Soldiers

46. rész

Csodálatos napot kívánok nektek!❤️

Meg is hoztam a negyvenhatodik részt! Nagyon remélem, hogy a tetszéseteket teljes mértékben elnyeri, és minden betűjét élvezni fogjátok!

Minden visszajelzést szívesen fogadok!

Örömteli időtöltést és nagyon-nagyon jó olvasást kívánok!

A Zémó által cukorkával és némi pénzzel lefizetett kislány elvezetett minket Donya búcsúztatójának helyszínére. Szerencsére a hátsó ajtón vezetett be minket, így nem keltettünk feltűnést. Az ajtót kinyitva, elénk tárult egy teljesen más helyiség, mint amit elképzeltünk, ahonnan ugyancsak nyílt egy újabb ajtó, ami minden bizonnyal a terembe vezetett, ahol a szertartás folyt.

- Odabent van Karli. -határozottan mondta Zémó, miután a kislány eltűnt az ajtó mögött.

Walker elkapta Zémó kezét és egy csőhöz bilincselte, miközben én elindultam az ajtó irányába.

- 10 percet kapsz! Aztán az én módszereimre váltunk.

- Dugd a seggedbe a módszereidet. -azzal eltűntem az ajtó mögött.

Mécsesek, virágok, hófehér anyagok. Ezek mind körülvették Madani, egy fátyollal letakart holttestét. Több tucat ember állt a teremben, mindenki szorosan egymás mellett. Karli a holttest mellett állva szónokolt sanyarú sorsáról, egy kisgyerekkel a karján.
A galériáról figyeltem a szertartás szerű összejövetelt, nem kellett sok ahhoz, hogy Karli kiszúrjon. Rémület lett úrrá az arcán, a gyermeket pedig átadta a mellette rostokoló asszonynak. Végül a további szónoklás mellett döntött, amitől láthatóan visszajött az önbizalma. Mindeközben azonban, folyamatosan fel-fel pillantott az irányomba, hogy lássa éppen hol vagyok. Én viszont nem mozdultam, hiszen nem letámadni akarom, hanem beszélni szeretnék vele.

A beszéd végén mindenki lerótta a tiszteletét, majd szépen kiszivárogtak a teremből. Eközben lementem a galériáról, és lassan Karli felé közelítettem, aki nekem háttal állt, Donya teste mellett.

- Láttalak odafent.

- Csak beszélni szeretnék. Egyedül jöttem. -egyre közelebb sétáltam hozzá.

- Igazán bátor húzás.

- Őszinte részvétem. -pillantottam Donyára.

- Ne pátyolgass, nem vagyok gyerek!

- Tudom milyen érzés elveszíteni valakit, hidd el.

- Nem tudod. Így nem! -harcolt tovább a szavakkal.

- Karli... Nem kell tovább háborúzni.

- Ők üzentek hadat, amikor kitettek minket az új otthonainkból, egyenesen az utcára. -háborgott.

- Nem beszélhetek milliók nevében, de én megértelek. Megértem a frusztráltságodat és a tehetetlenségedet. -lassan, de biztosan lépkedtem egyre közelebb, hogy a bizalmába férkőzhessek a szavakon túl is.

- Azt akarod, hogy álljak le, igaz? De mi van, ha jobb hellyé teszem a világot?

- Az nem jobb hely, ahol embereket ölsz.

Mosoly kúszott az arcára, miközben felült egy padra.
- Vagy egy lángelme, vagy egy reménytelenül optimista ember vagy.

- Van egy ismerősöm, aki mindenkinél többet tud a szuperkatonákról. Szerinte felsőbbrendűség hívő vagy. -mellé sétáltam.