Soldiers

27. rész

Csodálatos napot kívánok nektek!❤️

Meg is hoztam a huszonhetedik részt! Nagyon remélem, hogy a tetszéseteket teljes mértékben elnyeri, és minden betűjét élvezni fogjátok!

Minden visszajelzést szívesen fogadok!

Örömteli időtöltést és nagyon-nagyon jó olvasást kívánok!

Hatalmas ölelés mindenkinek!❤️

- Jó reggelt. -sétált a konyhába Tony, miközben igyekeztem néhány falat ételt lenyomni a torkomon.

Nem válaszoltam, még a szememet sem emeltem az irányába. Ugyan éreztem magamon tekintetét, de eszem ágában sem volt szemkontaktust felvenni vele.

- Brooklyn, beszélhetnénk? -kérdezte reménykedve, de hamar rájött, hogy hülye kérdés volt. - Jól van, akkor majd én mondom. Figyelj, tudom, hogy haragszol és úgy érzed, hogy minden jogod meg van hozzá, viszont szeretném ha tisztában lennél azzal, hogy... Hé!

Mindenféle előjel nélkül álltam fel az asztaltól, helyeztem a tányéromat a mosogatógépbe és sétáltam ki a helyiségből. Rohadtul nem vagyok kíváncsi Stark mentegetőzésére, a hülye manipulatív szövegére meg végképp. A szobámba beérve kulcsra zártam az ajtómat, hogy még csak véletlenül se keveredjen senki egy légtérbe velem, amíg össze nem pakolom a cuccaimat.

- Ez most nem alkalmas. -emeltem a fülemhez a mobilom.

- A bátyád életben van.

- Tessék?

- Találkozzunk 20 perc múlva a szokott helyen. -felelte, majd kinyomta a hívást.

Csapot, papot eldobva viharzottam ki a szobámból, hogy a már jól ismert helyre menjek amilyen gyorsan csak képes vagyok rá. Lépéseimet amennyire csak lehetett megnyújtottam, miközben igyekeztem összefogni a hajamat.

- Hová ilyan sietősen? -kiáltott utánam Stark.

Válasz helyett csak beléptem a liftbe, megfordultam és farkasszemet néztem a milliárdossal, amíg az ajtó össze nem csukódott. Néhány másodperc múlva már az épületen kívül jártam, a motorom irányába igyekeztem. Feltettem a sisakomat, gyorsan leellenőriztem a fegyvereimet, és neki is vágtam az útnak, hiszen tudtam, hogy ha sietek beleférek a megadott 20 percbe.
Útközben végig azon kattogott az agyam, hogyan lehetséges, hogy Noah túlélte a mészárlást. Képtelen voltam tisztán gondolkodni, teljesen elborította az agyamat a düh és a csalódottság. Minden megtett kilométer után egyre jobban forrt a vérem. Látni akartam a bátyámat.

- Hol van? -léptem határozottan a maffiafőnök elé, aki vállszéles terpeszben és a teste előtt összefont karokkal állt.

- Maxim tegnap kapott egy fülest, miszerint lemészároltak egy egész kartellt egyetlen éjszaka alatt. Felismerték az egyik tettesben a bátyádat és most néhány jól képzett ember vadászik rá is.

- És mégis hogyan sikerült felismerni Noah-t bárhol is, hogyha 15 éve halott? -ordítottam magamból kikelve.

- Láttad a bátyádat holtan, Brooklyn? Láttad Őt meghalni?

- Nem élhette túl azt a mészárlást. -feleltem határozottan.

- Pedig nagyon úgy néz ki. -intett az egyik emberének, aki egy telefont nyomott a kezembe. - Indítsd el.

Még vetettem egy pillantást a halál nyugodtan előttem álló Ramirezre, majd elindítottam a képernyőn lévő videót. Jobb kezemben a mobilt tartottam, míg a bal ökölbe szorult, amikor megláttam Noah arcát. Tagadhatatlanul Ő szerepelt a felvételen, ahogyan kiiktat egymás után öt embert, majd a kamerába néz, és lelövi azt a helyéről.

