Soldiers

Prológus

Első ránézésre egy kedves és átlagos lánynak tűnhetek, az igazat megvallva viszont ez közel sincsen így, legalábbis életem legnagyobb tragédiáját követően biztosan.

Brooklyn városában születtem egy szerető és gondoskodó családba. 2 testvérem Alison és Noah olykor megkeserítették az életem egyes szakaszait, mégis megvédtem volna Őket akár az életem árán is. Noah, a bátyám a lányok álma volt egész életében, amit előszeretettel ki is használt. Alison, a húgunk egy igazi kis boszorkány volt, de imádtuk. A szüleim a világ legodaadóbb teremtményei voltak, mindent megadtak számunkra ami emberileg lehetségesnek bizonyult. Anyu újságíró volt, apu munkájáról viszont soha sem beszéltünk. Amikor valaki rákérdezett, elrendezte egy sima "hivatalnok vagyok" kifejezéssel, ami sajnos nem vezetett rá semmire. Egy nap mikor Carlie-tól, az egyik barátnőmtől tartottam haza, nagy mozgolódásra és kisebb (kivehetetlen) kiáltásokra, sikolyokra lettem figyelmes a házunk kapuján áthaladva, de először azt hittem a testvéreim megint civakodnak valamin, így csak a szokásos módon léptem be a házba, csendesen. Viszont amikor az ajtót tágra nyitottam elém tárult egy olyan kép, amit soha többé nem fogok tudni kiverni a fejemből. Egy magas, fekete hacukába öltözött, hosszú hajú férfi elvágta az édesapám torkát, majd azzal a lendülettel a mellette fekvő édesanyámét is. A húgom kómásra verten igyekezett felkúszni a lépcsőn, a férfi azonban utána ment és nemes egyszerűséggel kitörte a nyakát. A bátyámat sehol nem láttam. A férfi észrevett és felém kezdett igyekezni. Láttam, hogy az egyik keze fémből van, az arcát egészen az orráig maszk takarja. A lábaim földbe gyökereztek. Egy méterre lehetett tőlem, amikor hirtelen bekapcsolt az agyam és elszántan, semmivel nem törődve nekimentem a gyilkosnak. Egy ideig egymást nem kímélve verekedtünk, viszont amikor fölém kerekedett a hasamba szúrt egy kést, majd kihúzta, és mégegyszer megismételte a mozdulatot néhány centivel arrébb. Pár másodperccel később a véremtől fuldokolva kapkodtam levegő után, Ő pedig mintha mi sem történt volna, a kést eldobta és kisétált a házból. Hosszú percekig feküdtem a saját és a családom vérében ázva, amikor a rendőrség berontott a nyitott ajtón. Alig voltam magamnál, rengeteg vért vesztettem. Hónapok kemény gyötrelmei után kiengedtek a kórházból, ahonnan az első utam haza vezetett. A ház patyolat tiszta volt. Mintha meg sem történt volna a kegyetlen mészárlás.

Három éven keresztül nyomoztam az ember után aki ezért felelős, de nem kaptam segítséget senkitől, még a rendőrségtől sem. Egy-két hónap tettetett munka után megoldatlannak nyilvánították az ügyet elegendő bizonyíték és egyéb dolgok hiányában, amibe majdnem belebolondultam. Beléptem a seregbe, hogyha már a családomért képtelen voltam, a hazámért legalább harcolhassak. Három év kemény kiképzés és bevetések sorozata után úgy döntöttem csatlakozom a tengerészet SEAL egységéhez, ahol ugyancsak több hónapnyi kiképzésen kellett részt vennem, de ezúttal nem adtam fel, és egyetlen nőként kerültem be a SEAL osztag Bravo csapatába. Kőkemény férfiakkal voltam körülvéve, akik megtanítottak arra, hogy bármennyire is gyötör az élet, a csapaton kívül csakis saját magamra számíthatok a harctéren. Öt évet töltöttem el a haditengerészet berkeiben, amikor egy bevetésen bomba robbant a közvetlen közelemben és kis híján levitte a bal lábamat. A felépülésemet követően "közös megegyezés" alapján leszereltem, de képtelen voltam újra rendes életet élni. Kellett a háborús övezet, kellett az adrenalin, az ellenségre való fókuszálás, mindaz ami akkor ott megvolt.

Alvilági körökben kezdtem mozogni, zsoldos lett belőlem. Embereket ölök és vallatok. Nem kérdezősködök. Aki fizet, annak elvégzem a rám szabott feladatot. Kegyetlennek tűnik, de ez korántsem olyan kegyetlen, mint amit nekem kellett átélnem.