je te laisserai des mots

4♡

Harry szemszöge

Miután az osztályfőnökünk elmondta, hogy a 11-esekkel megyünk táborozni jövőhéten, mehettünk is a sulis dolgainkért, aztán haza. Niall-al voltam egész addig, amíg el nem indultunk haza, így legalább könnyebb volt, hogy nemigazán tévedtünk el. Ezután elbúcsúztunk s mindketten elindultunk hazafelé. Hála istennek elég hamar hazaértem, igazából siettem is, mert kellemetlenül éreztem már magam ebben a göncben.
Ahogy belépek az ajtón, máris anya toporog előttem és faggatni kezd mindenről.
-nyugi anya, minden simán ment.—szemébe nézve válaszolok, mikor már negyvenszer kérdezi meg, hogy milyen volt a napom. Igazából alig 4 óra telt el reggel óta, szóval nem történt sok minden.

-És lettek már barátaid?—majdnem.

-Hát eddig egy srác van akivel ma elkezdtem dumálni, remélem jól kijövünk majd. Niallnak hívják.—anya képes lenne most sírni is annyira örül.

-Remélem, lesznek még több ismerőseid.—felkaromat simogatva lép a konyhába.

-Erről jut eszembe.—megyek utána.—Jövőhéten, elmegyünk táborozni az osztállyal és az egyik tizenegyedik osztállyal.—anya fülig érő szájjal fordul felém.

-Hát ez remek kisfiam! Nagyon örülök ennek a programnak!—mhm énis...—Majd nézel magadnak jó csajokat.

-Ne kezd ezt megint kérlek. Majd ha lesz valakim bemutatom...talán.—de csak talán.

-Talán? Harry...

-Anya..—felvont szemöldökkel nézek rá, így legalább érzi, hogy nem szeretnék erről beszélni. Ő még nem tudja.

-Oké, befejeztem.—emeli fel védekezően a kezeit.

-Köszönöm. Én most felmegyek a szobámba. Majd küld fel...vagyis...szólj ha kész a kaja.—pedig már kezdett jól kezdődni a nap. Anyunak is jól elbasztam a kedvét. Megint

Gemma tavaly halt meg egy vonatbalesetben...azóta nem hevertük ki anyuval...Robin pedig a munkája miatt keveset van itthon. Ilyenkor elvonulok a szobámba és verset olvasok, esetleg írok. Olvasni nagyon régóta szeretek, írni azóta amióta nincs Gemm köztünk.

Egy óra írás és olvasás után, anyu szólt, hogy lassan kész az ebéd így lementem. Meglepetésemre, Robin már itthon volt.

-Robin nahát, hogyhogy itthon vagy?—Tényleg meglepett, hogy itt van mert általában késő este ér haza.

-Nos, hamar végeztem a munkával és nem kell túlóráznom, így hazajöhettem és tudok pihenni.—oh hát így már érthető.—De mesélj fiam, milyen volt a napod?

-Igazából, kicsit unalmas. Lett egy haverom, Niall, ma ismertem meg a suliba, jó arc egyébként.—Niall tényleg rendesnek tűnik és örülök, hogy jóba lettünk már most.—Aztán írtam néhány verset, meg olvastam és ennyi.

-Örülök, hogy Niall mellédszegődött és jól kijöttök. És örülök, hogy írsz.—Robin nagyon bíztató és kedves mindig. Anyunak is sokat segít, ha tud. Gemma őt is eléggé megviselte. Nagyon szerette őt. De nálam nem szerette jobban senki a nővéremet.

Ebéd után még tévéztem egy kicsit, majd ráfüggtem a telómra. Nézegettem pár közös képet Gemmával...nagyon hiányzik. Elterültem az ágyon és csak bámultam a plafont. Nagyon, nagyon lassan telik az idő napközben. Ablakomhoz ültem s megint írni kezdtem.

"Sokadjára járom már ezt az utat,
De a legvége mindig ugyanoda juttat.
Elmondhatatlanul hiányzol még mindig. Nem tudlak csak így elengedni, mert mégiscsak te voltál a legjobb barátom s mindenben mellettem álltál, drága nővérem. Tudod, hogy mennyire nem akartam, hogy elmenj arra az útra s nézd mi lett a vége. Mai napig magam okolom miatta.
Nefeledd, hogy szeretlek."

Füzetem becsuktam, majd csak kifelé bámultam az ablakon át.

Egy idő után újra írni támadt kedvem, felkaptam a füzetem és a fülesem, magamra vettem egy pulcsit és lementem.

-Kicsit elmegyek itthonról.—behajoltam a konyhába és láttam ahogy anyáék főznek. Aranyosak együtt.—Talán egy óra és itt vagyok.—választ sem várva léptem ki az ajtón.

Mikor jöttünk erre felé felfedeztem egy fás részt. Nagyon nyugisnak tűnt. Ahogy közelebb értem, észrevettem egy padot is. Remek, legalább nem a hűvös füvön kell üljek. Kellemes itt, órákig el tudnék itt lenni.

"Mikor az ablakom előtt ülök, vagy kint vagyok a szabadban, az eget bámulom. Mert te ott vagy. Te már az angyalok dalát hallgatod, nem az enyémet. Már az angyalokkal táncolsz és nem velem a nappaliban. Emlékszem minden pillanatra. Amikor együtt főztünk és jézus de borzalmas lett a végeredmény. De mi élveztük. Remélem te is emlékszel ezekre.

Bárcsak valahogy visszahozhatnálak... Bárcsak valahogy újra láthatnálak még egyszer csak utoljára. Hiányzik minden. Így olyan üres vagyok..."

Rajzolgattam elég sok dolgot ezután, majd csak becsuktam a füzetet és zenét hallgatva bámultam ki a fejemből. A telefonom csörgésére eszméltem fel. Anyu hívott, ideje hazamennem.