Soldiers

34. rész

Csodálatos napot kívánok nektek!❤️

Meg is hoztam a harmincnegyedik részt! Nagyon remélem, hogy a tetszéseteket teljes mértékben elnyeri, és minden betűjét élvezni fogjátok!

Minden visszajelzést szívesen fogadok!

Örömteli időtöltést és nagyon-nagyon jó olvasást kívánok!

5 ÉVVEL KÉSŐBB

- Nekem ehhez semmi kedvem, elmegyek.

- Üljön vissza Ms. Carson, még nincs vége az ülésnek. Nem mehet el minden egyes alkalommal amikor felteszek egy, az Ön számára szenzitív kérdést. -dörrent rám a pszichológus.

- Jól vagyok, nincsen semmi bajom. -széttárt karokkal igyekeztem meggyőzni. - Látja?

- Tudja mit látok? Egy olyan embert, aki még saját magának sem hajlandó elismerni, hogy képtelen továbblépni.

- És megint itt vagyunk... Hurrá!

- Talán tévedek Ms. Carson? -olyan mélyen fúrta íriszembe a tekintetét, hogy már szinte a vesémet súrolta a szaruhártyája.

- Elhagyhatnánk a formalitást? Túl hivatalos.

- Rendben, ahogy tetszik. Most viszont szeretném ha a saját szavaival mondaná el pontosan mit érez.

- Mégis mivel kapcsolatban? -ejtettem hátra a fejem.

- Kezdhetnénk mondjuk Natasha Romanoffal. -ahogy kiejtette a nevét, a gyomrom üveggolyó méretűre zsugorodott.

- Ó basszus, lejárt az idő. -tettettem sajnálatot, az üres csuklómra nézve.

- Még bő fél óra áll rendelkezésünkre.

- Én viszont lelépek. Viszlát Christina. -azzal kiléptem a terem ajtaján. Utálok itt lenni, legszívesebben megnyúznám azt az idiótát, aki kitalálta, hogy heti három alkalommal másfél órán keresztül kelljen összezárva léteznem a doktornővel.

Az, hogy feltételek szabtak az Amerikába való visszatérésem kivitelezéséhez, rendben van. De az, hogy olyan dolgokra köteleznek, amik teljesen feleslegesek, na azt már nem. A hátam közepére sem kívánom ezt az egészet, csak élni akarok. Erre tessék, olyan tevékenység elvégzésére köteleznek, aminek az ég világon semmi értelme. Nem egy idegen előtt fogok megnyílni a nyomorúságos életem minden pillanatáról... Ugyan már!

Az épületből kilépve, mélyet szippantotok az orrfacsaró washingtoni levegőből. Tudom, hogy dr. Raynort az ablakból figyel, de magasról teszek a véleményére. Nincsen szükségem ülésekre, se tanácsokra. Eddig is megbirkóztam a problémáimmal, ezután sem fog máshogy történni.
Ugyan gyalogosan közlekedek, a parkolóház irányából közelítem meg az épületet, ahol ma Sam beszédet mond. Fogalmam sincsen miről lesz szó és, hogy milyen kivitelezésre számítsak, de Sam megkért, hogy legyek ott, én pedig nem hagyhatom cserben.

- Steve-ben a legjobb tulajdonságaink ötvöződtek. Bátor volt, igazságos és bizakodó. És egyben a sztoikus előadás mestere is. A világ már sohasem lesz ugyanolyan. Pár hónapja, több milliárd ember jelent meg hirtelen 5 év távollét után, teljes zűrzavart keltve a világban. Új hősökre van szükségünk. Akik ezekhez az időkhöz illenek. A szimbólumok... semmit sem érnek a nők és férfiak nélkül, akik értelmet adnak nekik. És ez itt. -emelte kézbe Rogers pajzsát. - Nem tudom létezett-e valaha is ennél hatalmasabb szimbólum. De sokkal fontosabb volt az ember, aki hordta. Ő viszont már nincs többé. Ma Steve öröksége előtt tisztelgünk, de egyúttal a jövőbe is tekintünk. -szünetet tartott, majd folytatta. - Köszönöm Amerika Kapitány. De ez, hozzád tartozik.

Tehát ezért kellett eljönnöm. Sam azt gondolta, ha nyilvánosan is elbúcsúzunk tőle, számomra is könnyebb lesz hátrahagyni mindent ami vele kapcsolatos. A pajzsot viszont felelőtlenség volt a kormány kezébe adni, ez teljesen egyértelmű.
A beszéd végeztével megindulok Wilson irányába, azonban Rhodey megelőz és sétára hívja, amit Sam természetesen nem utasít vissza. Egy biccentéssel jelzi, hogy észrevett, majd néhány másodperc múlva eltűnnek.

- Elnézést, Ön Ms. Brooklyn Carson-Grant, igaz? -lépett elém egy középkorú hölgy diktafonnal a kezében.

- Igen, én vagyok.

- Feltehetnék Önnek néhány kérdést?

- Amit a készülék hallótávon kívülre kerül. -fontam keresztbe a karjaimat mellkasom előtt.

- Rendben. -kikapcsolta és odaadta feltételezhetően kollégájának. - Az első kérdésem a kilétével kapcsolatos. Sokféle elbeszélés kering a levegőben, de egyik sem vetett lábat biztos talajon. Ami azonban a legtöbb elismerést és alátámasztást kapta, hogy Ön a HYDRA berkeiben cseperedett gyermek. Igaz ez?

- Van benne igazság.

- Tehát Ön is olyan mint James Barnes?

- Nem teljesen összehasonlítható. Vannak közös pontok, de merőben eltérőek vagyunk.

- Ezt kérem megmagyarázná? -úgy beszél, mintha még mindig nála lenne a diktafon, ezért óvatosnak kell lennem, hiszen bármilyen más eldugott eszköz is lehet nála.

- Szerintem elég magyarázatot adtam az előző válaszommal arra, hogy kielégítsem a média éhségét. Most viszont mennen kell, várnak egy megbeszélésen. -ennél bénább kibújóval még egy ötéves sem lenne képes előrukkolni.

- Még egy kérdést engedjen meg, Ms. Carson. Mivel jellemezné az Ön és a Kapitány között húzódott kapcsolatot?

- Bajtársak voltunk és barátok.

- Köszönöm az együttműködést, további szép napot kívánok Önnek. -mosolygott a nő.

- Viszont.

Úgy szedtem a lábaimat egészen hazáig, hogy én magam is meglepődtem az időintervallumon amin belül megtettem a korántsem rövid utat. Meglepetésemre, mikor benyitottam a lakásba, minden rendben volt, semmi sem volt szétdobálva. A lakótársam biztosan az idegesítő barátaival ebédel, ahogyan szokott, így kihasználhatom a rendelkezésemre álló időt arra, hogy eltereljem a gondolataimat és összepakoljam a cuccaimat az edzőterembe.