The fallen angel

11. fejezet

Reggel fejfájásra ébredtem. A hajam kócos volt, a sminkem elfolyt a sok sírástól, a ruhám meg összegyűrődött, szóval úgy néztem ki, mint egy rendes madárijesztő. Aztán kopogtak az ajtón:

-Hé, cicuska! Hozok be neked ruhákat, meg ilyen csajos cuccokat, kapd magad össze, aztán lent vár rád Matt!-alighogy bekiabálta rohadtul primitív módon a mondókáját Matt egyik majma, már rám is nyitotta az ajtót, ami eléggé szar érzés volt, mert az ajtóban ültem...marha jó...

Ledobta a ,,csajos cuccokat˝ az ágyra, én meg kerestem egy törölközőt, meg tusfürdőt és sampont, majd célba vettem a fürdőszobát. Lemostam magamról a mocskot, majd felvettem a ruhákat, amiket kaptam: egy hosszú fekete cicanacit, meg egy piros toppot. Találtam egy sportcipőt is, meg egy hajgumit, amivel összefogtam a vizes hajamat, és lekuttyogtam az udvarra.

-Nahát, felébredtél? - kérdezte Matt, mintha minimum érdekelné...

-Hát, nagyon úgy látszik.-morogtam neki vissza.

Odadobott a kezembe egy banánt, hogy ,,EDD MEG!˝ ,aztán nekiláttunk az edzésnek. A háza mellett egy nagy erdő volt, amit csak most vettem észre. Magamba szívtam a fenyőfák nyugtató illatát, majd lélekben is felkészültem az igazságra. Az igazságra, ami biztosan egy nagyon fájó pont lesz az életemben, míg meg nem halok.

Futással kezdtünk. Matt futott elöl, nekem meg követnem kellett. Közepes tempóban kezdtük, majd fokozatosan gyorsultunk. Körülbelül másfél óra futás után, amiből a fele sprint volt, ki voltam fulladva és remegtek a lábaim. Annyira gyengének éreztem magamat, mint még soha azelőtt. Lerogytam egy fenyőfa tövébe, és lihegtem, akár egy kutya, aki áldozatát kergette.

-Látom, több dolgom lesz veled, mint hittem. Kapsz 10 percet, és folytatjuk!-totál a katonaságban éreztem magamat. De hisz katona is voltam. Csak az volt a gond, hogy az ellenség oldalán.

-Matt, kérdezhetek valamit? Ha egyszer boszorkány vagyok, akkor mi a francért futtatsz itt engem a semmi közepén?-alig volt erőm, de ezt a kérdést muszáj volt feltennem, mert amióta elindultunk, ezen gondolkodtam.

-Tudod, angyalkám, boszorkánynak lenni nem azt jelenti, hogy örökölted a hozzá szükséges erőt. A fontosabb varázslatokhoz és varázsigékhez olyan fizikai állóképesség szükséges, akár egy katonának, különben belehalnál. Szóval, csak nem akarom, hogy kinyírd magad. Na, mozgás, folytatjuk!

Hát, világos.

Még úgy egy órát futottunk,szóval fogalmam sem volt, hogy hol a fenében vagyunk. Csak azt tudtam, hogy egy erdőben a semmi közepén...

Aztán Matt hirtelen megállt a semmi közepén, egy olyan vastag törzsű fa mellett, amilyet még életemben nem láttam. Végignézett a fán, majd kaján vigyorra húzta a száját. Ezt a vigyort kifejezetten utáltam, mert sohase jelentett jót.

-Hé, kiscica, tudod mit találtam ki? Ha kiszeded ezt a fát gyökerestől, akkor mára békén hagylak az erőléti próbákkal. Ha nem sikerül, vár még rád egy feladat!

Most szívem szerint jól felpofoztam volna, de ez helyett forgattam kicsit a szemeimet, majd megközelítettem a fát. Kapartam, rugdostam, de meg se mozdult. Nekifeszültem,majd elkezdtem kiásni, de meg se kottyant neki. Háromnegyed óra kínlódás után kilyukadt a térdeimen a nadrág, a térdeimből folyt a vér, lehorzsoltam a tenyereimet, nem éreztem a vállaimat, és azt hittem, hogy leszakadtak a lábaim, mire Matt rátette a kezét a vállamra, majd így szólt:

-Abbahagyhatod. Tudtam, hogy ehhez nem vagy elég erős, de büszke vagyok rád, hogy legalább megpróbáltad.-na, most fogom megverni.

-Ez most egy vicc, ugye? Csak szivatsz? Azért hagytad, hogy kínlódjak ezzel a rohadt nagy fával, mert úgyse tudom kidönteni? Te normális vagy?-úgy ordibáltam, hogy az egész erdő a haragomtól visszhangzott.

-Csak szeretném, ha látnád, hogyha egy hét múlva ismét megpróbálod, lásd, hogy mennyit fejlődtél.-erre egy olyan arckifejezést vágtam válaszul, hogy elnevette magát a nyomoromon, majd folytatta a mondókáját:

-Ja, és mivel nem sikerült a feladat, íme, itt a mai utolsó erőléti gyakorlat: a tájékozódási képességed, és a benned lakozó erőd segítségével találj ki egyedül az erdőből!

Alig hogy ezt kimondta, már el is tűnt, egyedül hagyva engem az erdőben.