𝖙𝖊𝖑𝖏𝖊𝖘 𝖘𝖟𝖎́𝖛𝖊𝖒𝖇𝖔̃𝖑~𝚂𝚣𝚘𝚋𝚘𝚜𝚣𝚕𝚊𝚒 𝙳𝚘𝚖𝚒𝚗𝚒𝚔☑

(22+epilógus)

•itt a vége•

Zóra

Éppen nyitódott a lift ajtaja amikor elvesztettem az egyensúlyomat teljesen. Még éreztem a doktorúr kezeit a derekamon és hallottam, ahogyan hordágyért kiabál utána pedig teljesen elvesztem. Arra keltem vagyis legalább úgy tűnt, hogy egy  fehér ruhás lány ül a kanapémon egy magazinnal a kezében és feltehetően vár rám ugyanis más nincs a szobában. Ez a feltételezésem be is bizonyosodott akkor, amikor elkezdett beszélni.

-Na már azt hittem előbb halsz meg, minthogy felkelsz.-közölte velem és mellém felsegített az ágyról

-Tessék?-fordítottam el a fejem

-Majd megtudod. Na mehetünk?-karolt belém

-Azt hiszem de hov..-tettem volna fel a kérdésemet amikor kinyitotta a táskáját és egy kódot beírva a telefonjába tűntünk el a szobámból mint a szürke szamár a ködben

Egy kopottas házhoz értünk ahol csoda volt, hogy nem omlott ránk az egész építmény. A sarokban észrevettem egy nőt aki vészesen hasonlított az anyámra. Melette két férfi állt egy kötéllel a kezükben.

-Hagyjanak békén!-mondta anya amint levették a szajáról a kendőt

-Chh. Hallottad ezt?-bökte meg az egyik férfi a társát nevetve

-Hagyják békén nem hallják?-léptem oda eléjük

-Nem hallanak és nem is látnak szívem.-mondta a titokzatos lány amikor meg akartam a férfiakat pofozni

-De akkor?-néztem értetlenül

-Jahj, Anabella. A bemutatkozás-csapta magát fejbe a nő

-Szóval?-néztem rá még mindig

-Szia én Anabella vagyok, úgynevezett szellem. Minket akkor küldenek amikor valakinek nincs sok hátra vagy magas gyógyszer hatása alatt áll. Ilyenkor meg kell mutatnunk esetenként váltotzóan a múltat vagy a jövőt. Fontos tudnivaló, hogy akármit csinálsz nem hallanak és nem is látnak. Maradj hozzám közel mert nem foglak keresgélni. Most pedig figyelj mert minden helyszínre egyszer megyünk.-mutatott mögém

Ahol az előbb még anyukám mellett álló férfiak cipzározták fel a nadrágjukat és hagyták el a helyszínt mint akik jól végezték a dolguk. A szülőm pedig anyaszült meztelenül vacogott és sírt a sarokban körülötte pedig minden véres volt. Anyukám a megerőszakolásba halt bele.

-Nem ez nem így volt!-fakadtam ki Anabellának

Hiszen apám mindig azt mondta, hogy anyát elütötték. Tudat alatt tudtam, hogy ez az igazság de az agyam nem volt képes felfogni.

De erre nem is volt sok időm ugyanis már mentünk is vissza a kórházba ahol láttam saját magamat az ágyon feküdni tehetetlenül miközben az orvosok ott álltak felettem és próbáltak megmenteni ugyanis szívrohamom volt.

Miután eltoltak a műtőbe Anabella megfogta a kezemet és egy pillanat alatt otthon voltunk.

-Miért vagyunk itt?-néztem értetlenül a mellettem álló lányra

-Gondoltam utoljára még elhozlak... Vagyis most a hugod halála van a listán.-nézett rám

Mi az, hogy utoljára elhozlak? Gondoltam, hogy súlyos az állapotom de azt, hogy ennyire azt nem. Még szeretnék élni és gondtalan fiatal lenni ezért pedig mindent meg fogok tenni.-gondolkodtam de nem volt rá sok időm ugyanis megpillantottam Gaiát ugyanolyan törékenyen mint ahogy emlékeztem rá