öngyilkos lenni. Az agyam nem akarta felfogni egyik szavát sem és nagyjából csak akkor lett használható amikor bejött az egyik nővér, hogy vége a látlgatási időnek.

-Dominik te maradsz!-szólt utánam Zóra amikor már majdnem kimentem Andrishoz

-Behívom Andrist és visszajövök!-fordultam felé

Egy bólintással jelezte, hogy mehetek de a sors nem akarta úgy, hogy könnyű legyen. Andris nem volt a folyosón ezért a szomszédos szobából kijövő nővért kérdeztem meg a barátom hol-létéről. Mint megtudtam ott volt mellettünk egész addig amíg mi bent voltunk beteglátogatáson.

Zóra

Dominkra már nagyjából negyed órája vártam de nem volt sehol. Ezért nagynehezen kikászálódtam az ágyamból és szédülve bár de az infúziós állványt magam után húzva megindultam a folyosóra. Valami megérzésem azt súgta, hogy itt vannak a szomszédos szobában. Hülyeségnek tartottam de mivel majdnem összerogytak alattam a lábaim benéztem oda. Jól tettem ugyanis tényleg itt voltak de nem úgy mint kellett volna lenniük. Andris az ágyban feküdt infúzióval a kezében ugyanúgy mint én csak rajta nem volt kórházi pizsoma. Nem értettem, hogy mi folyik itt de nem is volt sok időm ezen gondolkozni ugyanis újra elsötétült körülöttem minden.

Nem tudtam, hogy mi van velem és már lassan azt sem, hogy ki vagyok de akkor minden eszembe jutott amikor az orvos belevilágított a szemimbe az agyi problémák kizárása miatt. Mint kiderült ismét elájultam mert sok volt nekem ez az ébrenlét. Nem értettem a testemet. Minden nap pörög ma meg majd meghalok. Nem hibáztattam ez miatt senkit sem csak saját magamat, hogy nem tudtam vigyázni magamra 19 éves létemre. Holnap leszek húsz és még mindig itt dekkolok a fertőtlenítő szagú kórházban amit mostanra teljesen meguntam. Senki nem volt bent a szobámban már hála ég ezért megpróbálkoztam elmenni a szoba köszepén lévő asztalig onnét pedig a falnál lévő gyógyszeresszekrényig.

Az asztalomon a telefonom volt amiből kikerestem apa sofőrjének számát és elhívattam magamhoz negyed óra múlvára. Amint letettem a szekrényhez léptem és kivettem belőle a legerősebb fájdalomcsillapítót és egy pár immunerősítőt is. Ezek után összeszedtem a legszükségesebbnek vélt dolgaimat és átöltözve léptem ki a folyosóra az infúziós állványba kapaszkodva.

-Maga hová megy?-lépett elém az orvosom

-Meccsre. Kérem ne akadályozzon meg ebben mert nem fogok jót állni magamért. Én is orvos vagyok és tudom, hogy mit kockáztatok ezzel a tettemmel de a fiaim fontosabbak. Amint vége lesz visszajövök. Könyörgöm engedjen el!-néztem rá könyörgően

-Nem ez nem lehet kisasszony! Magának pihennie kell!- próbalt megállítani de elléptem előle

-Maga meg értse meg, hogy nekem szükségem van arra, hogy elmenjek! De hogyha bajt akar magának akkor szólhatok apámnak is.-rántottam meg a vállamat és kezdtem el kikeresni apa számát a telefonomból

-Rendben. De ha nem ér vissza a meccs végezte után negyed órával még egy hétig legalább benttartom és feljelentem zsarolás vádjával! És ha rosszabbodik az állapota akkor az nem az én lelkemen fog száradni!-tette fel elém a mutatóujját

-Kösz doki!-mosolyogtam rá győztesen és elindultam a lift felé

~Szavak száma: 904
~Dátum: '21. 12. 12.

Letti💞