Soldiers

13. rész

Csodálatos napot kívánok nektek!❤️

Meg is hoztam a tizenharmadik részt! Nagyon remélem, hogy a tetszéseteket teljes mértékben elnyeri, és minden betűjét élvezni fogjátok!

Minden visszajelzést szívesen fogadok!

Örömteli időtöltést és nagyon-nagyon jó olvasást kívánok!

Hatalmas ölelés mindenkinek!❤️

- Kaphatnék egy kis figyelmet? -álltam fel ülő pozíciómból, hogy mindenki érdeklődését magamra terelhessem.

- Figyelünk. -felelt Stark a többiek nevében is.

- Most, hogy kivétel nélkül jelen van a csapat, szeretnék mondani néhány dolgot. -kezdtem babrálni az ujjaimmal. - Szóval... Eltelt pár hét mióta önhatalmúlag elhagytam a kórházat, és most végre a réginek érzem magam. Vannak még fájdalmaim, de elenyésző százalékban. Viszont nem is ez a lényeg, csak tudatni szerettem volna veletek, hogy rendben vagyok és nem kell aggódnotok. -néztem Natasha-ra. - Az elmúlt néhány évben nem volt szokásom a mások iránti tisztelet, főleg nem a hibáim elismerése és az ebből következő bocsánatkérés, de most megtöröm a jeget, és szeretnék szívből jövő elnézést kérni a kibírhatatlan viselkedésem miatt. Én... én öhm... azt sem tudom hol kezdjem. -nevettem el magam kínomban könnyes szemmel, amikor Stark megfogta a kezem.

- Gyere Brooke, ülj le. -húzott maga mellé.

- Drágám, nem kell olyanról beszélned, amire még nem állsz készen. -simította meg a bal térdem Wanda.

- Nem, én, én kész vagyok. És menni is fog, csak lassan. De menni fog. -töröltem le egy könnycseppet az arcomról.

- Szabad? -karolt át Tony, hogy magához húzzon egy ölelésre. Válaszképpen csak bólintottam egy aprót, mire a milliárdos szoros és érzelmekkel teli ölelésbe vont, majd belekezdtem az oly régóta tervezett beszédembe.

- A senkivel sem törődöm hozzáállásom a leszerelésemmel kezdődött, ami teljesen a padlóra tett. Hosszú hónapok lábadozása és kemény munkája után az arcomba vágták, hogy nem mehetek vissza a csapatomhoz, de még csak a seregben sem szolgálhatok. Nagyon dühös voltam magamra és a hazámra egyaránt. Én... nem tudtam tisztán gondolkodni, és engedtem a kísértésnek. Manhattan szívébe költöztem, hogy olyan munkával tegyem túl magam a múlt sérelmein, amit élvezek és még sokat is keresek vele. Az egész lényem tele volt haraggal, gyűlölettel és revánsvággyal. Vissza akartam adni azt, amit én kaptam, amit nekem kellett végigszenvednem... -szökött könny újra a szemembe. - A csábításnak engedve hamar beszippantott az alvilág, amit olyan sötét lelkeknek teremtettek, mint amilyen én is vagyok. Nem elég, hogy 16 évesen péppé vert az élet, utána még a sáros lábtörlőn is gondosan végighúzott kétszer-háromszor. Ekkor kezdődött kifejlődni az a magatartásforma, amit veletek szemben is képviseltem. Abban a pokolban okosnak, rafináltnak, talpraesettnek kellett lennem, hogy ne lássák bennem az esetleges gyengeséget. Egy olyan személyiséggel kellett felruháznom magam, amilyennel a 12 éves énem soha az életben még csak nem is találkozott. És tudjátok, az a legborzalmasabb az egészben, hogy... élveztem. -szakadt ki belőlem végül a sírás.

- Nagyon erős nő vagy. -tette a kezét a lábamra Wanda ismételten.

- Köszönjük, hogy megbízol bennünk. -szólalt meg Sam is, aki mindvégig tágra nyílt szemekkel nézte ahogy mesélek.