- Ez meg hogy lehetséges... -szűrtem a fogaim között a kérdésnek szánt mondatot, majd Ramirez mellkasához vágtam a készüléket. - A rohadt életbe Hector, a rohadt életbe!

- Meg kell találnunk mielőtt mások teszik meg helyettünk. Te ismered a legjobban, hova mehetett?

- Fogalmam sincsen, Ő már nem Noah. -kulcsoltam össze ujjaimat a tarkómon idegesen. A harci modorban amit képviselt, Barnest véltem felfedezni, ami csak egy dolgot jelenthetett; a HYDRA elhurcolta és szuperkatonát készített belőle.

- Ezt meg hogy érted? -húzta fel a szemöldökét karba tett kézzel.

- Valaki biztosan tud róla valamit. A kartellből van bárki aki a környéken járt és életben maradt? -kezdett el járni az agyam azonnal.

- Maxim forrása tudhat valamit. -fordított nekem hátat. -Maxim! Hol találjuk?

- Főnök, hogyha én ezt elpofázom, nekem lehet, hogy végem. -lépett mellénk.

- Ha nem kezdesz el dalolni három másodpercen belül, biztosan alulról fogod szagolni a virágokat baromarcú. -szegeztem nyakánál fogva a háta mögött lévő vastag fatörzsnek. - Beszélj!

- Így... így nem... tudok. -préselte ki azt a néhány szót, amit szorításom engedett.

- Brooke, engedd el. -tette vállamra a kezét Hector.

- Ahh, köszönöm főnök. -szívott mélyeket az aranyat érő levegőből, majd nekikezdett a beszámolónak. Egy apró részletet sem kifelejtve mesélt el mindent a forrása hol-és kiléte felől. Mindent megtudtam ahhoz, hogy megtaláljam azt a bizonyos "Pacho"-t, viszont tisztában voltam vele, hogy Hector nem fog pont most kiszállni a buliból. Amit együtt kezdünk el, azt együtt is fejezzük be.

Ebben a pillanatban úgy éreztem Ramirez az egyetlen ember akiben megbízhatok. Pontosan úgy, ahogy a kilépésem előtt is tettem. Egyáltalán hogy juthatott az eszembe, hogy Stark mellé szegődöm, és elviselem Rogers kezdeti seggfej stílusát? Képtelen vagyok elhinni, hogy ilyen horderejű marhaságokat is képes vagyok elkövetni, amikor nem vagyok önmagam.

- Mit akarsz? -vettem fel a csörgő telefonomat.

- Már háromszor hívtalak, hol vagy? -vont kérdőre Stark teljesen jogtalanul, hiszen felnőtt nő vagyok, akinek rohadtul nincsen szüksége senki pátyolgatására, főleg nem egy öntelt idiótáéra.

- Többet ne hívj fel. Felejtsd el azt is, hogy létezem. -azzal a földre dobtam és széttapostam a készüléket.

Már éppen nekiveselkedtem volna felszállni a motoromra, amikor Ramirez elkapta a csuklómat és szorosan magához húzott. Mellkasunk összeért, kezét pedig a derekamra helyezte, hogy még véletlenül se léphessek hátrébb egy kicsit sem. Egy pillanat erejéig a szemembe nézett, majd a fülemhez hajolt és egy mély levegővétel után suttogni kezdett.

- Fogalmam sincsen mibe keverted magad, de ki fogom deríteni.

- Az egyetlen amit valaha is kevertem az a köztünk lévő levegő volt. -simítottam végig mellkasán. - Viszont azt hiszem már megbeszéltük, hogy nem kotnyeleskedsz a dolgaimba. -suttogtam gyengéden, majd az utolsó szónál belemarkoltam férfiasságába a nyomatékosítás érdekében.

A korántsem érzéki pillanatot követően alig hallhatóan felszisszent. Lealacsonyítónak érezte a cselekedetemet, az arcára volt írva, de nem szólt egy szót sem, hiszen tisztában volt vele, hogy igazam van.

- Mindenki pakoljon, kirándulni megyünk! -fordult az emberei felé.