The fallen angel

5. fejezet

Ahogy szavai elhagyták ajkait, hatalmas büntudatom lett. Miattam adta fel az angyali életét? De hiszen én ezt rohadtul nem érdemlem meg...Még is, láttam a szemében, hogy igazat mondott...

-Értem? De hát miért? Nem is ismerjük egymást..-kérdeztem.

-Te talán nem ismertél engem, de én láttalak fentröl.-fordult felém mosolyogva.Tényleg érnék ennyit? Én? Még mindig nem tudtam megérteni...

-Mikor láttál elöször?-nyöbtem ki végül.

-Körülbelül két éve. Minden évben egyszer meglátogathatjuk a földet. Én is lejöttem. A testvéremet kerestem, mert ö is bukott angyal. Ahogyan az utcán sétáltam, megláttalak, ahogy egy lánynak segitettél. Megvédted öt. Hamarosan vissza kellett mennem, de tovább is figyeltelek fentröl. A szivem szakadt meg, ahogyan szinte átéreztem azt a sok fájdalmat, amit te is.-mesélte a történetét. Emlékszem arra a lányra. Egy utcában lakott a nagyimmal. azon az estén beszólt neki néhány idióta, én meg csak kinyitottam a számat.-Aztán már nem birtam tovább. Meg akartalak védeni mindentöl és mindenkitöl aki árthat neked. Azt akartam, ha boldog vagy, vagy örülsz, akkor legyen hozzá közöm.-folytatta, közben megfogta a kezemet. 

-De anya barátnöjének a fia vagy, nem? Vagy ök is bukott angyalok?-kérdeztem, próbálva végre megérteni a történetét.

-Igazság szerint, amikor elbuktam, ök fogadtak be, és mostanra fiukként bánnak velem, amiért szintén nagyon hálás vagyok nekik.-hát ez furi volt...anyu nem is mondta, hogy ö fogadott gyerek....vagy talán ö se tudja? 

-És nekik is elmondtad, hogy mi vagy?-kérdeztem, közben becsuktam az ablakot, mert kezdett hideg lenni.

-Csak Abynek mondtam el. Elöször azt hitte, csak megbolondultam. Azután megmutattam neki a sebeimet, beszéltem a gondolataiban, és elhitte.-mosolyodott el. A sebeit? Tényleg ennyit szenvedett miattam? Most képzeletben felpofoztam magamat...

-Milyen sebeket? Nem kellett volna ezt tenned értem...Amúgy a többiek még itt vannak?-azt vettem észre, hogy úgy beszélgetünk, mint akik ezer éve ismerik egymást. Furi.

-Nem, ők már elmentek. A sebeimet meg szeretném neked megmutatni, ha nem bánod.-mondta, közben csibészes mosolyra húzódott a szája. Először nem értettem, miért, de mivel nem válaszoltam neki, a következő pillanatban levette a felsőjét, igy megláthattam tökéletes felsőtestét. Megfordult, hogy lássam a hátát. A sebek láttán akaratlanul is könnybe lábadt a szemem. Két, körülbelül 5 centi átmérőjü seb mebt végig a hátán, a lapockáitól a csipőjéig. Végigsimitottam óvatosan mind a két sebhelyet, majd szembe fordult velem. 

-Ne sirj, kis csillag! Érted megérte! Ha nem tettem volna meg, akkor most nem lehetnék itt melletted, nem ölelhetnélek meg és nem nézhetnék bele a két gyönyörü szép szemedbe.-szavai édesen hangzottak, közben letörölte a könnyeimet az arcomról. Egyszerüen nem birtam megszólalni. Visszavette a pólóját, majd ismét leült az ágyamra.

-Az igaz, hogy én már ismerlek, de szeretném, hogy te is megismerj engem. Eljönnél velem holnap valahová?-kérdezte, közben észre sem vettem, de már nem volt az ágyamban, mert lefeküdtem. Nagyon kész voltam. Megtudtam a hatalmas titkát,és azt is, hogy mennyit szenvedett, pedig ő igazán nem érdemelné meg. De történt a mai nap valami jó is. Vagy inkább valaki. Az, hogy őt megismerhetem, alegjobb dolog, ami eddig történt velem. Egy ideig tutira utálni fogom magamat.

-Perszehogy. Mikor? Eljössz majd értem?-kérdeztem játékosan, közben betakargatott.

-Érted bárhová elmennék.-kacsintott.-Jó éjt, csillagom.-megpuszilta a homlokomat, betakargatott, majd kimászott az ablakomon. Ezt tőlem koppintotta. De akkor, azon az éjszakán nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom bánni, hogy elment, és hogy csak holnáp láthatom újra.

Szörnyü rémálmom volt. Egy buliban voltam, Monicával. Táncoltunk, jól éreztük magunkat, majd a tömegben egy szakállas ember kést rántott és felém tartott. a többiek nem látták, csak én. Kifutottam, amilyen gyorsan csak tudtam. Ahogy kimentem az ajtón, egy erdö állt előttem. Egy pillanatig megálltam, majd befutottam az erdöbe. Rohantam tovább. Amikor úgy éreztem, már nem követnek, hátrafordultam és megálltam. Ekkor farkasok ugatását hallottam, és azt is, hogy egyre közelednek. Több tucatnyian lehettek. A gazdájuk csak dühösen ordibálta nekik, hogy ,,fogjátok meg azt a kis ribancot! ¨ Tovább futottam, majd elestem. A lábam szörnyen fájt, nem tudtam felállni. És ekkor utolértek.

Felriadtam. Zihálva felültem az ágymban, és megnéztem az órát. Hajnali fél négy volt. Annyira élethü volt az álmom, hogy azt hittem, valóság. Őgy döntöttem, visszaalszok, és megfordultam a másik oldalamra, majd lefeküdtem. De azonnal fel is ültem, mert a kezem hihetetlenül fájt. Ki akartam mászni az ágyból, hogy felkapcsoljam a lámpát, de a lábaim összerogytak alattam. Nagy nehezen visszamásztam az ágyamba, és a telefonommal megvilágitottam elöször a lábamat. Egy hatalmas, vérzö seb tátongott rajta. Sikitani akartam, de a torkom kiszáradt, és csak egy nagy gombócot éreztem a helyén. Azután  a kezemet világitottam meg. Egy farkas-karmolás húzódott végig az egész felső karomon. Könnyek szöktek a szemembe. Betakaróztam, és megfogadtam, hogy nem fogok elaludni, különben valaki kicsinál álmomban.