#14

52 1 2
                                    

Miután kiment Ethan felöltöztünk majd megreggeliztünk és megnéztük mikorra kell menni a sebészetre. Volt még egy óránk. Addig megkerestünk minden olyan dolgot ami oda kell. A személyi igazolványa a pénztárcájában volt így az kéznél van ha esetleg kell. Thomas már nagyon várta, hogy le vegyék a kötését mert kíváncsi volt, hogy nézhet ki. Elkészültünk és elindultunk a kocsihoz. Beültünk aztán indultunk is. Én vezettem így hamar oda értünk. Közben 8 autóst szidtam aki előttünk szerencsétlenkedett. Az utcán lévő emberek szerintem hülyének néztek ahogy mutogatok fogom a fejem és egyebek. Thomas mellettem már sírt a nevetéstől. Csinált rólam pár felvételt is mikor éppen káromkodva küldök el egy kocsist melegebb éghajlatra.

Szerencsére még így is időben oda értünk. Mondtam Thomasnak, hogyha nekem most vérnyomást mérnének, lenne vagy 500. Bementünk és leültünk az egyik padra várakozni. Egy pár perc múlva szóltak is, hogy mehetünk.

- Can she come? - mutatott rám Thomas
- Of course! - válaszolt a nővér és beengedett.

Be sétáltunk aztán Thomas leült a székbe ahova mondták. Az orvos annyit mondott, hogy egész nyugodtan foghatja a kezem ha nagyon fájna. Ő persze egyből oda húzott magához és megfogta a kezem. Én mosolyogtam és a másik kezemmel beletúrtam oldalról a hajába, ő pedig a fejét neki döntötte a hasamnak. Mikor elkezdték leszedni én elfordítottam a fejem mert nagyon nem nézett ki jól. Thomas nem annyira erősen de szorította a kezem viszont nem sokáig. Elkezdték fertőtleníteni a sebet. Olyan erősen markolt rá a kezemre, hogy majdnem hangosan kimondtam, hogy ez már fáj de rájöttem arra, hogy nem kéne. Inkább csak kicsit meghúztam a haját. Kicsit engedett a szorításból de még mindig fájt. A végén már nem éreztem a kezem. Mikor elkezdték leragasztani a kezét már csak lazán tartotta, így végre kapott vért az ujjam. Rendesen megkönnyebbültem. Amikor végeztek az orvos elmondta mit csinálhat és mit nem. Szintén két nap múlva kell majd visszajönnünk. Addig nem érheti víz úgyhogy ismét nekem kell fürdetnem őt. Ennek persze ő kifejezetten örül mert amíg én megfürdök, kedvére nézegethet. Tudtam, hogy piszkos a fantáziája na de, hogy ennyire! Megköszöntük az orvosnak aztán ki sétáltunk az ajtón. Megmutattam neki a kezem, hogy hogy néz ki. Ő csak kínosan vigyorgott és nevetett.

Beültünk a kocsiba aztán indultunk. Vagyis indultunk volna ha Victoria nem hív fel. Felvettem és beszélgettünk vagy 10 percig. Még el kellett mennünk boltba mert már elég üres volt a hűtő. Bevásároltunk, bepakoltunk a kocsiba aztán indultunk. Amikor hazaértünk Damianoék segítettek bepakolni nekünk.

Leültünk beszélgetni és elmeséltük mi volt a kórházban. Thomas megmutatta a videót amin az előttünk szerencsétlenkedő autóst szidom. Nevettek rajta egyet aztán Szofi elkezdett utánozni. Már a földön feküdtünk annyira nevettünk. Ethan az asztalnál ült így ő azon ,,feküdt". Damiano és Thomas a kanapén feküdve nevettek. Victoria és én pedig a földön feküdtünk. Persze most Thomas nevetett úgy, hogy már a könnye patakokban folyt a szeméből és alig bírt levegőt is venni. Mikor sikerült abba hagynunk bementünk a szobába. Ekkor Orsika annyira ügyes volt, hogy nem vette észre a cipős dobozt, így szépen belerúgott és elesett. Kezdődött elölről minden. Nevettünk ahogy bírtuk. Thomas próbálta megkérdezni, hogy jól vagyok-e de nem sok sikerrel járt. Egy 15 perc után sikerült ezt is abba hagyni.

- Are you all right? - ült le az ágyra
- Yes! But my leg hurts a lot. - ültem le mellé
- Should I massage it? - mászott az ágy végébe
- Ahww you're cute! Thank you very much! - válaszoltam

Levette a zoknim mert az rajtam maradt. Hozott be egy krémet és azzal masszírozta. Óvatosan csinálta és mindig megkérdezte, hogy nem fáj-e. Nagyjából 30 percig masszírozta a lábam aztán mentünk segíteni a többieknek. Ők már nagyban az ebédet főzték és közben együtt énekeltek. Beálltam segíteni hagymát vágni mert láttam, hogy azzal senki nem csinál semmit. Elkezdtem vágni és nem telt el egy perc annyira csípte a szemem, hogy könnyeztem tőle. Mikor kész lettem vele egyből bele tettem a levesbe és mentem kezet mosni. Közben Thomas bent volt és majdnem rátörtem az ajtót.

Távoli szavak ||Thomas Raggi ff.||Место, где живут истории. Откройте их для себя