The fallen angel

17. fejezet

Csak néztem a tavat. Nem volt rajta semmi különös, akárha csak egy átlagos tó lett volna egy tisztás szélén. A könnyeim megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. Kis idő múlva a tó vize fodrozódni kezdett, amitől kicsit megijedtem és hátrahőköltem. Tekintetemmel kis ideig Harryt fürkésztem, de ő nem emelte rám zöld szemeit, a földet nézte. De éreztem, hogy tudja, hogy figyelem.

Visszafordítottam tekintetemet a tóra. A felszíne még mindig fodrozódott. Minden bátorságomat összegyűjtöttem, és bátran figyeltem tovább. Ekkor erősebben kezdett fodrozódni a tó felszíne, ezután mint ha vihar lenne, óriási hullámokban tört ki. Még mindig nem léptem hátra, csak figyeltem. Egyszer csak a tó egy alagutat formált egyre erősödő hullámaiból. Habozás nélkül beléptem a hirtelen keletkezett alagútba, majd óvatosan hátranéztem Harryre. Mikor megláttam aggodalommal és félelemmel teli arcát, miközben utánam kiabált, megijedtem. Vissza akartam fordulni, de már késő volt: a hullámok bezárták az alagút bejáratát, akárha csak egy ajtó lett volna. Nem lettem vizes: az alagút olyan volt, mint egy jégbarlang, csak itt nem volt hideg, mert vízből voltak a falai.

Ahogy csodáltam a vízbarlangot, egy érdes, férfias, ám kedves hang szólalt meg az alagút bal irányából. Odakaptam a fejem. Először azt hittem, álmodok: az árnyékból egy szőke, kék szemű, eléggé jóképű sellőfiú tűnt elő. Száját kedves mosolyra húzta, mikor elpirultam, ugyanis nem volt rajta felső, így megmutatva hibátlan felsőtestét. Az uszonya olyan volt, mint a mesékben: több ezer pikkely fedte és ezüstös-kéken csillogott.

-Üdvözöllek, ifjú boszorkány. A nevem Niall, az Igazság Tavának őrzője vagyok. Én fogom neked megmutatni azt az igazságot, amiért a fiatalember idehozott. Olyan lesz, mintha ott lennénk az eseményeknél, ám ők nem fognak látni minket.-szólt hozzám kedvesen. Az arcom szerencsére már nem égett, így meg mertem szólalni

-Hello...a nevem Viki...azt-azthiszem készenállok.-jelentettem ki kissé határozottabban, mint igazából éreztem.

-Rendben hölgyem, induljunk akkor!-mosolyodott el a szőkeség, és a karját nyújtotta, amibe bele is karoltam.

Pár perccel később egy pincében álltunk. A pincében félhomály uralkodott, így ki tudtam venni a szokatlan rendet, és egy oda nem illő dolgot. A pince közepén egy orvosi ágy volt. Közelebb léptem, és ekkor megláttam, miért: az ágyhoz kezénél és lábánál fogva egy fiatal, kb. 15 éves lány volt odaszíjjazva. Arcát és kezét lila foltok és zúzódások borították. Ahogy jobban megnéztem a lány szőkés-barna haját és aranyos arcformáját, egyből Louis jutott eszembe, ám fogalmam sem volt miért, mert egy kicsit sem hasonlítottak.

Ekkor nyikordult az ajtó, és majdnem elájultam, amikor megláttam, ki lép be rajta. Harry volt az, fekete farmerében és szürke pólójában egyszerre volt ismerős és idegen. Szemében veszély fénye villant, ahogy közeledett a lányhoz. Mikor odaért, lekevert neki egy hatalmas pofont, amitől a lány szemei, nekem meg a szám tágra nyíltak. Egy világ omlott össze bennem. Az a Harry, akit én ismerek, sosem bántana egy legyet sem, nemhogy egy fiatal lányt. És ami még rosszabb volt, szinte élvezte.

-Végre felkeltél, csillagom. Ugye tudod, miért raboltalak el? Van nálad valami, ami kell nekem.-mondta, miközben a lány arcát erősen két keze közé fogta. A lány arcán legördült pár könnycsepp. Bátran nézett Harry szemeibe, majd megszólalt.

-Nem hiába nincs varázserőd, kedves Harry. Egy ilyen pszichopatának én se szívesen adnák, hiába élvezem egy ideje már a vendégszeretetedet. Nem fogom neked adni a varázserőmet,ez családi örökség.-a lány hangja kimért volt és szigorú.

-Hát, érdekes családi örökség lehet, mert a bátyádnak nem jutott belőle, csak a lükantrópiából. Most akkor felteszem a kérdést: melyikőtök született félrelépésből? Anyucit, meg apucit ugye nem tudjuk megkérdezni, mert nagyon messze vannak, és nem tartjátok a kapcsolatot. Hogy is derítsük ki...barchoba?

A lány szemei tágra nyíltak és hitetlenségtől voltak teli.

-Lou-Louis nem boszorkánymester...hanem vérfarkas?-a mondat végére elhalkult a hangja.

-Pech, mi?-húzta undorító félmosolyra a száját a göndörke.-De most ha tetszik, ha nem, leveszem a varázserődet. Tekintsd az igazságot fizetségnek cserébe az erődért. Igaz, nincs annyi erőd, mint egy ősboszorkánynak, vagy egy természetboszinak, vagy mint a kettőnek egyben...de ez is megteszi.-nem hittem a fülemnek. Harry azért volt mindig velem, mert az erőm kellett neki? Engem is meg akar kínozni? Csalódottságot, és mérhetetlen dühöt éreztem Harry iránt. Kezeimet a testem mellett ökölbe szorítottam.

Harry megszorította a lány halántékát két kezével, mire pirosan izzani kezdett a lány bőre az érintett területen. A lány felsikoltott.

A gyomrom elkezdett kavarogni, a földre estem volna, ám Niall elkapott.

-Azt hiszem, ideje mennünk.-súgta a fülembe, miközben menyasszony-pózban felemelt.

A könnyeim megint záporozni kezdtek, majd nem bírtam és lehunytam a szemeimet.

Elájultam.