- És még mielőtt teljesen magába kerítene a letargia, szeretnék kérni egy kis szünetet. Szükségem van egy kis időre, hogy rendezzem a dolgaimat, hogy elvarrjak néhány szálat, hogy megszabaduljak a negatív energiáktól. -szipogtam, miközben folyamatosan jártak az ujjaim. Hol doboltam velük, hol tördeltem őket, hol pedig csak szimplán bíbelődtem.

- Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy elmész? -nézett rám rémült arccal Stark.

- De igen, pontosan ezt.

- Brooklyn, szerintem át kellene ezt gon...-kezdett volna bele hegyi beszédébe, amit jelen pillanatban a hátam közepére sem kívántam.

- Tony, végig gondoltam mindent. Volt időm átrágni a dolgokat, és ez a legjobb döntés, amit hosszú idő után végre képes vagyok meghozni. Kell a levegőváltozás. -vágtam a szavába.

- Nem örülök a döntésnek én sem, de támogatom. Ha ezt szeretné, nem állhatunk az útjába, csak reménykedhetünk, hogy nemsokára újra látjuk. -csendült fel a Kapitány hangja is.

- Köszönöm. -ült halvány mosoly a számra.

- Mi lenne, ha most jól éreznénk magunkat? -pattant fel Dr. Banner a kanapéról. - Rendeljünk pizzát, beszélgessünk, bulizzunk!

- Tudod Banner, ez nem is rossz ötlet. Megyek elintézem a kaját, addig hozzátok a hangulatot. -sétált fel a fal melletti lépcsőn Tony.

- Hálás vagyok a kimentésért. -léptem Bruce mellé.

- Nem vagyok jó az ilyenekben, sőt a legtöbb mindenben nem vagyok az, de most éreztem, hogy tennem kell valamit. -csúsztatta kezeit zsebébe félszegen.

A következő utam Tony után vezetett, aki jól hallhatóan már megköszönte, hogy felvették a rendelését és elbúcsúzott az illetőtől. Nem hangoskodtam, csak megálltam az ajtóban, de nem vett észre, az ablakon meredt kifelé. Jó pár percig motyogott valamit magában, majd a telefonján is szöszmötölt egy negyed órát.

- Jézusom, mióta állsz ott? -kapott drámaian mellkasához Stark, miután meglátott.

- Elég régóta, hogy tudjam valami nincsen rendben. -feleltem karba tett kézzel.

- Minden a legnagyobb rendben, csak elintéztem a rendelést. -próbált meg kamuzni.

- Tony, azóta itt állok, mióta elmondtad milyen pizzákat szeretnél. -kezdtem lassan felé sétálni, kezeimet még mindig magam előtt összefűzve.

- Sokminden van a fejemben, amit nem értenél meg. Tudós dolgok, tudod. -legyintett játékosan, leplezve tehetetlenségét. Ugyan tisztában vagyok vele, hogy mi az egyik ok amiért ilyen, mégsem faggatom tovább, hagyom, hogy minden haladjon magától.

- Ezt fel kell venned! -rohant hozzám Nat egy fekete napszemüveggel, amit azonnal fel is akart helyezni az orromra, mikor megszólalt a csengő.

- Nyitom! -kiáltott a torony tulajdonosa. - Oké srácok, van pizza, hamburger, sült krumpli és csirke falatok. -lökte be maga mögött az ajtót lábbal.

- Mostmár ide is adhatod azt a napszemüveget. -nyúltam a tárgy felé, amit felhelyeztem, majd a bal kezembe vettem egy pepperonis pizza szeletet, míg a másikba egy szál sült krumplit, amit a mutató és a középső ujjaim közé fogtam, akár egy cigarettát. - Na, hogy festek? -fordultam a csapat felé kinyújtott nyelvvel, az ételekkel a kezembe, bal térdemet behajlítva, és úgy pózolva.

És ekkor mindenkiből felszakadt egy jóízű nevetés, ami azt hiszem, már bőven rájuk fért.